Lázadók Szövetsége
A Szövetség a Galaktikus Birodalom elsődleges szembenálló fele, jellemzően csak Lázadókként emlegetik őket. Hiába vannak viszonylag még mindig kevesen, számuk gyarapodik, egyre komolyabb fenyegetést jelentve a Birodalom számára.
A Lázadók a galaxis szinte minden pontjáról szereztek szövetséges katonákat, politikusokat, stb. Néhányan nyíltan csatlakoztak és a titkos bázison tartózkodnak, míg mások lepel alatt támogatják őket, s a Birodalomhoz hűek látszatát keltik.
A lázadóknak brilliáns stratégiai játékot kell játszaniuk, hogy hosszútávon megtéveszthessék és elkerülhessék a Birodalmat. Nap mint nap az életüket kockáztatva céljuk, hogy gyengítsék a Galaktikus Birodalom irányítását univerzumszerte, míg végül vissza tudják majd foglalni a behódoltatott bolygókat. Addig is, fegyvereket és élelmet lopnak a Birodalom szállítmányaiból, előbbit önmaguknak, utóbbit hogy szétosszák az éhező nép között. Sokaknak az életet jelenti a támogatásuk.
Lehet, hogy a Szövetség ma még kicsi és szedett-vedett társaság, ám tagjai közt nagyon is különleges, tehetséges vezetőket és harcosokat tudhat.
Nyilván nem olyan szigorú felépítéssel, mint a Birodalom, ám ők is katonai szervezet, katonai struktúrával. Összetételük vegyes, átlagos civilektől, hivatásos katonákig. Vezetőik igyekeznek nem olyan kemények és szigorúak lenni, mint a Birodalom, ám a tisztelet és fegyelem itt is megkövetelt. Olykor csak ezen múlik, hogy túlélnek-e, vagy minden összeomlik.
Ha katonai rangot szeretnél betölteni, keresd az alábbi táblázatot:
Betölthető pozíciók☛ Technikai információk
Az alábbi leírások innen származnak.ŰRHAJÓIK:X szárnyú: Az egyik leghíresebb vadászgép. Képes X formába váltani mely által a gép jobban manőverezhető. A fénysebességre kapcsolásnál vagy a gyorsabb haladás érdekében össze tudja zárni szárnyait.
A szárnyú: A galaxis leggyorsabb gépei.Vadászgépek ellen jó de a csatahajók ellen semmilyen formában sem vethető be.
Y szárnyú: A lázadók bombázója már nagyon sok generációja van. A vadászgépek ellen gyenge de a csatahajók ellen elég erős (persze nem magában).
Mon Calamari cirkálók: A lázadók legerősebb csatahajóik amit csak a Calamarik tudnak vezetni.
Nebulo-B Frigate: Egy alap csatahajó viszont gyors.
Mon C. 30/c fregatt: egy igen erős fregatt temérdek proton torpedóval felszerelve. Könnyen elpusztíthatja a nagy hajókat.
KATONÁIK:A rohamosztagosokkal ellentétben csak a fontosabb testrészek vannak védve, de azok erősebben mint a birodalmi katonáké. A Köztársasághoz hasonló öltözetük van. De van nekik terep öltözetük is ami a rohamosztagosoknál nem sok van.
A fegyver: Lézer karabély (Persze nekik is van Rakétásuk Mesterlövészük stb. csak ez az általános fegyverzetük.)
Földi Járművek: T-47 Légi sikló
T2-B Repulsor Tank
T4-B Heavy Tank
MPTL-2A Artillery