☛ Történet:
Kalee. Otthon. Csatatér. Börtön. Kaleen születtem 32 évvel ezelőtt egy ismeretlen klánba. Anyám napokkal születésem után meghalt. Apám harcosnak nevelt, mint minden Kaleesh apa, minden Kaleesh fiút. Első néhány aktív életévemet gyakorlással töltöttem: vadászat. Néhány kisebb állat, majd mumuuk és végül egy karabbac, aminek arcát ma is hordom sajátom helyett.
Hamarosan kipróbálhattam magamat egy másik klánnal szemben. A Lig klánbeliek csinálták a legélesebb kardokat a bolygón, de a harci taktikákat nem alkalmazták olyan jól, mint ahogy fegyvereiket készítették. Gyorsan csaptunk le és épp eleget zsákmányoltunk a híres Lig kardokból, hogy kettővel folytassam pályafutásomat. Nemsokára hasznukat vettem. Új ellenség tűnt fel, ami hosszú évek óta először összekovácsolta a viszálykodó Kaleesh törzseket. Huk. Először csak a külső bolygókat terrorizálták ezek a rovarok, de nem vártak sokat, hogy megtámadják Kaleet is. Rengeteg fajtársamat rabszolgasorba hajtották és eladták más bolygókon, mire elég egységesek lettünk egy lázadáshoz. Minden Kaleeshért öt Hukot öltünk meg, de így is egyre visszább szorultunk, míg fel nem bukkant két új Kaleesh hadvezér. Ők megállították ellenségeinket és hamarosan mi voltunk azok, akik előrenyomultak. Megszámolni se tudtam, mennyi Huk hullott el kardjaim és puskám által ebben az időben. Ekkor fajtársaim már istenekként kezdték el tisztelni megmentőinket, de én mindig is a kisebbségbe tartoztam; sose voltam hívő. Néhány csatával később be is bizonyosodott, hogy nem halhatatlanok, miután egyiküket lemészárolta egy seregnyi Huk. Ám ez csak még jobban feldühítette társát, aki nevét „Grievous”-re változtatta és hamarosan az utolsó sáskákat is elkergette a bolygóról, de nem állt meg és tovább üldözte őket saját hadseregével. Sorban elfoglalta a Huk bolygókat, míg az utolsó holdjaik egyikénél meg nem érkeztek a jedik. Azzal vádoltak, hogy mi kezdtük a háborút, ami persze nevetséges, de a csapatainknak vissza kellett jönnie Kaleere. De ez nem volt elég a Köztársaságnak: megszakították a kereskedelmet Kaleevel. Éhezni kezdtünk, de én nem vártam meg a végét. Felszöktem az egyik L4000-es „kereskedelmi” hajóra, ami inkább volt csempész-, mint kereskedőhajó, de így el tudtam bújni az egyik csempészrekeszben. Amikor már úgy gondoltam, hogy elég messze kerültünk a bolygótól, amin 22 évemet töltöttem, előmásztam rejtekemből. A három Rodiait könnyen elintézhettem volna egyesével, de még hasznukat vehettem a hajó irányításához. Elkaptam azt, amelyik a szenzoroknál sétálgatott, a rejtekhelyem közelében. Pisztoly nem volt nálam, csak a két Lig és a puskám a rekeszben, de hátulról gyorsan kihúztam a pisztolytáskájából a DL–44-esét és a tarkójához nyomtam.
– Jó fegyver – mondtam – de szerintem nálam jobb kezekben lesz.
– Te egy szökött Kaleesh vagy, ugye? – kérdezte zavartan – Elviszünk téged. A Nal Huttára tartunk.
– Na ugye, hogy lehet veled üzletelni. – válaszoltam, miközben leengedtem a pisztolyt, ő pedig megfordult – A tokot elkérhetném hozzá?
Értetlenül pislogott, majd észbe kapott és átadta a pisztolytokot. Felcsatoltam, és intettem neki, hogy vezesse az utat. Felmentünk egy közeli lifttel a hajó második emeletére és elvezetett a pilótafülkébe, ahol a másik két Rodiai irányította a hajót. Ez a faj eléggé nevetségesen néz ki ledöbbenve a leeresztett szájnyúlványukkal.
– Ne tátsátok a szátokat, irányítani kéne a hajót! – szóltam rájuk, miközben intettem fegyveremmel a kísérőmnek, hogy üljön le a másik kettő mellé – Csak jött még egy utas. Fizető utas. – tettem hozzá, mire felcsillant a nagy rovarszemük. Persze hazudtam, nem volt egy kredit se nálam.
Az úton Nal Hutta felé átnéztem a hajó mindhárom szintjét az első Rodiaival, akinek elvettem a pisztolyát. Két változtatás az alaptípustól a csempészrekeszeken kívül egy vonósugár és az alul és hátul mozgó szárnyon lévő dupla lézerágyú volt, de ez is sűrű volt a csempészeknél, akik Kaleere szállítottak ezzel a típussal. Nal Hutta tele volt élettel, de éppúgy lehetett érezni a halált is. Leszállva megbeszéltem a Rodiaiakkal, hogy össze kell szednem a pénzt. Egyébként is megálltak volna néhány napra itt, úgyhogy nem ellenkeztek. Azonban be kellett látnom, hogy nem olyan egyszerű kreditet szerezni úgy, hogy senkit sem ismertem a bolygón és két napi keresgélés után feladtam és visszamentem a hajóhoz. Nem lepődtem meg, amikor csak két Rodiai várt ott; nem tűntek elég szívósnak egy ilyen bolygóhoz. Mint kiderült, nem úgy szállították le az árut, ahogy kellett volna, úgyhogy pénzt nem kaptak, de fegyvertelen társunknak jutott egy sugárnyaláb a hátába. Nekem viszont ez jó hír volt; pótolniuk kellett a harmadikat és miután elmondtam, hogy így kifizetném őket, bevettek a csapatba. Így kezdtem el csempészkarrieremet, amit több évig folytattam. A Rodiaiakról kiderült, hogy semmire se jók. A hajót nem tudták karbantartani, sem érdemben irányítani, gyávák voltak, rossz döntéseket hoztak. Néhány szerencsétlen évig tartott, míg a Birodalom megalakulása után egy évvel találtam egy új lehetőséget. Egyetlen kisebb hajó repült előttünk. Amint közelebb értünk, kiderült, hogy egy Firespray–31-es. Ilyen jó zsákmánnyal még nem találkoztunk, ezért rávettem a két Rodiait, hogy egy egyszeri rablástól még nem leszünk kalózok, úgyhogy gyorsan kapják el a vonósugárral. Szerencsére lassan ment a Firespray, így hamar elkaptuk és elkezdtük húzni a fenti légzsilip felé. El lehet képzelni meglepődésünket, amikor halk búgást hallottunk meg odabentről egy másodperccel a narancs penge kivágódása előtt. Hajszálnyit vágott le maszkom baloldalából, mielőtt mögöttem ért földet, de nem állt meg; visszarepült használója kezébe. Profinak tűnt, valószínűleg jedi lovag és nem véletlenül csak súrolt a kardja. A Rodiaiakat nem tudom, mi lelte, talán a fénykardért kapott összeg gondolata akadályozta meg őket a futásban, vagy inkább csak a földbe gyökerezett lábuk, de nem mozdultak és a jedi így egy háromszögben találta magát, aminek minden szögéből egy-egy fegyver csöve fordult felé. Kihívó tekintettel figyelt kardja fedezékéből. Nem tudom, ki kezdte, az egyik Rodiai lőtt, vagy a jedi támadott, de mire eljutott az agyamig, hogy mi történik, már két füstölgő hulla hevert mögötte, de az ő kardforgató kezéből is folyt a vér. Átlőttem a puskámmal. A fénykard kikapcsolva hevert az egyik Rodiai mellett. Elkezdett rohanni felé, miközben kilökte a puskát a kezemből, de lelassította a vérzés. Egyszerre értünk a kardhoz, de az én kezemben már ott volt az egyik Lig, amivel sikerült levágnom sérült jobb kezét, mielőtt elérte volna a kardot. Felordított és a jedik egyik boszorkányságával darabokra zúzta a kardomat, bár inkább tűnt reflexnek, mint tudatos támadásnak. Felkaptam a fénykardot, mire ép kezével hátrarepített a szoba falának, a kardot pedig magához hívta és rögtön kiégette vele jobb keze csonkját. Nem kis önuralom kelhetett hozzá, de az ő önuralmánál többre mentem az oldalamon lógó DL–44-essel. Két lövedéket lőttem ki, ő kétszer védekezett és két lövedék találta mellkason. Értetlenül nézett, ahogy összeesett.
– Ne! – kiáltotta – Nem lehet! Elhagyott! Nem halhatok meg így, hogy még az Erő is elhagy!
Össze-vissza beszélt utolsó másodperceiben, de látszott rajta, hogy nem a látható sebeit fájlalta. Felkaptam a kardot szürkülő kezéből és bekapcsoltam. Tökéletes az elveszett Lig helyett. Elvágtam vele a nyöszörgő jedi torkát, átléptem a Rodiaiakat, ellenőriztem, hogy a Firespray megfelelően volt-e rögzítve, lementem és beültem a pilótafülkébe, majd elindultam Nar Shadda felé, ahol maradt még egy adag leadandó csempészáru.
Nar Shadda egyik kocsmájában ülök. Legénységet kell szerezni. De nem csempészlegénységet. Nem. Hazudtam a Rodiaiaknak. Ha egyszer elkezded a kalózéletet, akkor nem fogsz egy pillanat alatt lemondani róla. Harcosok kellenek.
Kapitányi napló, 1.
Valek tan Choolai
A Jackal és a Marauder kapitánya
