Megosztás
 

 Shadow Squadron

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég

a legfontosabb részletek
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptySzer. Júl. 13, 2016 12:49 pm

Shadow Squadron ShadowSquad_www.kepfeltoltes.hu_
Jorel a nevek felolvasásánál továbbra sem szól semmit, majd megvárja, hogy az ezredes távozzon. Vegyes érzelmekkel néz a feladat elé, amit kapott. Nem tudja, hogy később mi sül ki ebből, de meg kell kezdeni az utat valakinek. Mivel ez a kezdeményezés nem nevezhető nagy kaliberű dolognak, még csak lázadásnak sem, hiába nevezik ezt a kis csoportosulást Lázadóknak. Kevesen vannak még, nincsenek felhalmozott készletek, szinte napról-napra élnek, és mindig menekülnek. Az sem kizárt, hogy birodalmi ügynökök is vannak közöttük, hiszen ezt kizárni sincs emberük még. Tehát a Lázadók egy nem túl jól szervezett csapat, aki éppen az első komolyabb egységét próbálja meg kialakítani. Valahol el kell kezdeni, és bár újoncokkal vannak tele, biztos benne, hogy nem mind az, mint például Cain sem.  Nem sokat vár, mert aki nincs itt, annak máshol akadhatott dolga, nyilván van magyarázata is, de ez Jorelt nem érdekli. Minimális tiszteletet és fegyelmet elvár, Cain felé rosszalóan villannak meg a szemei. Nem szeretné, ha félvárról venné bárki is ezt, mert az mkindannyiuk életébe kerülhet. Végül mégis megérkezik a két hiányzó, csak mélyebben szívja be a levegőt egy pillanatra. Egyelőre nem fegyelmez, vagy figyelmeztet, ez még az eleje, de meg fogja említeni majd, ezzel biztosan tisztában van mindenki.
- Üdvözlet Hölgyek, Urak! A nevem Jorel Fenn őrnagy, én leszek az egység vezetője. Három csapatra fogunk oszlani, az elsőt én vezetem, a másodikat Tinevan Baill tizedes, a harmadik vezetője pedig Caine Redd tizedes, tehát amikor repülni fogunk, az ő kezükben lesz a döntés. De, hogy ne legyünk ennyire hivatalosak, elmondom, hogy miről is van szó – Jorel egyenes derékkal áll, furcsán is néz ki a korához képest. Nem öreg, de nem is fiatal és az évek szarkalábak, valamint ráncok formájában megmutatkoznak rajta. A tekintete folyamatosan jár körbe, habár nem egy igazi előadó típus, de tanított már, ez látszik rajta.
- Ez a csapat lesz a Shadow Squadron. Az első komolyan szervezett egység a szervezeten belül. Kizárólag X-szárnyúakkal fogunk repülni, de nem kizárt, hogy a szárazföldi akciókban is részt fogunk venni. Feladatunk pedig a Birodalmi elvett készletek visszaszerzése, és az elnyomott bolygók támogatása, esetlegesen kisebb rajtaütések. Talán bolondságnak és botorságnak hangzik ez az egész, de számítok magukra, mivel mindannyian tudják, hogy a Birodalom mikre képes. Nos, mi nem akarjuk ezt, a Császár ígérete ellenében talán békét hozott, de most már a totális hatalomra törekszik. Aki ennek ellenáll, általában börtönben végzi, vagy halállal lakol. Ha minden a tervek szerint alakul, egyszer visszahozhatjuk a békét a Galaxisba, egyelőre azonban nem vagyunk erősek. De mi, az árnyékok között lapulva, apró homokszem leszünk a gépezetbe, majd később sivataggá válunk, és elrohasszuk a Birodalomnak nevezett álrendszert. Mielőtt rátérnék az első akciónkra, várom kérdéseiket – visszadől az asztalnak és várja a kérdéseket.
Vissza az elejére Go down
Kal'ir Dunar
Kal'ir Dunar
Birodalom szimpatizáns

a legfontosabb részletek
Foglalkozás : Birodalmi Ügynök
➣ : Shadow Squadron 30k7t6o
Hozzászólások : 4
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptyPént. Júl. 08, 2016 12:57 am

Aleron Brawith érdekes ember, de a munkáját eddig jól végezte. Amint megérkeztem a semleges állomásra, megmutatta a lázadót a kantinban, akit napokkal ezelőtt talált és megszervezett vele egy találkozót. Nem volt nehéz elhitetni vele, hogy be akarok állni a lázadókhoz, „mert a Birodalom hazugságokon alapuló korrupt rendszer és meg kell dönteni”. Nevetséges, de bevette. Ezután megmutattam neki, hogy tudok egy-két dolgot a lézerfegyverekről, vadászgépekről, robbanóanyagokról és nem sokára már egy hajón ültem, ami néhány másik kiválasztottal repült a Lázadók bázisa felé. Hamarosan elértünk a bázisra egy számomra ismeretlen világon. Amint leszálltunk, elvezettek egy toborzótiszthez.
– Név? – kérdezte
– Kal'ir Dunar.
– Mihez ért?
– Vadászgépek, kézifegyverek, robbanóanyagok. – feleltem.
– Rendben, holnap reggel menjen a 11-es raktárba. A laktanyák arra vannak. – mutatott háta mögé baljával, miközben feljegyezte a hallottakat, majd intett a mögöttem állónak. A laktanyán letettem a táskámat az ágyam mellé. Hasznos darab, tele rejtett rekeszekkel. A délután hátralevő részét a bázis felderítésével végeztem. Látszott rajta, hogy sietve húzták fel a meglévő felét; szinte minden nem létfontosságú tárgy hiányzott, emberek és más lények rohantak fel és alá a folyosókon kiabálva egymásnak, mindenhol zűrzavar volt. Alig egy-egy harcra alkalmas egyént láttam. Nem is vártam többet ettől a lázadó csürhétől. Hamarosan leszállt a nap és visszamentem a laktanyára. A következő reggel átnéztem táskám tartalmát. Néhány ruhadarab és egyéb mindennapi tárgyak, például karbantartókészlet a maszkhoz, a rejtett zsebekben pedig egy Q2 tenyérben elrejthető pisztoly, injekciós tű két adag altatóval, egy nagy-hatótávolságú kommunikációs eszköz és a jedi megégett fénykardja. Utóbbi amolyan trófea; nem működik tökéletesen. Ezután vállamra vettem a táskát és elindultam a raktárszoba felé. Egy fiatal ember nő előttem néhány másodperccel lépett be a szobába. Amint én is beértem láttam, hogy elkéstem.
– Kal'ir Dunar. – Körbenézek választ várva. Ez az eligazítóteremnek titulált szoba se volt semmivel se jobb állapotban, mint a bázis több része. Amint nyugtázzák személyemet, leülök az egyik dobozra, ahonnan mindenkit megfigyelhetek és várok.
Vissza az elejére Go down
Caine Redd
Caine Redd
Lázadó

a legfontosabb részletek
➣ : Shadow Squadron N5mttd
Hozzászólások : 9
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptySzer. Júl. 06, 2016 1:41 am

Az első néhány nap a lázadók bázisán vegyes hangulatban telt a részemről. Egyrészt kellemes meglepetésként ért, hogy sokkal komolyabb volt a létszám, és a fegyverzet, mint vártam. Nem olyan volt, mint a szervezetlen csordák, amikkel a Birodalom oldalán harcoltam. Azonban nem csak az emberek száma lepett meg, de a rangjuk is. Sokan érkeztek a bolygóra olyanok, akik a Köztársaság idején jelentős hatalommal bírtak, vagy bírnak még most is. Egy felszereltebb Birodalmi sereg így is gyorsan térdre kényszeríthetné a helyet, de a megfelelő stratégiával innen már lehet építkezni. Talán mégsem a saját halálomat siettettem amikor úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok.
Az első sokkon átlépve viszont láttam a dolgok sötétebbik oldalát is. A bázis még korántsem ragyogott teljes pompájában, és bár a lelkesedés a helyén volt, de hiányzott a fegyelmezettség, sokaknál a katonai képzés, nem is beszélve arról, hogy a létszám ugyan elég nagy volt, de sok öreg, fiatal, vagy épp nő téblábolt a folyosókon. A millió idegen és különböző nyelv már csak hab a tortán. Káosz. Nem állítom, hogy a legrosszabb csapat amit valaha láttam, de meg sem közelíti egy Birodalmi bázis rendezettségét, ahol mindig mindenki pontosan tudja, hogy hol a helye.
Az utóbbi pár napot – mivel más dolgom nem volt – azzal töltöttem, hogy megfigyeltem a bázis működését miközben fél szemmel a hátam mögé is figyeltem. Az öreg ugyan biztosított róla, hogy itt nem lesznek gondjaim a fejvadászokkal, de jobb szeretem az ilyesmit magam is igazolni. Őszintén szólva meg lennék lepve, ha még nem lenne itt egy jókora adag Birodalmi ügynök. Ugyanakkor az a maroknyi ember, akik tudták honnan jövök, láthatóan nem bíztak meg bennem teljes mértékben. Éreztem a gyanakvó tekintetüket ahányszor a közelükbe kerültem. Így végül sok időt töltöttem el a számomra kijelölt apró szobában is, ahol vagy magamat tartottam edzésben, vagy csak lógattam a lábam.
A mai nap azonban szóltak, hogy más dolgom is lesz. Pontosan érkeztem, de rendes eligazító helyett csak egy raktár jutott. Ezt még ugyan elnéztem, de a társaság már a határokat feszegette. A sok kölyök láttán csak azért nem fordultam meg rögtön, mert észrevettem, hogy az öreg is a helyiségben van. Végső soron akadt itt egy-kettő, akiből kinéztem, hogy el tud sütni egy sugárvetőt anélkül, hogy kicsinálná saját magát. Belépve egy könnyebb dobozt a sarokba lökve, kényelmesen elhelyezkedtem, és vártam a magyarázatot. Nagyon remélem, hogy a kölykök csak azért ülnek itt, mert épp nem futotta óvónőre.
Időközben a két fickó észbe kapott, és az ezredes elkezdte a beszédjét. Az elején még reménykedtem, de minden név és „jelen” után, egy kis része meghalt bennem. Mire eljutottunk a nevemig, már nem is reménykedtem tovább.
– Még itt. - jeleztem érezhetően nem túl nagy lelkesedéssel. Mégis miféle vadászcsapatot akarnak kiállítani egy csapat kölyökkel? Nem hiszem el, hogy nem tudtak legalább egy maroknyi képzett pilótát összeszedni.  
Vissza az elejére Go down
Mer'dithe D. Yalmilew
Mer'dithe D. Yalmilew
Lázadó*

a legfontosabb részletek
Foglalkozás : Diplomata/ pilóta
➣ : Shadow Squadron Jedi_s_creed_by_fsujs-d6vpqob
Tartózkodási hely : Valamelyik szegletében a galaxisnak
Hozzászólások : 21
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptyKedd Jún. 28, 2016 11:25 pm


Első találkozás
Szóltak, hogy eligazítás lesz valami fontos, de én megakartam tanulni sabaccozni, de mióta itt vagyok azóta eligazításokra járok, ha egyről késik Mi történik? Semmi.
A fiúk azt mondták megtanítanak engem kártyázni és egyre jobban és jobban játszottam a "kezdők szerencséjének" is mondhatjuk ezt, jó lapok kerültek a kezeim közé, de el kell ismerniük én jól játszottam és ez tény. Repült az idő a katinban, ahol próbáltam nyíltan és barátságosan viselkedni, ellentéte voltam annak, amit egy követ tenne egy diplomáciai látogatáskor. El voltam a gépészekkel és remekül éreztem velük magam.
- Ez az utolsó köröm, mert mennem kell, mindent vagy semmit. - nevetve tettem fel az összes felesleges kreditemet, amit erre a játék megtanulására szántam. Gyakorlatban sosem játszottam, de elméletben sokat olvastam róla. Perceken belül elvittem a kört. Néhányan pufogtak mások szerencse lánya beszólásokkal illetek meg. Mosolyom letörölhetetlen volt.
- Ez van. Majd máskor több szerencsétek lesz, fiúk. - győzelem mámorban voltam, mennyire átlátszó póker arcokat vágtak a játékban játszótársaim és én átláttuk rajtuk erő nélkül is. Sajnos ez ennyi volt, mennem kellett. Magamhoz vettem a krediteket, amit a többiektől elnyertem. Az egyikük nem tudott annyit fizetni amennyivel tartozott.
- Elengedem nem kell az összeset kifizetned. - Furcsán nézett rám, de megköszönte, negyven körül twi'lek gépész.
A kantinból sétáltam tovább a 11-es raktárhoz, ahol elvileg kezdődni fog a megbeszélés. Azt az információt kaptam, hogy itt lesz. Úgy voltam, vele sosem kezdték pontosan most se kezdődik el előbb. Megláttam az egyik ezredest, aki velem ellentétes irányba sietett. Megálltam egy pillanatra és mikor el ment tovább mentem.  Szóval sosem kezdődik pontosan egy megbeszélése, de most talán tévedtem, mikor a raktár előtt voltam. Kezemben pár kredit csörgött, mikor kinyílt az ajtó és én bementem a terembe elhaladtam egy fiú mellett, aki az ajtó mellett állt, mint egy rosszul fizetett fiatal kapuőr. Körülbelül egy tucatnyi ember ült bent, mikor megérkeztem. Leültem egy szabad ládára, mintha nem is késtem volna. Ezen a ládán valaki már ült, mert meleg volt egy kicsit a láda teteje. Talán csak rám vártak és bocsánatot kellene kérnem. Elnézést, uram vagy valami hasonlóval kellene elő hozakodnom, de inkább nem szólalok meg és meg se mondom miért késtem.
Még mindig a kezeimben tartom azt a pár kreditet, amit nem tettem a többi mellé és szorongatom őket, miközben körbenézek. Minden tekintett talán rám szegeződik legalább egyszer. Az ajtóhoz közel ültem, hogy  elmeneküljek innen, ha még egy biztonsági előírást kell végig hallgatni. Mit nem csinálhatok és mit kell tennem vész esetén? Ezek sorát hallgattam végig a napokban, mintha visszakerültem volna az Alderaani Királyi Akadémiának a padjai közé, csak puritánabb környezetben. De én már a szabályzatot kétszer végig rágtam. Nem úgy, mint a lázadók többsége, akik egyszer se olvassák el a biztonsági előírásokat.
Talán rám rám pillantott valaki hátulról vagy oldalról, de nem néztem rá egyenes háttal kihúzva ültem a ládán. Egy öreg férfi állt egy asztal mögött, kinézem belőle, hogy beszól nekem, amiért késtem, de rászegeztem a szemeimet, hogy elkezdheti, ha csak rám vártak. Még mindig mosolyogtam, mert azért győzni győztem a kártyapartin, és ez a győzelem megérte késést. Hisz sejtettem egy újabb unalomba menő eligazításon lehetek. Nem reménykedtem, hogy valami folytán másról lenne szó, mint eddig részt vett hasonló összejöveteleken.
Nekem a lázadók, stílusa életvitele új volt és most alakítom ki hozzá az én stílusomat is. Beilleszkedés komplexusban szenvedő lányként vagyok itt, megérti talán majd az idős tiszt is. Talán még el is fogadná mentségnek, hogy  eltévedtem idefelé jövet, hisz alig egy hete érkezettem meg és nem ismertem ki magam a bázison. Bár kifogás gyártásban mindig is gyár teljesítményt nyújtottam így ha megkérdezi hol lófráltam? csak azt igazat mondhatom új és elszegényedett ismerősökre tettem szert.
Vissza az elejére Go down
Xerovit Landix
Xerovit Landix
Lázadó*

a legfontosabb részletek
Foglalkozás : Ex-Jedi; Shadow Squadron Pilóta
➣ :
Shadow Squadron ShadowSquad_www.kepfeltoltes.hu_

Hozzászólások : 16
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptyKedd Jún. 28, 2016 10:38 pm

Amikor az embert eligazításra hívják, egy normális eligazító termet képzel el, ahol hologram kivetítőn mutatják meg azt, amit kell. Ehelyett egy raktárban kell sínylődnünk, ahol normális ülőalkalmatosság sincs. Ezért sem ültem le, hanem az ajtó mellett, hátamat a falnak vetve és karba tett karokkal vártam, hogy elkezdődjön az egész. Ameddig az asztalnál lévő két férfi egymással társalog, addig megnéztem magamnak a többieket, már amennyire ez lehetséges volt a látási viszonyok miatt. Egy embert ismertem csak meg, méghozzá Glorus személyében. Közben jött a névsorolvasás is, így a beszélőre emeltem a tekintetem.
– Jelen. –hallatszott hátulról a hangom, mert hát továbbra se ültem le eme csodás széknek titulált ládákra. Ülhetek én még eleget a vadászomban, meg könnyebb lett volna elhagyni a szobát, ha nem hallom a nevem. Meglepetésemre az ismerős is marad, és most már egyre jobban érdekel az a kis csapat, ami itt maradt. A férfi, aki Fenn őrnagy, nem túl bizalomgerjesztő alak, de ameddig nem ad olyan feladatot, amit lehetetlen elvégezni, és nem kezel gyerekként, valószínűleg megleszünk egymás mellett. Miután azok, akiknek nem kell itt lenniük, távoznak, továbbra is vártam az eligazítást. Ám nem kezdődött el. Talán arra az egyénre várunk, aki nem volt itt a neve felolvasásakor. Nem a pontosságáról híres, az már egyszer biztos. Már most nem bízok benne, pedig nem is ismerem.
Vissza az elejére Go down
Tinevan Baill
Tinevan Baill
Lázadó*

a legfontosabb részletek
Foglalkozás : Shadow Five
➣ : Shadow Squadron Tumblr_mzfsn5Gkbt1siw0ovo1_500
Tartózkodási hely : Változó
Hozzászólások : 16
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptyHétf. Jún. 27, 2016 9:45 pm

Ülök a ládámon, a lábaim keresztbe téve, az állam pedig a bal tenyeremben nyugtatom.  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem izgatottság és némi félsz elegye. Korán érkeztem, de csak azért, mert Fenn őrnaggyal beszéltünk korábban. A vérnyomásom azonban érzem, hogy száguldozik össze-vissza kicsit kontrollálatlanul. Egy részről azért, mert én vagyok a jelenlévők között a legalacsonyabb, másrészt ez mindig előfordul, amikor egy légtérben vagyok Hornennel. A tekintetem jobbra-balra kalandozik, csak ne rá nézzek. Átkozott jó pilóta, szüksége van az új osztagnak rá. Már ahová kerül. Én tudom, hogy kihez fogok besorolódni. Bár részleteket még nem mondhatnám, hogy tudok. Az ezredes beszéde alatt főként mások tarkóit fürkészem, meg érzem, hogy engem is fürkésznek. Azért mert alacsony vagyok és Oberon meg Suzie mellett segédkeztem eddig leginkább, attól még senki sem tudja, hogy mit tudok. Fenn őrnagy talán sejti. Még mindig nem hiszem el, hogy egy droidot én is úgy becsülök, mint a gazdája... Meg ne tudja. A nevem hallva ösztönösen egyenesedem ki és emelem fel a kezem.
- Jelen! - kár lenne felállnom, lehet akkor sem látna senki. Utána megáll bennem az ütő egy pillanatra, amikor meghallom, hogy Hornen is marad. De nem mutatok ki semmi érzelmet, csak várom, hogy mit mond majd az őrnagy.
Vissza az elejére Go down
Glorus Niram
Glorus Niram
Lázadó*

a legfontosabb részletek
Hozzászólások : 8
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptyHétf. Jún. 27, 2016 9:08 pm

Az első, hivatalos találkozónk egy raktárban lesz. Igen, pontosan. Egy raktárban. Ezt még meg kell emésztenem, és mire föltelepszem az egyik doboz tetejére, nem annyira messze egy csinos, barna hajú nőtől. Ha ő is velünk repül, nem lehet nagy baj. Vagy lehet, ő lesz a csapat kabalája? Áh, kétlem. A Lázadásnak arra is alig van embere, hogy a bázisát fenntartsa, nemhogy kabalát rendeljenek egy újonc csapathoz. Ahhoz tenni kell.
Ahogy szépen, lassan a többiek is befutnak, én az idősebb pasasokra szegezem a tekintetem, a félárnyékból szemlélem őket. Az egyik egészen biztosan a vezetőnk. Vajon az lesz az, aki úgy néz ki, mintha a nagyapám is lehetne, vagy a másik? Hmm, időközben azért elgondolkodok, hogy talán túl sok időt töltöttem el a csempészek körében, túlságosan sok ragadt rám az ő stílusukból. Persze, ez akkor lenne baj, ha nem élvezném a dolgot…
Ahogy hallgatom az eligazítást, azért néhány dolog egyértelművé válik. Nem sok, ami azt illeti, de ha már névsort is olvasnak, akkor egészen biztosan nem ez volt a vége, igaz? Figyelmesen hallgatok, mivel a bürokrácia totális káoszában még abban sem voltam teljesen biztos, hogy itt kellene lennem – és mégis.
– Jelen – biccentek a nevem hallatán, majd összefonom a karom a mellkasom előtt, ott a két dooz tetején, ahol eddig is törökülésben ücsörögtem. Nem sok ismerős arcot látok, ami azt illeti, kivéve Xerót. Mondjuk ahhoz is micsoda szerencse kellhetett, hogy két Erőérzékeny, sőt, ex-jedi ugyanabba a kupacba keveredjen…
Vissza az elejére Go down
Adria Dax
Adria Dax
Lázadó*

a legfontosabb részletek
Foglalkozás : Csempész és Shadow eleven
➣ : Shadow Squadron 200
Tartózkodási hely : Végtelen Dal(a hajója neve)
Hozzászólások : 10
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptyHétf. Jún. 27, 2016 8:22 pm

Alig pár napja tértem vissza Alderaan-ról egy kisebb szállítmánnyal és természetesen egy vendéggel is, akit kénytelen voltam elhozni, mert hát a parancs az parancs. Az elmúlt napokban nem sok dolgom volt, azonban ma összehívtak egy gyűlést, ahol sejtésem szerint megismerhetik egymást az új csapat tagjai.
Az elsők között érkezek meg a kis terembe, ahol az eligazítás lesz, nem kerüli el a figyelmemet a fő asztalnál üldögélő személyek, de mivel tisztában vagyok azzal, hogy még a többieknek is meg kell érkeznie mielőtt bármi is lenne, így az egyik elkülönülő, egymagában a többitől kissé távol lévő ronggyal lefedett dobozt szemelem ki ülőhelyemül és foglalom is el végül.
Nem sok kedvem van most felesleges udvariassági köröket futni a többiekkel, arra majd ráérek később is, így egyszerűen csak kényelembe helyezem magam, lábamat keresztbe vetve várom a többiek megérkezését. Jó negyedóra is eltelik talán, mire a legeslegutolsó újonc is befut, addig főleg az asztalnál ülőket figyelem.
Végül az Ezredes megszólal, bemutatja magát és a csapatunk vezetőjét, aki már jól láthatóan nem egy fiatal suhanc, aztán hamarosan elkezdi felsorolni a neveket. Érzelemmentes arccal hallgatom a neveket, amíg a sajátom nem hallom.
- Jelen. – Jelzem egészen egyszerűen jelenlétemet, miközben még egy pillanatra fel is állok, hogy ezáltal biztosan tudják, hogy én vagyok Dax. Végül a felsorolásnak vége, az ezredes távozik a szobából egy „elmés” megjegyzéssel, miközben parancsnokunk továbbra is némán vár. Talán még valaki nem érkezett meg, nem tudom. Én nem zavartatom magam, elmerülök inkább a saját gondolataimban, úgyis fel fog tűnni, ha valaki el kezd beszélni.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

a legfontosabb részletek
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptyHétf. Jún. 27, 2016 8:03 pm

Shadow Squadron ShadowSquad_www.kepfeltoltes.hu_

A kisebb terem lassan megtelik, nagyjából 30-40 fő fér el kényelmesen. A berendezés puritán, nagyjából porlepte dobozokon üldögélhet mindenki, az új bázis még nem készült el. Akinek szerencséje van, annak a dobozán még talán egy rongy is van, ami kényelmes ülést biztosít. A megvilágítás is gyér, az arcok homályosan törnek meg az alig megvilágításban, ha valaki körbenéz. A fő asztalnál két férfi figyeli a halkan pusmogó fiatal arcokat, nekik már jutott két rozoga szék is, azonban a fiatalabbik az asztalhoz támaszkodik. Az idősebb férfi lassan méri végig az új csapatát, miközben az Ezredes rangú harmincas évekbeli férfi beszél hozzá. Az idős ember, csak néha szól hozzá, inkább helyeslően, vagy egy mondattal megtoldva a másik gondolatait, amaz pedig egy idő után veszi a lapot, és nem beszél tovább hozzá. Megvárják, amíg nagyjából mindenki megérkezik, és a pusmogások alábbhagynak. Izgatott, csillogó szemű ifjúkat lát Jorel, reménykedik benne, hogy jókat választott be magának. A két helyettesével már korábban megosztott ezt-azt, de most fog kiderülni igazán, hogy mi is lesz a feladatuk. Jorel egyenes derékkal ül, és várja, hogy az Ezredes elkezdje a beszédét, amire hamarosan sor is kerül.
- Üdvözlöm Önöket a Lázadóknál. Wispers ezredes vagyok, önök pedig a leendő vadászpilóta csapat tagjai. Az úr mellettem Fenn Őrnagy, ő lesz a vezetője az egyik alakulatnak, melynek tagjait maga választotta ki a feladatra. Aki nem hallja a nevét, kérem, fáradjon át a névsorolvasás után a 22-es szobába, további eligazításért – fejezi be, majd egy kisebb képernyőt vesz elő, amelyen néhány név villan fel kisvártatva.
- Aki hallja a nevét, jelezze hangosan – néz végig a pilótákon, majd elkezdi a felsorolást.
- Nash
- …
- Landix
- Baill
- Yalmilew
– eddig jut, mert nem hall választ. – Yalmilew! – néz újra körül, majd megrázza a fejét és Fennre pillant kérdően. A férfi int, hogy folytassa tovább.
- Niram
- Hornen
- Redd
- ...
- Dax
- ...
- A többiek most távozzanak –
mondja az ezredes, majd elindul Fenn felé. A férfi feláll és kezet nyújt a másiknak, az ezredes pedig még meg is lapolgatja az ősz hajú férfit. A többiekkel ő is távozik, de mielőtt kilép, még megfordul.
- Az Erő legyen Önökkel! – tiszteleg, majd behúzza maga után az ajtót. Fenn Őrnagy pedig feláll és az asztal elé lép, onnan néz a maradék tíz emberére. Egy hiányzik, úgy gondolja vár még egy kicsit, hogy megérkezzen, aztán ha nem jön, elkezdi nélküle.


A hozzászólást Jorel Fenn összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 27, 2016 8:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

a legfontosabb részletek
TémanyitásTárgy: Shadow Squadron   Shadow Squadron EmptyHétf. Jún. 27, 2016 8:03 pm

###


A hozzászólást Jorel Fenn összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 22, 2016 5:47 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

a legfontosabb részletek
TémanyitásTárgy: Re: Shadow Squadron   Shadow Squadron Empty

Vissza az elejére Go down
 
Shadow Squadron
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Shadow Squadron

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Star Wars AU :: Játéktér :: Carnavron :: Lázadók bázisa-
Ugrás: