Khauren Drake

Kedves Khauren!

A sors már csak ilyen, nehéz, habár te a jobbik végét fogtad meg mégis, hiszen élsz, és nem enyésztél el a Barab I bandaháború között. Van már legalább neved a szüleidtől eltérően, de a hírnév néha veszélyes lehet. Ki tudja, hogy kinek a szemét fogod szúrni, de a zsoldos lét ezzel jár. Mutasd meg a Galaxisnak, hogy mégis túléled.

Sok sikert és irány a játéktér, miután foglalóztál és igényelted a pontjaid!

☛ Főkarakter: Khauren Drake
☛ Teljes név: Khauren Drake
☛ Becenév: Gekkó
☛ Kor: 35
☛ Foglalkozás: Zsoldos
☛ PB: - (fanart)
☛ Faj: Barabel
☛ Erő-érzékeny: Nem
☛ Csoport: Semleges

Drake igen különös tagja a Barabel fajnak. Bár ő is vadász, nem örökölte a népének vad jellemzőit. Nyugodt és megfontolt, mindig számba veszi a lehetőségeit. Szeret az árnyak közt megbújva, köpenyébe burkolózni a kíváncsi tekintetek előtt. Bár tökéletesen beszéli szabad nyelvét, nem egy alkalommal történik meg, hogy csendben tűri az esetleges szóváltásokat. Bár nyugodt, nem azt jelenti, hogy semmi vérszomjat nem áraszt. Célpontját gyorsan és hatékonyan szándékozza levadászni, sokszor úgy, hogy az észre se vegye, mikor ő közeledik. Nincs se vallása, se csoporti hovatartozása, ha megfizetik, azt szolgál, aki felbérli. Azonban sosem szegi meg a szavát, és ha valamit elvállal, azt teljesíteni is fogja, kerüljön, amibe kerül. Nincs előítélete semelyik faj ellen sem.

Zömök, zöld pikkelyes testét legtöbbször rongyos ruhákkal fedi el, ha nincs „szolgálatban”. Sárgás szemei komoly, vizslató „sugarai” néha igen baljós hangulatot adhatnak neki. Természetesen fegyvereit ilyenkor is magával cipeli, hisz nem tudni mikor kerül bajba. Ezen felül gyakran testét legtöbbször egy nagy köpenybe rejti, arcát is eltakarva a kíváncsi szemek elől. Ha küldetésen van, egy különleges fekete szövetből készült egybe részes felszerelést visel. A szövet fémszálakkal van megerősítve, melynek köszönhetően ellenálló és színe miatt könnyebben rejtőzködhetünk vele. Emellett a szájrésznél kialakított gázmaszknak köszönhetően nem kell aggódnunk az esetleges káros anyagok miatt. Farkát, bár legtöbbször elrejti, ha harcol, akkor akár ezt is képe fegyverként használni, hisz végéhez egy pengét rögzített. Mindkét oldalán egy igen ellenálló fémből készült pengét, míg hátán egy kemény, de ruganyos fából készült lándzsát hord. Testén elszórva dobótőrök, dobótűk (utóbbikon idegméreg (ideiglenes mozgás és tudat zavart keltő) szer van) vannak, melyeket előszeretettel használ harc közbe.  

Hogy ki vagyok? Úgy hiszem… nem kell már bemutatkoznom. Hogy ki voltam? Ó igen… ez már egy jóval érdekesebb kérdés. Hogy hol születtem az nem kérdés. Mint Barabel én is a Barab I-en születettem, mely egy eldugott kis porfészek valahol a galaxisban. Éhínség és nyomorúság volt a jellemző erre az időszakra, hisz alig telt el néhány év a belső csatározások elkezdődése óta. Milyen csatározások? A népemre mindig is jellemző volt a vad, kiszámíthatatlan, néha agresszív véleménycsere és bár nagyobbrészt eltűrték maguk mellett a törzseink egymást, de néha összeütközésekbe torkollott. Ez volt a harmadik nagy törzsi háború időszámításunktól számolva, mely az egész bolygót érintette. Szüleim, kik egykor törzsvezetők voltak a csatározások következtében kénytelenek voltak elhagyni bolygónkat, mikor tényleg vészesre fordult az idő. Választhattak volna halál és gyáva menekülés között. Természetesen az utóbbit választották. Így hát kiközösítve indultunk útnak a távoli galaxisokba, hogy új otthont keressünk. Fiatal koromhoz híven természetesen semmire sem emlékeztem, és nem is igazán érintett meg ez a tudat, hogy nincs hova hazamenni, és ahogy cseperedtem egyre inkább belém ivódott az örök vándorlás érzése. Ugyanis bárhová mentünk, bárhol is kötöttünk ki, egy idő után mindig előztek minket (főképp szüleim nyers, vadászatra éhes tudatuk miatt). Ahogy nőttem egyre inkább nyilvánvaló volt a tény, hogy különbözök a szüleimtől. Gondolkodásmódunk nagyban eltért egymástól, és sokszor csattogó viták is (értsd: valami eltört) kialakultak belőlük. Így kénytelen voltam, már egész fiatalon elhagyni az „idilli” fészkünk. De így volt rendjén. Hamarosan egy kisebb bandához szegődtem, akik az után találtak rám. Egy vegyes csapat volt, akik nem igazán voltak semelyik oldal elkötelezett híve sem. Ők azok a típusok voltak, akiket csak egy dolog mozgatott. A pénz. Igen. Bármilyen meglepő is volt zsoldosok vettek magukhoz és neveltek férfivá. Náluk tanultam meg a fegyverforgatás, a nyelv és a szakma csínját-bínját. Volt olyan időszak, hogy egy speciális megbízás érdekében még az ágyban vívandó különleges technikákra is kaptam kiképzést. Vagyis a náluk töltött idő roppant szórakoztató és a tanulságos volt. Úgy vélem ez tett engem azzá, aki mai is vagyok. Egy könyörületes, mégis kíméletlen gyilkossá, ki számára nincsenek tabuk. Eleinte azt hittem örökre ezzel a kis társasággal maradok, mely jobban éreztette velem mi a család, mint a saját szüleim. De egyszer minden jónak vége szakad. Egy bérgyilkos küldetésen vettük részt, mely kissé balul sült el. Bár a célpontot kiiktattuk a razzia észrevett és a nyomunkba szegődött. Közel a csapat háromnegyede elhunyt, vagy börtönbe került. A megmaradt túlélők, köztük én is szörnyű nyomorúságot és ürességet éreztünk elhunyt, foglyul ejtett fivéreink és nővéreink láttán. Ez volt az első és utolsó kudarcunk. Bár ígéretet tettünk rá, hogy mindig együtt maradunk, végül a banda megmaradt tagjai szétoszlottak, és mindenki ment a maga útjára. Bár számomra ez volt a legnyomorultabb nap, de nem adtam fel a létet, melyre esküdtem. Testvéreim talán feladták, de én nem. Zsoldos vagyok. És ezen, semmi nem változtat. Egy dolog éltetet csak. A pénz. Nem is igazán a vagyok érdekelt sohasem, csupán az eszme, melyet belém ültettek. Ha van, pénzed bármit megtehetsz, de ha nincs, akkor elvesztél. Számomra pedig nem megengedett a bukás… még egyszer nem. Bolygóról, bolygóra jártam kuncsaftról, kuncsaftra. Napok… hetek… hónapok… évek teltek el nyomtalanul. Megbízás a megbízás után. Ez volt az eszmém. Sosem hagytam magamnak szünetet, csakis a munkának éltem. Sosem maradtam túl sokáig egy helyen, és nem vállaltam el túlságosan hosszú megbízásokat. Bár többször is társultam ezek az idő alatt, ezek az ismeretségek hamar az idő ködébe vesztek. Egyszerűen nem tudtam volna még egyszer elviselni a családom elvesztését. És nem, nem a szüleimre gondolok… hanem azokra, akik mellettem küzdöttek életükkel, vérükkel… akiket mind cserbenhagytunk. A sokféle munkának persze megvolt a haszna. Lassan rá kellett jönnöm, hogy egyre több nyelvet beszélek folyékonyan, és egyre több mindenhez értek. Egyszerűen nem volt olyan, melyet akadályként fognék fel, egyszerűen számomra minden csak egy újabb teljesítendő kihívás volt, számomra nem létezett lehetetlen… mindenhez idő kellett és türelem. Ezért utazom a világot újabb és újabb kihívásokat keresve. Jöjjön bármilyen idő, bármilyen kihívás… és mindet elvállalom és teljesíteni fogom, mert ez az, ami engem éltet igazán. A kalandvágy.