Xerovit Landix

Kedves Xero!

Mások ilyen fiatal korban azt sem tudják, mit kezdjenek az életükkel, te pedig a szerencsének köszönheted a sajátod. Elismerem, nem lehetett könnyű a mészárlást végignézni és elfogadni a tényt, hogy van az a pont, amikor vissza kell vonulni.
Viszont ne felejtsd el a bosszú veszélyes dolog, a mérhetetlen haraggal együtt pedig egyenes út a Sötét oldal felé. Csak óvatosan, különben hamarosan köszönhetlek a Birodalom oldalán!

Nincs mibe belekötnöm. Foglalj avatárt, igényeld a 30 pontot az elfogadott ET-ért és engedlek a csapatodhoz!

☛ Teljes név: Xerovit Landix
☛ Becenév: Xero; Shadow Four; „Dice”
☛ Kor: 18
☛ Foglalkozás: Ex-Jedi; Lázadó pilóta, a Shadow Squadron tagja - újonc
☛ PB: Thomas Brodie-Sangster
☛ Faj: Ember
☛ Erő-érzékeny: Igen
☛ Csoport: Lázadó

Higgadt, tiszta fejjel képes gondolkodni és jó helyzetfelismerő. Olykor viszont elönti a düh, a harag és a bosszúvágy, mely a Sötét oldal fele tereli, és rengeteg erőfeszítésébe telik, hogy újra megnyugodjon. Tettvágy jellemzi, és képes belebolondulni a semmittevésbe. Ezért is van az, hogyha nem küldetésen van, és van némi szabadideje, akkor hosszas sétákat ejt meg. Tanulékony, s mivel az Erővel megszakadt a kapcsolata, több időt kell szakítania képességeinek fejlesztésére.
Szeret repülni és mindig is élvezte a száguldás ezen fajtáját. Mind az űrben, mind a szárazföldön arra törekszik, hogy embereit megvédje, olykor a saját életét is kockáztatva ezzel. Noha a Tisztogatás miatt ez alábbhagyott, mégis, ha kell, fellángol benne ez a tettrekészség. Feladatait mindig komolyan vette, de olykor tud vicces is lenni, és ameddig nem megy a küldetése kárára, addig előszeretettel humorizál.


Barnás haj, meg nem mondod milyen színű szemekkel. Fiatalos megjelenés, átlagos testfelépítéssel és magassággal. Emiatt fürge is, amit ki tud használni, noha az elmúlt egy évben szerencsére nem kellett párbajba bonyolódnia, mégis jól jött, mikor meg kellett pattanni. Ruházata egyszerű, amiben el tud vegyülni a nép között. Tekintete gyanakvó, hiszen az Erővel megszakadt kapcsolat miatt nem érzi meg mások szándékait, ami néha idegessé teszi. Fénykardja mindig nála van, gondosan elrejtve ruhája ujjában, de ha konfliktusba keveredik, akkor is a lázadók által használt egyszerű lőfegyverrel harcol… ha nincs más választása.

Megannyi seb, megannyi emlék… Emlék, amiket elfelejteni lehetetlen. Azon kevesek egyike vagyok, akik túlélték a 66-os parancsot, s még azon kevesek közé tartozom, akik ezt a borzadályt a Jedi Templomban élték át. Azt a napot egyik másikkal sem tudom összehasonlítani, egyik küldetésem se volt ilyen. A Mesterem oldalán sokban részem volt, és volt, hogy sok embert vesztettünk… Mégis a rengeteg Jedi társam holttestét volt a legszörnyűbb látnom. Egy olyan személy vezette támadás áldozatai lettek, akire felnéztem egykoron, de most megvetem. Nem véletlen csatlakoztam a Lázadókhoz, s azon belül is egy külön kis csapat tagja vagyok, s minden erőmmel azon leszek, hogy megbuktassam a Birodalmat. De túlságosan is előreszaladtam, ugye? Az emlékeim tiszták egy bizonyos pontig, utána az elmondottakra tudok támaszkodni, de megosztom veletek azt, amit kell.

Sokakban már az is felvet egy kérdést: mit kerestem én a Templomban a tisztogatás idején, mikor küldetésen kellett volna lennem a Mesterem oldalán. A válasz valószínűleg furcsa lesz, de igen egyszerű: előtte egy órával landoltunk, hogy jelentést tegyünk a lezárt feladatunkról. Én, mint Padawan nem mentem a Jedi Tanács elé, inkább a könyvtárat választottam időtöltésként. A térképeket, illetve a cirkálókat és járműveket tanulmányoztam, amikor jött a riasztás. Éreztem, hogy valami nem stimmel, de hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg gond van: feldörrentek az első sugárvetők hangjai. Elképzelni nem tudtam, hogyan jutott el idáig az ellenség, de nem tétlenkedtem. Rohantam, hogy megtudjam mi történt, de a bejárati csarnokba érve tátva maradt a szám. Klónkatonák tömege nyitott tüzet minden társamra, és ki tehetetlenül, ki harc árán esett el. Én se maradtam ki a mókából: kiszúrtak. A Mesteremnek köszönhettem az életem, aki épp időben érkezett és hárította a lövedéket. Több se kellett, hogy aktiváljam a fénykardomat, és segítsek a társaimon. A katonák, akik egykoron velem egy oldalon harcoltak, most az első számú célpontokká váltak a szememben, és sorban hullottak el. Csodaszámba ment volna, ha könnyedén győzök minden összecsapásban, de nem voltam még olyan jól képzett. A legtöbb lövedéket mindig hárítottam, a maradékot a Mesterem… vagy inkább fordítva történt mindez. Próbáltuk a lehető legtöbb Jedi segítségére sietni, de mindig elkéstünk. Túlerőben voltak, menekülnünk kellett. Soha nem volt kenyerem a visszavonulás, de ekkora túlerőnek én se mertem nekimenni, főleg nem úgy, mikor egy óvatlan pillanatban megpillantottam Skywalker Mestert, amint végez egy másik Jedi-vel. Mérhetetlen düh uralkodott el rajtam, talán ez vezetett a figyelmetlenségemhez is. Lövést kaptam a lábamba, majd egy robbanás, egy halálsikoly… és homály.

Egy ismeretlen helyen ébredtem, de ismerős arc nézett vissza rám. A sérülésem begyógyult, de a nyomát mindig magamon fogom érezni. Egy nálam fiatalabb padawan társam ült mellettem, akit csak látásból ismertem. Nehezen, de ülőhelyzetbe tornáztam magam, s alaposan körülnéztem. Nem volt börtönkinézete, noha nem is hiszem, hogy bezártak volna minket a klónok azok után, ahogyan hidegvérrel ölték a többieket. Az fiú nem szólt, megvárta ameddig megkérdeztem a történtekről, ám akkor mindenre eddigire fényderült.
„– A robbanást egy sugárvető lövedéke okozta, és a felettetek lévő lépcsőzet leszakadt. A Mestered lökött arrébb, hogy ne temessen téged is maga alá a törmelék. Sajnos ő meghalt, te pedig beverted a fejed, és eszméletlenül hevertél. Láttalak, és éreztem, hogy még élsz, ezért a segítségedre siettem. Három klónt vágtam le, azután Shaak Ti Mester érkezett a segítségünkre, és kimenekített minket. Alig páran éltük túl a támadást, és most elrejtőzni kényszerülünk. Két nap telt el, Organa szenátor az Alderaan-ra hozott minket, de arra kért, hogy ne nagyon mutatkozzunk. A sérülésedet elláttam, de pihenj még. Nem vagy túl jó passzban.”
Fejezte be mondandóját, amit hol döbbenten, hol csalódott, hol dühösen fogadtam. Megsemmisülten ültem az ágyon, és próbáltam megemészteni az egészet. Nincs többé Jedi Templom és nincs többé a Mesterem. Cale (így hívták a fiút, aki mesélt) kiment, és abban a pillanatban fel is ordítottam. Elöntött a harag és a bosszúvágy, s csak nehezen sikerült békét lelnem. Ezt még megkeserüli a Birodalom.

Hát ez történt egy éve. Cale sajnos egy szállítmány ellopásakor életét vesztette, így nincs több élő Jedi, akiről tudnék. A Lázadás szervezkedéséről egy beszélgetés útján szereztem tudomást, amit Organa szenátor egyeztetett többekkel. Kétség nem fért hozzá, hogy csatlakozok. Azóta minden kis akcióban benne voltam, és számtalan élelmet, fegyvert és gyógyszer loptunk el a Birodalmiaktól. Talán ezért is léptem be az újonnan létrejött kis csapatba, de ki tudja. Halál a Birodalmiakra.