Torch && Dice - Hangár

– Vagy annyira bevertem a fejem, hogy ideképzellek, mert nincs jobb dolgom. –felvont szemöldökkel, mosollyal az arcomon néztem rá, hiszen ezt én sem gondoltam komolyan. Mostanában kevesebbet mászkáltam, nem voltam annyira életveszélybe, meg aztán: már egy párszor bevertem a fejem, és nem képzelődtem tőle. A repülés kérdésére nem meglepő választ kaptam, hiszen sejtettem, hogy ő sem kapott kirepülési engedélyt. Megjegyzésére majdnem elnevettem magam, mert van benne igazság. – Ez igaz, de érthető is. Tekintve, hogy kik vagyunk, én magam se engedném, hogy csak úgy repkedjünk.
– Csak egyet vesztettem, de a legértékesebbet. Pár hónapja vagyok csak a lázadás tagja, de előtte se tétlenkedtem. Rutinfeladatnak tűnt az egész, de csapda volt. Egy birodalmi szállítmányt loptunk el, de Cale az életével fizetett érte. Ő is Jedi volt, neki köszönhetem az életem, én meg cserben hagytam… Fedezett, s mire visszafordultam, hogy én fedezzem, már a földön feküdt… –néha elcsukló hangon beszéltem, de egy mély sóhaj után rendben is voltam. A kérdésem váratlanul érte, s így belegondolva, meg is értem. Szebben is feltehettem volna, de így volt a legegyenesebb. Válasza viszont meglepett. Ezek szerint van még egy túlélő, de Nira hol van akkor? Mindegy is, ezt nem kérdezem meg, mert lehet, hogy mélyebb sebet tépnék fel vele, mint azt szeretném. A kérdést visszakaptam, a Coruscantos részre csak egy bólintással válaszoltam, miszerint igen, ott voltam. De a mese előtt letettem a kezemben lévő szerszámot, és felültem a gépem szárnyára. Ha Glorus akart, akkor ő is felülhetett, mert volt elég hely, de így vagy úgy, belekezdtem.
– Jól mondod, ott voltam, és az egész előtt egy órával landoltunk a Mesteremmel. Még ő ment jelentést tenni, addig én a térképeket tanulmányoztam a könyvtárban. Aztán jött a riasztás, s alig hittem a szememnek, mikor megláttam a támadókat. A klónok sorra kerítették be a társainkat és lőtték le őket. A legrosszabb az egészben, hogy Skywalker Mester vezette őket. Harcoltam, ahogy tudtam, de a felettünk lévő lépcsőzetek ránk robbantották. A Mesteremet maga alá temette, mert engem mentett, csakhogy én meg eszméletlen lettem. Cale sietett a segítségemre, és végül Shaak Ti Mester juttatott ki minket. Ez utóbbit is Cale mesélte, mikor magamhoz tértem az Alderaanon. Még párunknak sikerült megmenekülniük, de azóta nem hallottam róluk semmit sem. Szóval… örülök, hogy van egy Jedi társam, aki még túlélte ezt az egészet. –fejeztem be a történetet, végig Glorus szemeibe nézve. Az utolsó mondatot rá értettem, akármennyire is mást mutatok kifele: tényleg örülök, hogy van még egy túlélő Jedi a Galaxisban.

– Én örülök, hogy látsz. Ez azt jelenti, hogy nem vagyok halott – felelem, kissé élesebben, mint kellene. Feszült, és ahhoz, hogy ezt tudjam, még az Erőre sincs szükségem. Le tudom olvasni az arcáról. Mi, jedik kétféleképpen élhettük túl: vagy szerencsések voltunk, vagy tettünk néhány nagyon rossz dolgot. Talán még a legrosszabbat is, név szerint azt, hogy csatlakoztunk az ellenséghez. Nekem szerencsém volt, és abból kiindulva, amit az ő arcán látok, valószínűleg neki is. Másképpen miért lenne ennyire ideges a viszontlátástól?
Hacsak…?
– Szerettem volna elvinni egy körre a gépem, igen, de úgy tűnik, itt több a szabály, mint a Rendben volt – ingatom meg a fejem lassan, lemondóan. Ahhoz képest, hogy micsoda káoszban funkcionál a Lázadás, a bürokrácia azért már jól kibontotta a szárnyait. Igazán sajnálatos. – Ami nem hittem volna, hogy lehetséges.
– Mégis mióta vagy itt, ha már most veszítettél embereket? – kérdezem, mellkasom előtt összefont kézzel. Vagy ő a rossz harcos, vagy a társai idióták, vagy a háború annyira kemény. Utóbbira tippelek. A kérdése viszont váratlanul ér, és lehunyom a szemem, majd egy mély levegőt veszek, mielőtt egyáltalán a beszédre gondolnék. Átfut a fejemen, mennyit lenne érdemes megosztani, de aztán rájövök, hogy mindent. Elhallgatni nincsen értelme, főleg most, hogy Nira ki tudja, hol a fenében jár.
– Szerencse, főként. Nira és én egy kisebb szakaszt vezettünk az utolsó csatánkban – kezdek bele a sztoriba. – Amikor kiadták a parancsot, a kommandósok mentettek meg bennünket. Úgy tűnik, ők… szabadabbak, mint a többiek. Az életüket adták azért, hogy mi elmeneküljünk. És te? Ne érts félre, örülök, hogy látom a képed, de csodálkozom, hogy túlélted. Nem Coruscanton voltál?
Csak történeteket hallottam arról, mi történt a Templomban, azt is harmadkézből, legfeljebb, de elég szörnyűnek hangzott ahhoz, hogy feltételezzem, nem élte túl senki. Aztán mégis. Nem tudok nem arra gondolni, mi alakulhatott volna másképpen, ha esetleg ott vagyunk, és nem kint, egy bolygón, aminek a fontossága többszörösen emgkérdőjelezhető.

Mi tart órákig abban, hogy szerszámokat és egy rongyot hozzon a tag, akit elküldtem érte? Nehogy azt mondja nekem, hogy a bázis másik végében van, mert nem tudom mit csinálok vele. Vettem egy mély levegőt. Nem szabad hagynom, hogy eluralkodjon rajtam a düh és a türelmetlenség, de ezt valaki nem hagyja olyan könnyedén. Rég volt már az utolsó találkozásunk, mégis megismerem a hangját. Jellegzetes, de a döbbenet nem emiatt ült ki az arcomra,, mikor szembefordultam vele. Muszáj volt végigmérnem, bár kétség nem fért hozzá, hogy ő az.
– Persze, még a karom is leszakadt volna. Nem tudom eldönteni, hogy örüljek annak, hogy látlak, vagy se, Glorus. –pillantok rá, bár némileg mosolyogva. Egyelőre tényleg nem tudom eldönteni, hogy ez nekem mennyire jelent jót. Az Erővel való kapcsolatom megszűnése miatt kételkedek a dolgokban, még ha ezt nem is szabadna. Egy részem örül, mert ez azt jelenti, hogy túlélte a Tisztogatást. A másik felem viszont gyanakvó, mert mi van akkor, ha kém lett, és azért van életben?
– Látom kirepülni készültél, de gondolom neked se engedik. –kizártnak tartom, hogy kapott volna, mert akkor nem jött volna ide, vagy igen? Közben a zöldfülű is visszaért a cuccokkal, és volt oly kedves, hogy lelépett, s még kérnem se kellett. Nocsak. Több se kellett, és máris a hajtóművet kezdtem el bütykölni.
– Egyébként nem gondoltam volna, hogy találkozok még túlélővel. Az utolsó élő társam, akit ismertem, egy küldetés során vesztette életét. –akarva-akaratlanul is ökölbe szorult a kezem, és vágtam bele a gép oldalába. Még mindig élénk bennem az emlék, amit soha nem fogok elfelejteni… hogy nem tudtam megmenteni. – Hogy élted túl? –nem egy kellemes téma, de valahol kezdeni kell a beszélgetést. Aztán vagy elmondja, vagy nem. Ez már csak rajta múlik.

Sosem gondoltam volna, hogy pont lázadni lesz ennyire unalmas. Keresztültoltak az alapkiképzésen, ami már önmagában röhejes, elvégre tudok gépet vezetni és Jediként azt is tudom, hogyan kell túlélni, amikor a vezetési képességeim egy kicsit… berozsdásodnak. Aztán betolnak ebbe a csapatba, amiről körbekérdezve semmit sem tudtam kideríteni. Furcsa és zavaró egyszerre. És mivel nem történik éppen semmi eget rengető dolog, ezért az időm nagyobbik részét a kantinban töltöm. A gépemet nem vihetem el csak úgy tesztelésre, azt mondták, a rajparancsnokom kifejezett engedélye kell hozzá. Nos, ha megmondják, az ki a fene, én nagyon szívesen kérek tőle engedélyt.
Ahogy a hangárba vezet az utam, azért megpróbálok valami mentesítő kvalitást is találni. A Lázadás még fiatal, kölyökkorában jár, ami azt illeti. Ha csak a káosz a legnagyobb problémájuk, szerintem kifejezetten jól állnak. Éppen ezért majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy van itt még valami.
Sokadjára próbálok meg az Erőbe nyúlni, kapcsolódni a körülöttem lévő világhoz, ahogy a mesterem tanította, de még mindig alig kapok el foszlányokat. Nem örülök ennek. Az Erő mindig is megbízható szövetségesünk volt nekünk, jediknek. Oké, akkor sehol sem volt, amikor halomra mészároltak bennünket, de pár évezredenként egy-két hibát azért el lehet nézni neki. Most viszont már hosszú-hosszú ideje alig tudok hozzáférni. Ilyenkor kívánom, hogy itt lenne Nira. Ő vagy többet tudna, mint én, vagy úgy pánikolna, hogy kifejezetten nyugodtnak érezném magam mellette.
Pilótaszerelésemben lépek be a hangárba, és abban a pillanatban megtorpanok. Valami ismerőset éreztem az Erőben, valakit, akivel találkoztam már. Szemem végigfut a pilóták során, majd észreveszem a velem egykorú srácot, aki a saját gépével kínlódik éppen, amin – ó, micsoda öröm, mondaná valaki, aki nem próbálja elrejteni, kicsoda – ott díszeleg a Shadow Squadron jele.
Normális esetben kikerülném, amennyire ez lehetséges, de úgy tűnik, előbb-utóbb úgyis egymásba futnánk. Márpedig Mesterem mindig azt vallotta, jobb az ilyesmit a saját magunk által hozott szabályrendszerben rendezni. Ez elfordítva annyit tett: ott és akkor, amikor nekünk jobb.
– Belehaltál volna, ha te mész el azért a rongyért, Xero? – kérdezem tőle, halkan, amikor mögélopakodok.

Megöl az unalom, és a tehetetlenség. Ki kellene repülnöm, egy kicsit felderíteni jobban a terepet, de szerintem elegük van már abból, hogy fogom magam és szó nélkül lenyúlok egy gépet. Mégis a hangár fele vettem az irányt, és a szokott vadászgéphez indultam meg. Egy cseppet sem lepődtem meg, mikor a bejárathoz értem. Túl jól ismernek már, s amint átléptem a küszöböt, egy pilóta állított meg, és kérte az engedélyt. Mosolyra húztam a számat, elismerésem a vezetőknek. Mivel felszállási engedélyem nem volt, küldetésem meg pláne nem, így el kellett volna hagynom a hangárt, de. Sikerült meggyőznöm a pilótát, hogy nem nyúlom le a gépet, csak hagy mossam le, vagy valami. Ha már állandóan ugyanazzal repülök ki, legalább hagy tartsam karban, meg legyen tiszta a bevetéseken. Ezzel is elfoglalom magam, s nem a városban tengetem az időt, és hívom fel magamra a figyelmet. Természetesen nem hittek nekem, ami dicsérendő. Ugyan odaengedtek a vadászhoz, mégis kaptam a nyakamba egy zöldfülűt, akinek lesnie kell minden lépésemet, és megakadályoznia, hogy felszálljak. Cseles, de ha már ennyire figyeltetnek, nem is kockáztatok ezzel. Amint mellém ért a srác, szó nélkül indultam meg a vadászgéphez. Imádtam, bár a Jedi-vadász jobban tetszett, mégis megelégedtem a X-szárnyúval is.
– Tedd magad hasznossá, ha már iderendeltek mellém, és hozz egy rongyot, meg szerszámokat. Ne aggódj, nem szállok fel, nem kockáztatom meg, hogy kilőjenek. –nem esett neki jól, hogy ugráltatom, de ez van, fogadja el. Vajon el tudom érni, hogy gyorsabb legyen? Nem hiszem, hogy ez a max sebessége, s talán sikerül megbütykölnöm egy kicsit. Csak hol van már az a zöldfülű?

***