Ededir So'ren

Kedves Ededir!

Vártam már, hogy elolvashassam a lapodat, és most, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondanom, minden okom megvolt rá. Érdekes karaktert mutattál be nekünk. Egyszerre volt fordulatos és szívszorító, amit olvashattam. Annyira, hogy az elfogadáshoz át is kellett jelentkeznem, mert ezzel a felemmel egy kicsit jobban megértelek. A 66-os sokunk életét megkeserítette. Én a templomban éltem át, amit te a harcmezőn, ott talán még sanyarúbb lehetett. Ezek után már csak az a kérdés, mihez kezdesz azzal, amid maradt? Már ha maradt valamid...

Az avatár-foglalót gondolom kihagyod, de a pontokról ne feledkezz meg.

☛ Főkarakter: Ededir So'ren
☛ Teljes név: Ededir So'ren
☛ Becenév: Ed, Sore
☛ Kor: 29
☛ Foglalkozás: Egykoron Jedi Lovag, jelenleg zsoldos
☛ PB: Fiktív
☛ Faj: Nautolan
☛ Erő-érzékeny: Igen
☛ Csoport: Semleges

Hadvezér: Ifjonti korától kezdve kifejezetten nagy érdeklődést mutatott a hadászattal kapcsolatban. Bátor, néha már vakmerő viselkedése mindig is csodálatot ébresztett bajtársaiban, igazi vezéregyéniség. A Reá ruházott feladatokat a lehető legtökéletesebben igyekszik elvégezni, a kudarc nem lehetőség számára, maximalista jellem. Kiemelkedő stratéga, élete során rengeteg faj taktikáját tanulmányozta, ezeknek köszönhetően szinte bármilyen támadásra kellő mérlegelést követően képes reagálni, kiválasztva a legmegfelelőbbet a felmerülő eshetőségek közül. Igyekszik védelmezni az irányítása alatt lévőket, ám amennyiben a siker érdekében fel kell áldoznia őket vagy éppen önmagát, gondolkodás nélkül megteszi. A parancsmegtagadást, illetve a gyávaságot tartja a legmegvetendőbb dolgoknak a világon, véleményét ezen ügyekben igencsak durván fogalmazza meg.

Hullámzó: Ededirt lobbanékony természete miatt vagy nagyon lehet szeretni, vagy végtelenségig gyűlölni. Kedves és megértő is tud lenni, amennyiben jó hangulatban találják, ám ha felbosszantják, akkor frusztrációját leginkább tettlegességben szereti levezetni, egyetlen olyan tárgy sincs biztonságban a közelében, amely nem bírna ki egy kisebb atomrobbanást. Érzelmei sokszor akár még a józan eszét is háttérbe szorítják, valós vagy vélt sérelmeit kegyetlenül képes megtorolni, ezért jobb nem szembekerülni haragjával. Padawan-évei alatt nem egyszer került az eltanácsolás szélére, mivel képtelen volt érzelmeit kellően palástolni. Szenvedélyesen képes érvelni igaza mellett, s nem szeret veszíteni semmilyen körülmények között. Kedveli a jó minőségű alkoholt, azonban a rosszat sem veti meg, lényeg a hatásfokában van. Részegen igazi mókamesterré válik – saját bevallása szerint -, szem nem maradhat szárazon körülötte.  Nyugalmasabb pillanataiban képes akár órák hosszat egy helyben meditálni, igazán bensőséges kapcsolatot ápol az Élő Erővel.

Gondolkodó: Testfelépítése alapján sokan brutálisnak gondolhatják, ez viszont csak részben igaz. A harc életének meghatározó részévé vált, de nem ez tölti ki minden gondolatát, csupán elvégezendő kötelesség. Keveseknek nyílik meg igazán, ám azon kivételes személyek, akikkel közelebbi viszonyt ápol, egy teljesen más férfit találhatnak a durva külső alatt. Az antik irodalom nagy rajongója, egész gyűjteményre való kötetek lelhetőek fel szobájában, melyek különféle népek eposzait, mítoszait foglalják magukba. Lévén idejének nagy részét semmittevéssel tölti, így igencsak megkedvelte a különböző társasjátékokat, mint például a holo-sakk vagy a sabacc. Értelemszerűen ezekhez társaságra is szüksége van, szóval az esetleges feltételezésekkel ellentétben mégsem annyira kiállhatatlan, mint ahogy katonás stílusából arra következtetni lehet.


Igazi óriásnak számít, 213 centiméteres magasságához 131 kilogrammos testsúly párosul. Testalkata robusztus, az éveken át tartó edzéseknek hála remek kondícióban van. Vonásai markánsak, álla arcának leghangsúlyosabb része, ami kifejezetten zorddá teszi megjelenését. Szeme mandulavágású, fekete színű, bőrének árnyalata inkább zöldes, néhol sötétebb csíkozással. Fejét tizennégy fejnyúlvány ékesíti, amelyek közül egy pár a mellkasára lóg, a többit sötét színű anyaggal szokta összekötni hátul. Régen hordott tunikájától az első adandó alkalommal megszabadult, általában egy kopottabb bőrpáncélt szokott viselni, alatta sötét színű felsőrésszel és nadrággal, amit egy szintén sokat megélt katonai bakanccsal egészít ki. Széles övet visel, amin legalább féltucatnyi tárolórekesz helyezkedik el, amelyekben táprudaktól kezdve, különböző   pótalkatrészeken át - többek között fénykardjának darabjai -, egészen a holokommunikátorig minden megtalálható. Csuklyás köpenyét megtartotta, azonban az sem kevésbé megviselt, mint ruházatának többi darabja, alja tépett, több helyen pedig kiégett.

A megtermett nautolan hím könnyed, hosszúra nyújtott léptekkel lopta a távolságot a gigászi hangárban, amely közte és a „Shiny” névre keresztelt csillagvadásza között terült el. A Klónháború három éve alatt megélt nehézségeknek köszönhetően ezen megnevezés jócskán szarkasztikus felhangot kapott, lévén a vadonatúj Delta-7B ugyan ténylegesen szemet gyönyörködtető látvány volt, azonban egy-két csatát és találatot követően fényezése igencsak megkopott. Ededir tudta, hogy csupán egyetlen szavába kerülne és akár egy Eta-2-sel is repkedhetne, ám már túlzottan hozzászokott a lándzsahegyre emlékeztető hajó szűkös pilótafülkéjéhez és kényelmetlen üléséhez, amit már sokadszor cseréltetett ki, valahogy mégsem sikerült olyat találnia, ami kielégítette volna igényeit. Minden bizonnyal a mai napon is ezért érezte magát kifejezetten furcsán, előre látta mennyire elgémberedik majd a lába. Alámerült az Erőben és hagyta, miszerint annak folyama elmossa rosszérzéseit. Nem engedhette meg magának az elkalandozó gondolatok luxusát, rajvezetőként nem csupán önmagáért, hanem társaiért – a parancsnoksága alá rendelt klónokért – is felelősséggel tartozott.
- Jó reggelt, Bitwee! – köszöntötte zengő baritonján már messziről a gépbe csatlakoztatott, R4-B12 szériaszámmal ellátott kis asztromechet, mire válaszul értetlenkedő füttykoncertet kapott. – Hogy-hogy hol van reggel? A bolygón odalent valahol biztosan, szóval a köszöntésem bármilyen napszakban megfelelő lenne, nem kell rögtön belém kötnöd! Ellenőrizd inkább a rendszereket, bádogfejű!
A szokásos szóváltást követően még gyengéden megkongatta a droid félgömb alakú fején a burkolatot, majd könnyedén intett egyet a jobb kezével, aminek következtében a műszerfal egyik kapcsolója állást váltott és a fülke teteje felemelkedett. Mellkasát mély sóhajtás hagyta el, ezt követően nekilátott bepasszírozni magát a napról napra apróbbnak tűnő helyre. Tevékenységét végül siker koronázta, így minden további nélkül helyezhette fel a headsettet, aminek hangszóróiból némi statikus zörejt követően meghallotta Plo Koon mester megnyugtató hangját. Éppen az utolsó eligazítást tartotta a támadás megkezdése előtt, holott feltehetőleg mindenki kívülről tudta már, mit kell majd tennie odalent. Ugyan egy korábbi támadás során Nute Gunrayt sikeresen elűzték a székhelyéről, a többi város és azok vezetői ellenben nem kívánták megadni magukat és a fennhatóságukat átruházni a Köztársaság Hadseregére. Érthetetlennek tartotta, miért ellenkeznek továbbra is ilyen vehemensen, amikor bukások egyre közelebb és közelebb került, a Szeparatisták galaxisszerte veszítették állásaikat.
- Készen állsz, Álomszuszék? - hangzott egy kellemes, női orgánum, ami privát csatornán érkezve kiszorította a haditerv monotonságát. A jedi lovag széles arcán halovány mosolyt tűnt fel hallatán, nem volt rest sávot váltani és válaszolni.
- Ezt akár én is kérdezhetném!


- Gyere már, Nola, ne kéresd magad! – csattant fel a tízéves forma fiú, hatalmas mandulavágású szemeit forgatva, mialatt hangjába remegést csempészett az izgalom. – Csak egy kört megyünk, észre sem fogják venni, becsszó!
Határozottan bólogatott, rövid fejnyúlványai úgy lengedeztek kobakján, akár a fűszálak a viharos szélben. Korához képest csenevész volt, szinte lógott rajta a tunika, holott meglepően sok ételt el tudott pusztítani, némelyek szerint a gyomra helyén egy feketelyuk kapott helyet. A levegőben terjengő feromonokon keresztül érzékelte társnőjének félelmét, amit a maga részéről alaptalannak tartott. Nola Re talán egy-két évvel lehetett fiatalabb nála, a togruták különlegességének számító montráljai alig indultak még növekedésnek. Ugyanabban a csoportban tanultak, hamar összebarátkoztak, Ededir pedig kötelességének érezte, hogy minél nagyobb bajba keverje őt önmagával egyetemben.
- Vissza kéne mennünk… - jegyezte meg a lány félszegen suttogva, félve pillantgatott majdhogynem másodpercenként az üres folyosó végébe, arra várva, mikor ugrik elő valamelyik nevelőjük a sarok mögül. – Zym mester le fog szidni megint, meglásd!
A vurk jedi említésére a suhanc arcán eltéveszthetetlen grimasz futott végig, mókáinak elrontója és legnagyobb riválisa, Dross Zym! Úgy döntött, teljesen figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, inkább kézen ragadta vonakodó barátját és maga után húzta. Felkészült akciójára, ebből adódóan már napokkal ezelőtt elleste a belépőkódot, amely a Rend tulajdonában lévő siklók és kisebb, egyszemélyes gépek elzárására szolgáló ajtót nyitotta. A dúracél ajtószárnyak szisszenése túlzottan hangosnak érződött a némasághoz képest, már-már a fiatal nautolan fejében is megfordult a gondolat, hogy talán le kéne lépni, mielőtt valaki nyakon csípi őket. Végül nagyot nyelve erőt vett magán és besettenkedett a helyiségbe, a konzolt megérintve aktiválta azt és bezárta maguk mögött a páncélajtót. Percekig kuporogtak némán az egyik nagyobb tároló takarásában, azonban aggodalmuk alaptalannak bizonyult, a karbantartó droidok szervóinak zümmögésén kívül semmi mást nem hallottak.
- Látod, mondtam, nincs mitől parázni! – nevetett fel kissé felszabadultabban, habár szaporán zakatoló szíve nem osztozott véleményében. – Gyerünk, válassz egyet, megengedem!
- Biztos tudod vezetni ezeket? – akadékoskodott tovább a kislány, bizalmatlanul méregetve So’rent.
- Mit lehet ezen nem tudni? – vágott vissza erélyesen, karjait mellkasa előtt összefonta, fejét pedig felszegte. – Amerre húzod a kormányt, arra fordul, nem éppen hipertér-fizika.
Nolán egyértelműen látszott a tény, mely szerint nem győzte meg száz százalékosan a válasz, mindazonáltal beleharapott alsó ajkába és bólintott. Legalább két egész kört mentek, mire megegyeztek abban, az egyik zárt utasterű ugróval vágnak neki a kalandnak. Mivel a modellt felnőttekre, ráadásul különböző fajok képviselőire tervezték, így a két gyermek kényelmesen elfért benne egymás mellett. Ededir nyelvét kidugva tanulmányozta a műszerfalat, próbált rájönni, vajon melyikkel tudja beindítani a hajtóművet, de elsődlegesen kinyitni a hangárt, mivel nem szándékozott szétkenődni rajta. Rövidesen megtalálta a megfelelő kapcsolókat, s miután a fedélzeti számítógépen keresztül kinyittatta a helyiséget, ütközésig nyomta a tolóerő szabályzó kart. Akkor repült életében először.


- Mit csinálsz, Kóbor-3?!  – olyan hangosan üvöltött, egy pillanatig arra számított, hangszálai megadják magukat a terhelésnek és elszakadnak, némaságra kárhoztatva őt, ámbátor úgy érződött, szavai így sem jutnak el az előtte cikázó klónpilótáig, aki fedélzeti lézerágyúiból kérlelhetetlenül ontotta a plazmát az előtte suhanó elfogó-vadászra. – Kóbor-3, tüzet szüntess, az Zym mester hajója, nem látod?! Kóbor-3, mi a fenét mű…?!
Nem tudta befejezni a mondatot, torkára forrasztotta a szót az előtte lejátszódó jelenet. A karcsú vadászgépet találat érte, hajtóművei felrobbantak, s forrón izzó tűzgömbbé változtak a vakítóan kék égen. Az iszonyat megfagyasztotta a vért az ereiben, közvetlen közelről érzékelte öreg barátjának múló rémületét, fájdalmát, s a végtelen nyugodtságot, amikor eggyé vált a mindent átható energiamezővel. Nem akart hinni a szemeinek, az egész olyan volt, mint egy lidérces álom, azzal a különbséggel, hogy bármennyire is szuggerálta magát, mégsem tudott felébredni belőle. Bitwee rémült sípolása rántotta vissza a valóságba, a raj többi, még életben lévő tagja felfejlődött mögötte, azonban nem követő-, hanem támadóalakzatot vettek fel. Fogait csikorgatva rántotta félre a botkormányt, olyan éles szögben sikerült fordulnia, a Z-95-sök majdhogynem egymásba csapódtak. A történések szürreális fordulatot vettek, egészen egyszerűen értetlenül állt az események előtt. Egy átlagos jedihez képest jobb megérző képességekkel rendelkezett, már amennyiben az élőlények érzéseinek monitorozásáról volt szó, mégsem érzékelte a gyilkos szándékot. Elárulták. A klónok és az Erő is cserbenhagyták.
~ El kell tűnnöm innen! ~ – a gondolat mintegy fényszablyaként szakította szét a gyász fátylát, ami épphogy kezdett a lelkére telepedni.


Meglepődött, amikor a szokásos napfényes fényviszonyok helyett szinte vaksötét fogadta. Pupillái egyébként is meglehetősen nehézkesen alkalmazkodtak a különböző fényviszonyokhoz, így viszont a kinti világosságot követően szó szerint vakon lépdelt a tanácsterem vélt közepére. Tudta, mi következik, mestere elmagyarázta a szertartás mibenlétét, miután sikeresen teljesítette a próbákat. Tisztelettel és köszönettel tartozott Dross Zym-nek, aki kicsivel több, mint egy évtizeddel ezelőtt választotta tanítványául. A felkészülés hosszú volt és nehéz, saját forrófejűsége sokszor sodorta mindkettőjüket veszélybe, Ededir hullámzó érzései pedig nem egyszer fenyegettek azzal, hogy letérítik a helyes ösvényről. S lám, most mégis itt állt, mentora pedig odakint várakozott. Nem érezte magát feszültnek, jóleső izgalom töltötte el a testét, majdnem olyan, mint amikor elkötötték Nolával az egyik siklót a hangárból.
- Padawan, térdelj le. – Yoda mester hangja utasította, amivel egyidejűleg tizenkét fénykard villant fel, átható zümmögésük betöltötte, fényük pedig félhomályba borította a helyiséget. Eleget tett a kérésnek és fél térdre ereszkedett, habár még így is legalább kétszer magasabbnak tűnt az apró nagymesternél. Egy lebegő platformon jött közelebb a nautolanhoz, a megnyugtatóan zöld penge hegyét biztonságos távolságban tudva mutatott jobb válla felé. – A Galaktikus Köztársaság nevében… - a kard most a bal válla fölött járt. - Az Erő akaratából… Jedivé… Lovaggá ütlek! – és ismét vissza a jobb oldalra. - Állj fel, Ededir So’ren, a Jedi Rend lovagja!
Büszkeséggel telve emelkedett fel, s habár próbált a kinevezés komolyságának megfelelően viselkedni, alig tudta megregulázni ficánkoló arcizmait, nehogy egy hatalmas vigyor terüljön el a képén. Mélyen meghajolt, majd miután megkapta első önálló küldetését, elhagyta a termet. Odakint már nem bírta türtőztetni jókedvét, mélyről zengő csatakiáltás közepette vetette magát mosolygós tanítójának nyakába, aki efféle kirohanásra fel sem készülhetett, így alaktalan köpenykupacként terültek el a folyosó közepén, kivívva ezáltal nem egy rosszalló pillantást az arra járó idősebb mesterektől. Elérte célját, ennek köszönhetően új távlatok nyíltak meg előtte, hivatalosan is egyike lett a béke és a biztonság őreinek a galaxisban!
 

A Tarko-se felett történt összecsapás képei szinte beleégtek a tudatába, az ő élete is egy hajszálon függött.
Vakmerő akcióra szánta el magát, az egyik épület mellett elhúzva kihasználta, hogy üldözői elől takarásba került, így kiugrott a gépéből, az Erő segítségével betörte az egyik ablakot és nagyot nyekkenve érkezett meg egy üres szalonba, ami az elképzelhető összes pompával volt felcicomázva. Hallotta, ahogy Shinny ezernyi apró darabra robban, Bitweevel egyetemben, aki utolsó hőstetteként még elcsalta a vadászokat prédájuk közeléből. Legszívesebben zokogott volna, azonban biológiailag erre nem volt képes, így csak ökölbe szorította kezét, oly’ keményen, míg vére ki nem serkent. Hiába mantrázta magában a Jedi Kódex sorait, a szavak üresnek tűntek, elveszítették jelentésüket Zym mester halálával. Ededir összetörten kuporgott az üvegszilánkok között, a tanácstalanság érzete megbénította izmait. Az egyik másodpercben még a győztesek arroganciájával tizedelte a droidvadászok sorait, a másikban pedig már menekülnie kellett a saját bajtársai elől. Nem értette, hogy miért fordultak ellenük a csapataik, amikor tucatnyi csatában küzdöttek vállt vállnak vetve, névről ismerte mindegyiküket, s habár ugyanazzal az arccal születtek, mégis talált bennük különbséget. A csalódottság mellett egy új érzés öltött testet mellkasában, a harag izzó parazsa fellobbant, égette a bensőjét. Dühös volt, legszívesebben a saját kezével tépte volna ki a szívét, hogy ne érezze az űrt, ami mentorának, barátjának elvesztése okán keletkezett. Mély lélegzetet vett, majd kifújta, ezzel lecsillapította háborgó lelkét. Dross biztosan megfedné, amiért elragadtatta magát egy olyan semmiség miatt, mint amilyen az elmúlás. „Az élet velejárója, a pataknak sem mondhatod meg, hogy a hegyre felfelé folyjon, igaz-e?” - elmosolyodott az emlék hatására, ám ez most keserű ízt hagyott a szájában.
Futott. Gyorsabban, mint előtte valaha. A kimerültség kíméletlenül döfködte tőrjeit az oldalába, de nem állhatott meg, még nem. A lehető legmélyebbre kellett hatolnia az erdőben, eképpen akadályozva meg, hogy a szenzorokkal kiszúrhassák. Szerencsére a monumentális hegyek, amelyek közé a neimoidiaiak városaikat építették, fémekben gazdagok voltak, így a mágnesesség könnyedén megzavarta az érzékelőket. Nem merte bekapcsolni az adóvevőjét, ebből adódóan nem tudhatta, társai életben vannak-e még vagy ők is Zym mester sorsára jutottak. Míg kilopakodott a városból, nem egyszer volt fültanúja klónzászlósok jelentéseinek, melyek a 66-os parancs megfelelő lebonyolításáról szóltak. Mindig is kifejezetten érdekelte a különböző fajok katonai rendszereinek felépítése, éppen ezért behatóan tanulmányozta a Köztársaság Nagy Hadseregét is, de ezzel a kifejezéssel egyik dokumentumban sem találkozott. Újdonság lehetett, olyasmi, amibe a jediket nem avatták be. Nolára gondolt, megígérte neki, miszerint meghívja egy körre abból a fura színű löttyből az Obedience kantinjában, amit annyira szeret, ha mindketten túlélik a mai napot.
~ Azt érezném, ha már nem élne! ~ - győzködte magát, hogy ez így van, de valójában közel sem bízott már meg annyira képességeiben, mint korábban. Képtelen volt hozzáférni az Erőhöz úgy, mint egykoron, mintha valamiféle gát emelkedett volna az elméjében. Féltette a togrutát, meg akarta keresni, de tisztában volt vele, jelenleg maximum annyit érne el az utcák ész nélküli átfésülésévél, hogy elkapják vagy netalán tán pont ő vezeti el ellenségeiket az egyébként biztonságban lévő nőhöz. Döntött, néhány napig meghúzza magát a vadonban, aztán szerez egy hajót, amivel maga mögött hagyhatja ezt az átokverte sárgolyót. Nola Re valószínűleg ugyanígy gondolkodott, ehhez nem fűzött kétséget.