Suni'kawo

Kedves Suni!

Először is köszönöm a türelmed!
Ami azt illeti, kissé nyögvenyelősen kezdtem neki az olvasásnak hosszt látva, de ez tartott körülbelül két mondat erejéig, és azt kell mondanom, hogy hű! Szörnyű történetet olvashattam, remek fogalmazással. Minden visszataszítósága ellenére különös, hogy mennyire könnyedén tudtad átadni a múltadat. Reméljük a jövőd egy kicsivel fényesebb lesz, ha más nem, az arany jóvoltából.
Lelkileg nehezen emészthető, amit leírtál, az ilyen típusú történetnek, sokszor kicsit távolságtartóan futok neki, de sikerült valahogy úgy megoldanod, hogy nem csak abszolút nem okozott problémát az olvasása, de még élveztem is. Le a kalappal.

A 30 pont mellett ne feledd a multilistát!

☛ Főkarakter: Chaya S’ar
☛ Teljes név: Suni’kawo /Sunika Wo/
☛ Becenév: Suni
☛ Kor: 24
☛ Foglalkozás: Tolvaj, csempész
☛ PB: Fiktív /az alkotó/
☛ Faj: Twi’lek
☛ Erő-érzékeny: Nem
☛ Csoport: Semleges

Sunika hangulata állandóan változik, ahogyan a véleménye is másokról, vagy bizonyos helyzetekről. Az esetek többségében nem teljesen beszámítható, éppen ezért képtelen előre tervezni - igaz, nem is nagyon próbálkozik -, tetteit az improvizáció jellemzi.
Utálja, ha hozzáérnek, ezért indokolatlan érintésre szinte mindig a fegyverével válaszol. Szeret gyilkolni, de csak azt, aki szerinte megérdemli. Nem szereti a tehetőseket, se a seggnyalókat és hízelgőket.
A legnagyobb nyugalommal emel el bármit, ami nem az övé, szerinte ugyanis neki ez jár, kárpótlásul a sok kínzással teli év után.
Fegyvereihez különleges kötelékek fűzik, szinte családjaként tekint a gyűjteményére, amiben a fénykardtól kezdve, a sugárvető pisztolyokon át, a mesterlövész puskáig minden megtalálható. Még sosem adta más kezébe egyik fegyverét sem.


Átlagos kék színű twi’lek, bal combján öt vízszintes,  sötétszürke csíkkal, amiket szívesen mutogat. Illetve lekkuja a vége felé átmegy bíbor színbe. Vékony, csinos alkat, ha akar, rendkívül vonzó is tud lenni, de általában nem akar..
Bal orcáját egy hosszú, félhold alakú, mély heg csúfítja, ami a homloka bal szélétől egészen az álláig leér. Ezt egy protézis takarja, Suni nagy megelégedésére. Számára ez a biztosíték arra, hogy többet nem adhatják el kéjrabszolgának.
Általában kényelmes katonai nadrágot visel, amit a bal combján mindig kivág, hogy látszódjanak a csíkjai, illetve hasat szabadon hagyó, nőies felsőt, amit vékony fém páncél borít a vállaknál.

Narancs lepelbe öltöztette a Ryloth csillaga Lessu földszínű tornyait. A szél hűsen lengedezett, hajnali harmat borította a környező erdő leveleit. Az első koránkelők lézengtek csak a felszínen. Egy férfi sietett át a szűk utcácskákon, lábán erős bőrből készült bakancs, vastag szövetkabátja lobogott mögötte, majdnem hozzáért három követőjéhez. Erős, határozott léptekkel haladt, kétszer balra, majd egyszer jobbra fordult a poros útvesztőben, aztán végre célba ért.
Egy romos odú előtt állt meg, majd intett a követőinek, akik berúgták a korhadt faajtót, és nagy lármát csapva, becsörtettek a félhomályba burkolódzó helyiségbe. A férfi követte őket, de megállt az ajtóban, és csendben figyelte, ahogy az emberei felforgatják az odút, majd a belső helyiségekbe hatolnak, és ott is törnek zúznak. Kisvártatva meghallotta az első kiáltásokat, rémült sikolyokat, majd lövések dördültek. Türelmesen összekulcsolta kezeit a háta mögött, és várt. Nem kellett neki sokáig, nem szerette, ha megváratják, ezt minden beosztottja tudta. Öt perc sem telt el, és már előtte térdelt szép, rendezett sorban az összes fiatal twi’lek lány, akik a nyomornegyed ezen apró kis szegletében éltek. Sírtak, nyöszörögtek, de nem mertek mozdulni. Szüleik nagyrésze már halott volt, vagy az egyik kis szobában lapított, és csendben várta, hogy mi fog történni. Nekik volt igazuk. Vagy mégsem? A férfit ez nem izgatta.
A sor elejére lépdelt, majd szépen végigsétált a csemeték előtt. Néhányukra rámutatott, őket összegyűjtötték az emberei, a többieket, akiknek nem volt még elég hosszú a lekkujuk visszalökdösték a szobáik felé. Újra intett, majd sarkon fordult, és ahogy érkezett, úgy viharzott ki a lakból, nyomában a csuklójuknál összeláncolt, pityergő lányokkal, és az őket taszigáló három emberével.




- Te ott! - ragyás, sárgás színű kéz egyik ujja szegeződött Sunikara. - Szedd össze magad, meló van! - ripakodott rá a gyerekre. Suni összerándult, de azonnal elindult a ketrec ajtaja felé. Négykézláb kúszott, de fürgén. Tudta, mi vár rá odakint a bárban, de azt is tudta, hogy mi vár rá itt, ha nem engedelmeskedik rögtön. A rácsos ajtóhoz érve lehorgasztott fejjel tűrte, hogy az undorító, sárga mancs megragadja a karját, és felrángassa.
- Hogy nézel ki? Megmondtam, hogy szedd össze magad! - süvítette a kéz tulajdonosa, és már repült is egy pofon. Nem volt nagy, “munka” előtt nem merték túl erősen megütni, nehogy nyoma maradjon, és az ügyfél reklamáljon. A lány azért az  arcához kapott, majd gyorsan megigazította magán a falatnyi kis rongydarabokat, és vékony kis láncokat, amiket kiegészítőnek hordott. Ezeket az úgy nevezett vendégeitől kapta. Néhány társa - akik beletörődtek sorsukba - úgy vélte, ezek a kis csecsebecsék presztízs értékűek, ezért ez alapján fel is állítottak maguk között egy fajta rangsort. Minél több ajándéka volt valakinek, annál magasabb rangúnak számított. Suni azonban úgy vélte, ez ostobaság, hiszen mindegy milyen rangsort állítanak fel maguk között, attól még mindannyian rabszolgák maradnak. A láncokat pedig gyűlölte. Biztos volt benne, hogy ezzel csak meg akarták jelölni a nyálcsorgatók. A láncok minden egyes szemét érezte magán, szinte égették a bőrét, ahogy mozgás közben lengedeztek a testén.
Tiszta és illatos volt, a tisztálkodásra nem volt gondja, napjában többször is lefürdették őket. Végül is ki a fene akarna enyelegni egy koszos, bűzös lánnyal…
- A hármas asztalhoz! - lökte el magától a sárgakezű, Suni pedig elindult az említett irányba. Néhány bizonytalan lépés után eszébe jutott, hogyan kell mozognia, ha jót akar magának, és mire a hármas asztalhoz ért, már olyan csábosan lépdelt, hogy a nyálcsorgató azonnal megkezdte azt, amihez a legjobban értett… csorgatta a nyálát.
Valamiféle ember volt, de rettenetesen kövér, és bűzlött a piától meg az izzadtságtól. Sajnos nem volt egyedül. Két másik nyálcsorgató is volt még az asztalnál, egyik sem volt különb. Suni könnyed mozdulatokkal betelepedett közéjük, és hagyta, hogy minden egyes porcikáját végigfogdossák. Nem hallotta, mit mondanak neki. Már rég megtanulta kikapcsolni az érzékeit. A világ elmosódott körülötte, a zenét is csak valami távoli, torz zörejként érzékelte. Odasimult a dagadt nyálcsorgatóhoz, és tűrt. Simult és tűrt és simult és tűrt.
Ebben a kikapcsolt állapotban nem gondolkodott, bár néha álmodott. Általában arról, hogy egy hős jedi beront a bárba, lekaszabolja az összes nyálcsorgatót, és megmenti őt. Sőt, olykor ő maga volt a hős. Fénykarddal hadonászott - volt, hogy kettővel is -, sugárvető pisztolyokkal lövöldözött, bottal tört csontokat, vagy csak kést mártogatott a nyálcsorgatók húsába. Brutális, de számára kéjes álmok voltak ezek. Persze a jedik meg más hősök sosem jöttek, és neki sem volt sugárvetője, de a gondolat mégis felvillanyozta. Így akkor is mosolyogva elmélkedett, amikor a három dagadék bevonszolta maga után egy elzárt kis magán szobába. Kattant a zár, Suni pedig mélyen elmerült elméje vérvörös óceánjában…

Az álomból éles hangorkán szakította ki. Kellett egy perc, mire teljesen magához tért. A homályban kiabálást és újabb robbanásokat hallott. A három dagadék üvöltözve mászott le róla, és a szoba ajtaja felé vetődtek, miközben visszaráncigálták magukra lepedőnyi méretű ruháikat. Suni megijedt. A valóság kínzó hirtelenséggel rohanta le. Nyöszörögve igazította el magán a rongyait, hogy legalább nagyjából eltakarják, ahol lehet, aztán feltápászkodott, és az idő közben kirohant nyálcsorgatók után indult. Az ajtóban megállt, és félénken lesett ki. A bárban teljes volt a káosz. Sebesültek és halottak feküdtek mindenütt, füst telepedett az egész helyiségre, a még élők kiabáltak, és két oldalról folyamatosan tüzeltek. Suni nem látta, kik lövöldöztek, de sejtette, hogy valamilyen rivális banda futott össze egymással.
Néhány percig csak remegve figyelte az eseményeket, aztán hirtelen felbukkant a fejében egy őrült gondolat. A szökés gondolata. Vajon lenne esélye? Ha igen, mennyi? De hisz min is gondolkodik? Mikor lenne ennél jobb esélye? Talán ha koporsóban vinnék ki, csak az lenne biztosabb. Óvatosan kijjebb hajolt és a cellákhoz vezető kijárat felé lesett. A sárgakezű nyakát behúzva toporzékolt, és a helyiséget pásztázta. Suni megdermedt, amint találkozott a tekintetük. Gyorsan visszahúzódott a szobába, és remegve a földre rogyott. Könnyek csordogáltak az arcán, teljesen lebénult. Aztán érezte, hogy jön az álom. A jótékony, védelmező lepel, ő pedig nem állt ellen, mélyen beleburkolódzott.

A hős Suni óvatosan kilesett rejtekének ajtaján. A sárgakezű útban volt felé, de lassan haladt, mivel folyton fedezékbe kellett húzódnia, nehogy eltalálja egy kósza sugárnyaláb. Suni nem habozott. Négykézlábra ereszkedett, és fürgén elindult a bárpult irányába. Ez persze őrültség volt, hiszen a kör alakú pult a bár kellős közepén állt, éppen félúton a két lövöldöző banda között. Na de ami őrültség egy normális lénynek, az csupán megoldandó apróság Suninak, a nagy hősnek. Pillanatokkal később már el is érte a pultot, és hátát nekivetve szusszant egyet, miközben körülötte fáradhatatlanul repkedtek a lövedékek. Két hulla közé fészkelte be magát. Az egyiknek tüskés, zöldes bőre volt, valamiféle barna tócsában hevert mozdulatlanul. Pont úgy nézett ki, mint az a finom, fűszeres szósz, amire néha meghívták a nyálcsorgatók. Suni felkacagott a gondolatra, majd előrehajolt, és kedélyesen beleturkált a szószvérű hulla zsebeibe. Pénzt kapart elő, majd kihúzta az oldalán lógó tokból a fegyverét. Valami pisztoly volt, nem számított miféle. Suni a hős, bármilyen fegyverrel elboldogult..
A pénzt beletömködte apró kis szütyőjébe, amibe a borravalót lehetett gyűjtögetni - no persze nem magának -, aztán megnézte, hol tart a sárgakezű. Nos a sárgakezű éppen ott volt, ahonnan Suni, a hős elindult a nagy kalandjára, és felé kiabált. Suni a dördülések zajától nem hallotta, mit akar vele közölni, de úgy döntött, nem is érdekli. Kuncogott egy kicsit saját hősiességén, aztán négykézláb elindult a pult mentén a bár kijárata felé. Nevetve konstatálta, hogy néhány lövés csak centikkel mellette-alatta-fölötte fúródott a pult oldalába, és megállíthatatlanul mászott tovább a szabadság felé.
A bárpult túloldalán megint megállt egy kicsit pihegni, és kizsebelt még egy halottat. Ennek kevesebb pénze volt, viszont nagyobb pisztolya. Suni vigyorogva leoldotta a hüllőszerű fazon csípőjéről a fegyvertartó övet, és egy egészen tisztességes paraszt csomóval pisztolyostul a sajátjára kötötte. Körül se nézett, úgy indult tovább a nagyrészt felborult asztalok felé. Székek, hullák, növények, leszakadt plafon- és lámpadarabok, törmelékek között lavírozott, miközben szorgosan gyűjtögette a pénzt és a fegyvereket. Mindeközben a harc mit sem veszített lendületéből, fegyverropogás és kiabálás fülrepesztő szimfóniája kísérte a hős Sunit, aki végre elérte a kijáratot, ami történetesen romokban hevert. Feltápászkodott, tenyeréből és a térdéből lassan csordogált a vér, de persze ő ebből mit sem észlelt. Vidáman leporolta a kezeit, amivel csak annyit ért el, hogy szétkente rajtuk a vért, és a fal törmelékein átmászva elindult az utcán fejvesztve rohangálók közé. Derekán és csípőjén hat fegyvertartó öv volt körbetekerve, takaros kis csomókkal megkötve, felértek egészen a melléig.
Poros és véres volt - még a fűszeresszószos váladékból is csillogott valamennyi a combján. Így lépett ki Suni, a hős hét éve először a nyílt utcára. Boldogan forgatta a fejét, figyelmen kívül hagyva a körülötte kavargó pánikot. Épp vetett egy utolsó pillantást a bárra, amikor a sárgakezű ugrott felé üvöltve, ívelt fémkardját maga elé tartva. Suni, a hős nem tudott időben elhajolni, a penge mélyen beleszántott arcának bal felébe, félhold alakú sebet hagyva maga után.

A buborék kipukkadt, Suni pedig keservesen nyüszítve hátra esett az utca kövén. A fájdalom égette, mint a parázs, a vér belefolyt a szemébe.
- Mit képzelsz, hova mész te kis féreg? Megmondtam nektek már az elején, hogy mi jár annak, aki megpróbál megszökni, nem? - ordította. Bal lábára sántított, úgy tűnt mégis eltalálták odabent. Suni sírva vergődött a földön, el akart merülni az álomban, de az nem jött. - Hallod, amit mondok? - Suni combjába is éles fájdalom nyilallt, amint a sárgakezű belerúgott. - Aki szökik, az meghal! - közölte indulatosan, és szablyáját a feje fölé emelte, majd a földön vergődő twi’lek felé suhintott. Suni artikulálatlan kiáltást hallatott, és ösztönszerűen lekapta a derekáról az első pisztolyt, ami a kezébe akadt. Nem gondolkodott, még csak nem is célzott. Csak felemelte, és lőtt.
A sárgakezű egészen a falig repült, a mellkasán egy méretes lyuk keletkezett. Nekicsapódott a falnak, majd a teste ernyedten a földre omlott. Sunit még mindig elöntötte a pánik. Feltápászkodott. Bal kezével a sebét piszkálta, a jobbal pedig felkapta a szablyát, aztán elszaladt. Az idő közben kiérő rendfenntartók megrohamozták a bárt. Suni elkerülte őket, és keresett egy orvosdroidot.
- Kötözd be a sebemet!! - bömbölte hisztérikusan. A droid pedig ellátta, aztán felszólította, hogy maradjon ott, mert magukkal viszik a legközelebbi kórházba, de Suni ezt nem szándékozott megvárni. Sarkon fordult, és elfutott, mielőtt a környéken lecsillapodtak volna a kedélyek.




Sunika úgy sétált oda ahhoz a rusnya gamorraihoz, mintha csak egy kellemes délutáni városnézésen járna. Hátát húzta a fejétől a térdéig leérő málha, ami ruháit és többi fegyverét rejtette. Csípőjének mindkét oldalán, és a combjain is sugárvető pisztolyok pihentek. Ezen kívül, bakancsa szárában is tartott egy nagyobb kést. Előhúzta DC-15-ösét, és hanyag mozdulattal a disznóképű halántékához emelte, miközben azon gondolkodott, milyen szép, narancssárgás fénye van a napnak.
- Helló! - köszönt rá kedélyesen a megdermedt disznóképűre, aki egészen addig azt figyelte, hogyan töltik fel áruval közepes méretű teherhajóját. - Ez egy nagyon szép hajó. A tiéd?
- I-igen az enyém.. - felelte, miközben dagadt mancsait lassan a levegőbe emelte.
- Az jó. Elvinném, ha nem gond - közölte, mintha csak arról beszélt volna, hogy a nap ma is felkelt.
- De igen, gond! - csattant fel kicsit remegő hanggal a disznóképű. - Ez a hajó minden vagyonom! Nem veheted el! - röfögte kérlelő hangon.
- Tényleg? - vágta rá Suni, és eltette a fegyverét. - Akkor elvinnél engem?
- M-mi? Hova? - kérdezte zavartan a gamorrai.
- Hát… nem is tudom - gondolkodott el Suni. - Mondjuk ahova mentek! - mosolygott rá lelkesen.
- P-persze. Persze, hogy elviszünk.
- Remek, ha megérkeztünk lehet kifizetem. De az is lehet, hogy nem, még nem tudom. - közölte kedélyesen.
- Mitől függ? - hebegte a disznóképű teljes értetlenségben, kezeit még mindig váll magasságban tartva.
- Honnan tudnám? - Suni úgy nézett rá, mintha a röfi azt kérdezte volna, meddig fog még lesütni rájuk ez a narancssárga csillag. - Akkor én fel is szállok! - mondta, elfelejtve az előző kérdést, és vidáman elindult a hajó felé, ott hagyva a zavarodott gamorrait, akiről talán senki sem gondolta, hogy képes az alapnál is hülyébb fejet vágni. Végül megrázta disznófejét, és arra gondolt, hogy végül is látott már ennél furcsábbat is kereskedő pályafutása során. Majd Nar Shaddaan megszabadul valahogy ettől az őrülttől...