Hael & Tinevan - 19 évvel ezelőtt

- Van, hogy önzőnek kell lenni - mondok csak ennyit, de láthatóan nem akarok többet beszélni a témáról. Miért is tenném? Semmi okom rá, hogy meggyőzzem arról, miért őrültség másokkal törődni, mikor saját magát is szem előtt tarthatná.
Abba a témába viszont szívesen megyek bele, hogy már öltem. Nem is egyszer. Titkolni sem titkolom, hogy szívesen tettem. Talán nem mindet, de... egy idő után még élvezni kezdtem. Ez az elvárt és én teljesítem az elvárásokat. Talán most jönne még az a rész, hogy elkezdem győzködni, igenis megölhetném őt is és senki nem vonna kérdőre miatta. Bizonygatás helyett mégis teljesen más dolog csúszik ki a számon.
- Te mindig ilyen tudálékos vagy? - semmi fenyegetőzés vagy morgás, pusztán érdekel. Na meg mi tagadást, egész jól szórakozok. Viszont az indulás ideje ott lebeg a fejem fölött. Nem is tartom magamban, hogy útnak is indulok, amint lehet és kell.
- Még szép, hogy van - jelentem ki nagy, szinte már büszke vigyorral. Mikor annyi idős voltam, mint ő, csak álmodoztam ilyesmiről, most viszont tényleg van saját hajóm, amit csak én vezethetek. Senki még egy ujjal sem érhet hozzá.
A következő kérdésem már csak egyszerű őrültség, már szinte hallom magamban a nemleges választ, magyarázkodás. Aztán feltűnik, hogy egészen más felelet csúszott ki a száján.
- Nem lehetsz a nyomomban. Csak felviszlek - jelentem ki és már állok is talpra. Egy részem vigyorog, a másik előtt viszont lejátszódott, hogy mit kaphatok ezért. Nem mintha különösebben érdekelne. A Mesterem persze valószínűleg nem fog örülni. De ki tudja, talán hasznát veszik. Ha senki nem fogja keresni.
- Jössz már? - nézek hátra pár lépés után, ahogy megindulok előre, a még nagyobb semmi felé, ahol leszálltam a gépemmel.

- Mert neked csak magaddal kellene törődnöd - válaszolom egészen egyszerűen. Igen, így látom a világot, törődjön mindenki csak saját magával, főleg gyerekfejjel. A világ meg mások miatt ráér még aggódni.
De ennél többet nem vagyok hajlandó mondani, ez már egyértelmű abból a nagy hallgatásból, ami beáll részemről. Most komolyan, nem fogok belemenni egy kölyökkel a világ dolgaiba.
- Igen, öltem már - jelentem ki egyszerűen. Eszemben sincs tagadni. Sőt, szinte kihallani azt a kis elégedettséget a hangomból. Régen persze utáltam és egyszerűen megtettem, mert ez volt a feladatom. De mostanra sikerült annyira megszokni a halált, hogy szinte élvezem.
- Nem vagyok ijesztő napfényben? - kérdezek vissza és egy pillanatra teljesen eltűnik a komor hangulat, ahogy elnevetem magam. - Vicces kölyök vagy, mondták már? - teszem hozzá a következő kérdésem, de erre persze nem várok választ. Még ha ki is nézném belőle, hogy azért is felel.
- Képzeld, ha úgy akarom, elhitetem bárkivel, hogy te akartál meghalni - csak úgy kicsúszik, még ha én egyelőre nem is hiszek benne. Az árussal sem tudtam tökéletesen elhitetni, amit akartam. Ez sem menne gyakorlás nélkül. De nem számít, mert nem tervezem megölni.
- Nem, senkit nem ölök meg ma, itt - tisztázom egyszer és mindenkorra. - Egy kis friss levegőt szívok és kihasználom, hogy nem liheg a nyakamban a Mesterem, mielőtt felszállnék és visszamennék a hajóra - mondom és mondom egészen elkényelmesedve egy pillanatig, majd kicsúszik a legőrültebb kérdés a számon.
- Nem akarsz velem jönni? Felvihetlek az űrbe. Végtelen lehetőségek, úgy alakítod az életed, ahogy akarod... - kezdem sorolni neki. Ebben a pillanatban nem számít, hogy csak egy gyerek. Én is az voltam, mikor ott kötöttem ki.

Lehet, hogy csak ilyen épphogy figyelek rá, de ez még nem jelenti, hogy ne tűnne fel a szemtelensége végül. Anélkül, hogy tudatosan elhatároznám magam, elég fenyegetően nézek rá egy pillanatig. Szemtelen kiskölyök. Nem mintha én nem ilyen lettem volna... és én sem kaptam nagy elnéző pillantásokat érte.
Talán részben ezért is van, hogy végül az Erő segítségével lököm kicsit a pad felé, hogy sürgessem és üljön már le végre. Na meg persze közben élvezem, hogy gondolkozik és töri a kis buksiját, hogy vajon mi lehetek. Addig sem figyelek a haragra, ami bennem dúl a sikertelenségem miatt. Hamar már a kis mosoly is látszik a szám sarkában.
- Nem annyi a lényeg, hogy téged ne bántsalak? Neked nem csak ennyi számít? - kérdezek vissza szinte azonnal, ahogy végre felé fordítom a fejem és úgy vizsgálgatom.
Egy részem még mindig nem érti, hogy miért nem padawan, miért nem tanítják, mikor egyértelmű, hogy ez lenne a sorsa. Nem mintha ezért lennék itt, hogy majd én elrendezem az életét. Nem, arról szó sem lehet. Ennyire nem érdekel más, majd járja a saját útját.
- Tettem pár sötét dolgot. Hm. Így is lehet fogalmazni - ismerem el és láthatóan igen jól szórakozok. Majd véget ér a móka. Olyan szempontból, hogy nem várom meg, amíg még többre rájön magától.
- De te nem félsz tőlem - teszem hozzá, egy félig kérdő hangsúllyal. - Pedig csak egy kisgyerek vagy, olyan, akit egy ilyen gonosz ember, mint én, megöl, ha azt mondják neki.
Persze eszemben sincs fenyegetőzni, hallani a hangomon, csak hát... igazán frissítő, hogy ilyesmit mondhatok neki. Egy kis szabadság. Amolyan... sötét szórakozás. De aztán hamar váltok is. Most nem tudnám élvezni, ha érezném benne a félelmet.
- Mit keresel erre egyedül? Nincs kísérő, szerető szülő? Testvér? Droid? - sorolom a kérdéseim, hogy kicsit eltereljem a figyelmét.

Ha nem lenne a képben a dühöm, amiről épp nem tudom eldönteni, hogy elfojtsam vagy szabadon eresszem, talán nevetnék a kis megjegyzésén. Nos, igaza van, csak magamat okolhattam volna, ha elvesztem a tömegben. De nemígy történt, most pedig itt vagyunk.
Amint a kezembe kapom a rágcsálnivalót, már felezem is el. Persze, hogy az egyik fele a lánynál landol, a másikat én eszem meg. Nincs okom, miért osszam meg vele, de most így jött és nem sajnálom. Hamarosan már kérdezek is. Igen, persze, hogy az első gondolatom, hogy biztos padawan. Mi más lenne? De amikor visszakérdez, csak egy pillanatra a tekintetébe fúrom a sajátom. Az ösztöneim életre kelnek és... legszívesebben belemásznék a fejébe, de eddig azt egyetlen egyszer próbáltam, akkor is kudarcot vallottam, így hamar el is tűnik a kényszer, hogy most kísérletezzek.
- Hm - jön ennyi, talán válasz az első kérdésére, talán csak magammal vitattam meg a dolgokat és ez lett a végeredmény.
- Hael - vetem oda teljesen röviden a nevem, miközben egy kicsit leveszem róla a tekintetem és eltüntetem a pár falat rágcsálnivalót.
- Szerinted, mi vagyok? - kérdezek vissza. Eszemben sincs megválaszolni a kérdését, csak egy kicsit oldalra döntöm a fejem, kíváncsian.
Ilyenkor látni azt a gyermeki kíváncsiságot a tekintetemben, de hamar el is tüntetem, és helyette megpaskolom magam mellett a padot, hogy üljön már le.
- Nem foglak bántani a fenébe is! - morgósabb kicsit a hangom, mint terveztem, de ez van. Ami már talán kevésbé tetszetősebb, hogy látni, ahogy a kezem emelem és egészen kicsit meglököm a pad felé az Erő segítségével, hogy tényleg üljön már le.

Szinte azonnal még jobban megszaporázom a lépteim, ahogy futásnak ered. Egy idő után már csak ösztönből követem, amerre érzem, hogy ment, miközben keresztülfúrom magam a tömegen. Végül nemhogy a kiabálás elhal, de a tömeg zaja is, ahogy magunk mögött hagyom a piac közepét. A tekintetem a gyereket keresni, majd lépek is oda hozzá.
- Szép kis futás volt. Majdnem még én is elvesztettelek - mondom, ahogy megállok előtt egy lépésre. Elég rendesen fölé tornyosulok, pedig nem célom fenyegetőnek tűnni. Most nem.
Viszont nem tehetek róla, hogy talpig feketében, a készülő, még nem régen kezdődő kis borostával nem tűnik valami barátságosnak. Pedig a zöld szemeim csillognak, bár inkább attól a csepp adrenalintól. Aztán eszembe jut, hogy elrontottam.
Az elmetrükknek működnie kellett volna. De nem figyeltem eléggé.
Egy pillanatra megfeledkezek a lányról előttem, és látni, hogy fejben máshol járok, ahogy a legelső, arra alkalmas helyre leülök. Valószínűleg érezni a bennem dúló dühöt és haragot. Ennek nem így kellett volna történnie. Még mindig nem vagyok elég fegyelmezett és elég figyelmes ahhoz, hogy előre haladjak. Nem csodálom, ha a Mesterem egy nagy adag szidással fogad majd.
De nem most van az ideje ezen töprengeni. Felemelem a fejem és újra a lányra nézek. Nem mondom, hogy adja ide az elcsent rágcsálnivalót. Ahogy azt sem, hogy tűnjön innen, csak figyelek rá és... és felrémlik benne, ahogy Erő, amit éreztem, ahogy a vállán volt a kezem.
- Padawan vagy? - egy pillanatra megfeszül a testem, mintha támadásra készülnék, de hezitálok. Csak végigfuttatom rajta a tekintetem, bármiféle árulkodó jel után kutatva.

Pár napja, hogy hivatalosan is tizennyolc lettem. Nem mintha bárki ünnepelt volna, még én magam sem tettem. Az egészet inkább úgy fogtam fel, hogy újabb lépés, hogy az legyek, akinek lennem kell és aki szeretnék lenni. Minél idősebb vagyok, annál több hatalmat kapok a kezembe, főleg a Mesteremtől. Mára talán már meg kellett volna komolyodnom, de még mindig ott a gyerekes huncutság néha a szememben.
Most pedig éppen? Persze, hogy nem bírom ki és a mai szabadságom kihasználva a piacon kötöttem ki. Mielőtt indulnánk ennyi bőven belefér. Át sem gondoltam, csak magamhoz vettem egy csomag rágcsálnivalót az egyik árustól. Igazából az egész egy félresikerült elmetrükk, nem több. Meggyőztem, hogy nekem adja, miközben fizethettem is volna érte. De valami félresikerült, nem figyeltem eléggé és amint elléptem onnan nagy büszkén magamra, már hangzott is a "Tolvaj" felkiáltás. Innen pedig már mit lehet tenni? Nagy léptekkel indultam meg, mintha nem is rólam lenne szó. Nagy, magabiztosan lépkedtem, majd egyre szaporábban szedtem a lábaimat, míg végül szinte futásnak eredtem, mint egy utcakölyök, aki egykor voltam.
Szinte fel sem tűnt, hogy valakit éppen magammal sodrok. Talán az agyam legmélyén felfogom, mi történik és az a két pillanat elteltével már nyomom a lány kezébe a csomag rágcsálnivalót, amit elcsentem.
- Menj - parancsolok rá, pont azon a hangon, ahogy a katonák között szoktam beszélni és tolom magam előtt egyre sürgetve és siettetve. A kezem a vállán, elég határozottan, de nem fájdalmasan. Érzem, hogy őt is átjárja az Erő, bárki megérezné. De most nem ez a lényeg.
- Futás - szólok újra, amikor még mindig túl közelről hallom az árus hangját, de persze úgysem követhet minket a végtelenségig. Nem hagyhatja ott a standot.