Firmus Kakte

☛ Főkarakter: Firmus Kakte
☛ Teljes név: Firmus Kakte
☛ Becenév: Firm
☛ Kor: 28
☛ Foglalkozás: hivatásos katona, ex-milicista
☛ PB: Fiktív
☛ Faj: fondori ember
☛ Erő-érzékeny: Nem
☛ Csoport: Első Galaktikus Birodalom

Sokat látott klónháborús veterán, a fondori szabadcsapatok egyik túlélője. Szkeptikus a világgal kapcsolatban és kíváncsi, hogy a Birodalom mit képes nyújtani galaxisnak. Alapvetően jó jellem, a nyers gonoszságot nem szívleli. A társai/emberei felé lojális.

Félhosszú szőke haj, kék szemek, gondosan ápolt szakállka bár a sisak miatt ezek többnyire nem láthatóak. Átlagos testalkatú, magasságú. A szabvány birodalmi páncélos felül szívesen visel egyedi kiegészítőket.

- Üdvözlöm a Birodalom kötelékében, Kakte! Vagyis inkább Kakte őrmester! – veregetett vállon az ezredes.
Birodalom, hmmm. Érdekes. Nemrég még a Köztársaságért küzdöttünk, egy olyan eszméért, ami utólag visszanézve nem volt több egy álomnál. És most itt a Birodalom, az állítólagos rend és biztonság birodalma. Hát majd meglátjuk.
A fondori szabadcsapatok kötelékében harcolva pont elég időt töltöttem, hogy alkalmatlanná váljak a civil életre. Vagy talán csak a sok bolygó, melyeken harcoltunk tett szkeptikussá szülőbolygóm ipari csodáival zsúfolt felszíne iránt? Más élet volt, az biztos. A Fondor sosem volt egy leányálom, de amíg rajta éltem nem létezett más, sőt bizonyos szempontból hálás bolygó volt, mert megtanított a túlélésre. Az alvilági bandák, a kizsákmányoló felsőbb körök, ember legyen a talpán, aki mindezt hosszú távon elviseli. Nem is ez a jó szó, mert elviselni el kell, csak viszonylag korán feldobod a talpad. És furcsa módon ezért a jövőképért sosem rajongtam igazán, végső soron ez sodort a szabadcsapatok karjaiba. A gyors, de alapos kiképzés után a fondor légkörét magunk mögött hagyva kinyílt egy új világ. Akkor nyert értelmet, hogy mi is az a Köztársaság, melyért a felhívás szerint küzdünk. A háború dúlta bolygókon harcolva sem kerülte el a figyelmemet a romlottság, mely felülről szivárgott le hozzánk. Pont, mintha otthon lettem volna. Hatalmi ambíciók, az önzés mindenféle mértékű megnyilvánulása csak még befordulóvá tett. És mivel emberek voltunk, ezért a szabadcsapatok sem volt ez alól kivétel. Páran próbáltak a mi vérünk által előrébb jutni, de ezek az emberek általában véletlen balesetet szenvedtek el egy-egy éjszaka során. Ha neadjisten belehaltak, hát ilyen a háború. Kicsiny, egyre fogyó alakulatunk már csak ilyen volt. Kigyomlálta a gazt. Viszont ahogy csökkent az állományunk, úgy kerültünk egyre közelebbi kapcsolatba a klónokkal. Minél több közös küldetésen vettünk részt, annál jobban megnyíltak. Persze ehhez hónapok kellettek. Volt is ám meglepetés, mire sikerült egyikükről lekönyörögni a sisakot. A közhiedelemmel ellentétben a sisak alatt nem vérszomjas fenevad lapult pengeéles fogakkal, hanem egy réveteg tekintetű fiatalember. Már nem is emlékszem a nevére, mert a következő bevetésen eltűnt egy robbanásban. Viszont a klónok megbízható bajtársak voltak, a furcsaságaik ellenére öröm volt velük szolgálni. És persze ott voltak a Jedik. Ők aztán érdekes népek voltak. Hittek a benne, hogy minden élőlényt segíteniük kell, de sajnos ez a mentalitás sokuk életét követelte. Szó se róla, örültünk, ha minket húztak ki a csávából, de néha gondolkodás nélkül vágtak bele olyan helyzetekbe, ami nekünk, veteránoknak, nagyon nem akaródzott. Természetesen a legnépszerűbbek a Jedi hölgyek voltak. Pár társam megbabonázva nézte őket és csak akkor apadt el a lelkesedés, amikor elterjedt a mese, hogy a Jedik a fejünkbe látnak. Hát igen, mese vagy nem, én azért eljátszottam párszor a gondolattal, hogy miket tennék Leska tábornokkal, ha esetleg egy kényszerleszállás egyedüli túlélői lennénk egy szigeten. De ezen már ábrándozni is felesleges, a Jedik eltűntek. A Birodalommá váló Köztársaság felemésztette őket. És bár eljött a béke, mégsem csitultak a fegyverek és a magamfajta tapasztalt harcosokra továbbra is szükség volt.
- Készen áll? – kérdezte az ezredes.
- Igen, Uram!
A csapatszállító már várt rám, hogy elrepítsen a coruscanti laktanyákhoz, én pedig fehéren csillogó vértemben, sisakomat hónom alá fogva elindultam.
- Majd meglátjuk……