Ededir&a Negyedik Nővér-Veszett Rancor cantina, Nar Shadda

Halálosan unatkozott, szinte az egész napon keresztül tartó fetrengése ellenére is nagyot ásított, miközben a pulton könyökölve tenyerében nyugtatta a fejét és éppen igyekezett tornyot építeni az előtte sorakozó tucatnyi pohárból. Kifejezetten jól bírta az italt, ezért éppen csak érezni kezdte a kellemes bizsergés az ujjbegyeiben. Látszólag korábbi sejtése beigazolódott, nem sok dolga akadt. Néhányszor azért felemelte a hangját, habár csak azért, hogy egy szaftos beszólással illesse egy-egy betérő ismerősét, akik a hold teljes népességéhez hasonlóan nem kifejezetten legális keretek között keresték meg a betevőre valót. Ironikusnak érezte a tényt, mely szerint pont egy olyan közegben sikerült a legjobban meghúznia magát, amit korábban jediként kíméletlenül felszámolt volna. Viszont azok az idők elmúltak, s Ő többé nem Ededir So’ren volt, a Jedi Rend lovagja, hanem Sore, a marcona kidobó.
Feje majdhogynem a söntésen csattant, amikor váratlanul hangos ordítás tört át az egyébként meglehetősen monoton bárzenén. Nincs elég közel ahhoz, hogy fejnyúlványai segítségével érzékelje a levegőbe került feromonokat, ekkora tömegben nehezére is esne, mindazonáltal az orgánum színezete fájdalomra utalt. Talán egy simlis kártyás veszítette el megint néhány ujját, esetleg a kezét? Némileg felemelkedett a bárszékről, amin eddig ücsörgött, habár erre valójában semmi szükség nem volt, így is tökéletesen átlátott a vendégek feje fölött. Hamar kiszúrta a grant és a kendős zabrakot, akit feltehetőleg az egész felfordulásért okolhatott. Egyértelműen jól szórakozott a kialakult helyzeten, szerencsétlen ipsét nagyon durván elintézte a nő, ami lássuk be, egy ilyen vandál közösségben eléggé nagy szégyennek számított. Kacagásának azonban hamarost végett vetett a hozzá címzett megjegyzés.
-< Choy doe e chu ta? >*– szólalt meg durván, tökéletes akcentussal beszélve a hutt nyelvet. Végül is bűnözőnek nevezhette magát manapság vagy mi fene, elsődleges feladatának tartotta elsajátítani a dialektust, melyen eme népség társalog.  – Nem tanítottak meg rá, kislány, hogy takaríts fel magad után? Azokat a krediteket amúgy is elteszem a károkozás miatt, összevéreztétek a kárpitot!
Tettetett bosszankodással lépett közelebb, majd felrángatta a padlóról az alélt flótást, azonban szeme sarkából végig a rendbontót figyelte. Páncélt viselt, ami meglehetősen újnak tűnt, nem olyasfajta szemétben járkált, mint a jelenlévő szerencsevadászok nagy része. Kifelé menet azon gondolkodott, talán ideje lenne neki is vennie egy új bakancsot a szemétszedésért kapott zsetonból, a mostaniból kis híján kilógott a bal nagylábujja. Mikor kilépett a hátsó ajtón, eltéveszthetetlenül megcsapta a vizelet bűze, a szép életűek mind ide jártak üríteni, pedig a kricsmiben is volt toalett, habár az igazat megvallva Ő sem szívesen tartózkodott volna egy kicsi, szűk helyiségben, ahol egészen könnyen belevághatják a vibrokést a gyanútlan illető hátába. Miután terhét nekitámasztotta az egyik hulladékgyűjtő konténernek, gyorsan körbenézett, aztán alapos mérlegelést követően leguggolt a fickó mellé és megvizsgálta sérüléseit. A kezét legalább két helyen eltörték, s a fejére mért ütés pedig kétségtelenül agyrázkódást okozhatott, hiszen elég erősre sikeredett ahhoz, hogy elveszítse tőle az eszméletét. Megkísérelt kinyúlni az Erővel és tompítani kínját, ahogy azt egyszer régen mesterétől tanulta, de nem járt sikerrel. A mindent átható energiamező egy befagyott folyóhoz hasonlított, aminek felszínét vastag jégréteg borította, viszont alatta ott hömpölygött a folyam. Segíteni akart, ám az alapvető elsősegélynyújtáson kívül nem sokra tellett.
Közel öt perc telhetett el, amikor ismét feltűnt a kocsma belsejében. Ráérősen visszalépdelt az atrocitás színhelyére, ezután előzőleges engedélykérés nélkül lehuppant a boxba, s intésével jelezte az egyik pincérdroidnak, miszerint kettőt akar a szokásosból. Meglehet, megfordult a hölgyemény fejében az esetleges meghívás lehetősége, ámbár valójában mindkettőt magának kérte.
- Az előbbi produkció… Profi munka. – jegyezte meg dörmögve, mialatt hátradőlt és méretes lábait fellökte az asztalra, mely panaszos nyöszörgéssel adta a jelenlévők tudtára, nem egészen ért egyet a ránehezedő súly mértékével. – Ilyen képességekkel jobb helyeken is kereshetnél melót magadnak, ráadásul nem nekem kéne utánad sepregetni!

Twi'lekek tömege vonul el a látóteremben, de annyira nem nehéz szelektálni őket. Nagy részük nő, valószínű szinte mind prostituált, a férfiak pedig még bőrszínre sem passzolnak. A változatos pigmentáció nagyon megkönnyíti a dolgom azonosítás terén, bár egyelőre nincs más dolgom, csak egy gyors pillantást vetni a lekkus férfiakra. Ez sem ő. Az sem ő. Az meg nem twi'lek, hanem valami hasonló, legalábbis hátulról... a nézelődésem végül egy rendkívül csúf kétszemű gran szakítja meg, aki odajön, és mond nekem néhány szót hutt nyelven.
Néhány másodpercig farkasszemet nézünk, azután újra mond valamit huttul, amit nem értek. Már kiskoromban sem érdekelt a bűnözők nyelve, úgyis az erőszak az egyetlen nyelv, amin tárgyalni lehet velük, ezért teljesen el is homályosult minden, amit tudtam. A zabrak megy, a binárisom tökéletes, a twi'lek is szinte tökéletes, de a csigák nyelvét nem tudom, úgyhogy csak csendben hallgatom, amit a nem túl barátságos külsejű fickó beszél. A középső szeme helyén csak egy zöld műszem néz vissza rám, a másik kettőből viszont süt, hogy bármit is akar tőlem, a szándékai felém nem túl barátságosak. Nem tudom, hogy egyedül van-e, úgyhogy jobb lenne, ha nem kéne megölnöm. Pisztoly van az oldalán, de az önmagában nagyon kevés lenne még akkor is, ha mellőzöm a fénykardom használatát. Behunyom a szemem egy pillanatra, veszek egy mély levegőt, azután elhúzom az arca előtt a kezem úgy, ahogy régen tanultam. Nem hiszem, hogy működni fog, de nincs jobb ötletem.
– Eltakarodsz innen. Most.– reménykedek a megerősítő válaszban, de a gran csak elmosolyodik, és beszél tovább huttul. Amikor leül mellém, és a kezét a combomra teszi, a másikkal pedig néhány kreditet az asztalra, nagyjából rájövök, hogy mit mondhatott, és miről beszélhet. Nem is nagyon várok tovább, erősen rámarkolok a combomat fogó kézre, amit egy rég tanult csavarással kitörök, és miközben felkiált azon az idegesítő torokhangon, felállok, megmarkolom a tarkóját, és több alkalommal beleverem a fejét az asztalba. Az odadobott kreditchipek nagyon gyorsan válnak vörössé, a negyedik mozdulat után már enyhén nyöszörög is. Átnyúlok a másik oldalára, elveszem a fegyverét, de mielőtt a tarkójához emelném, hogy felnézzek, meggondolom magam. Sokan néznek, és ha ez még vicces is lehet sok helyi kemény személynek, ha megölném, azzal biztos felkelteném a feltűnést. Megfordítom a pisztolyt, és a markolat egy ütésével eltöröm az asztalon lévő, már amúgy is törött kezét, hogy azután egy második ütéssel elcsendesítsem, és hagyjam lecsúszni az asztal alá. A pisztolyt megtartom, nem különösebben jó minőség, de nem fogom itt hagyni a közelében, úgyhogy azt becsúsztatom a köpenyem alá, amit azután leporolok, és felemelem azt a nagyjából ötven kreditet az asztalról, amit nekem akart adni. Körülnézek, azután egy nagydarab nautolánon állapodik meg a tekintetem.
– Ha valaki kidobja ezt a darab rancor trágyát, megkapja ezt a pénzt.– a szavaimat egyértelműen a nautolánhoz intézem, hiába veheti bárki úgy, hogy neki. Nem tudom, miért, talán csak azért, mert ő el is bírná a ezt a hitvány kis senkit egyedül. Talán valami más is van, az a megérzésnek nevezett csonk, ami az Erő helyén maradt, még mindig igyekszik funkcionálni.

Rémesen hasogató fejfájással ébredt, sietve az oldalára fordult, majd hőbörgő gyomrának tartalmával beborította a priccse melletti falrészt. Ezen cselekedetét akár hibaként is elkönyvelhette, mivel a kifejezetten aprónak nevezhető szobát pillanatok alatt betöltötte a szag. A helyiség megnevezése igazából bók volt, valójában sokkalta inkább hasonlított egy lyukra, mindazonáltal nem panaszkodhatott, a bérleti díj kifejezetten alacsony volt és legalább tető került a feje fölé. Aludt rosszabb körülmények között is már a Klónháborúk idején. Megtörölte a száját, majd fáradtan visszahanyatlott a párnára. A tegnapi estét némileg eltúlozta, találkozott néhány régi ismerősével, akik fűszert csempésztek a Magvilágokba és éppen egy nagyobb szállítmány sikeres leszállítását tervezték megünnepelni. A Birodalom szigorodó ellenőrzései mellett ez igencsak nagy szónak számított, éppen ezért Ededir tökéletesen megértette örömüket.
Körülbelül egy éve lehetett, hogy egy menekülteket szállító teherkomp fedélzetén megérkezett eme bűzlő pöcegödörre, amit a népek maguk között csupán Nar Shaddaaként emlegettek. Mivel az egész rendszer a huttok fennhatósága alatt állt, ezért nem kellett attól tartania, miszerint a győztes háborúban megszülető új totalitárius rendszer hosszúra nyúlt keze nyakon csípi. Furcsállta az érzést, amit az űzött vad szerepe kiváltott belőle. Korábban már csak megjelenése elegendő volt ahhoz, hogy bizonyos konfliktusokat elsimítson, a jedik szokásos öltözete a legtöbb közegben tiszteletet parancsolt, nem is beszélve ikonikussá vált fegyverükről, a fénykardról. A gondolat hatására futó pillantást vetetett a padlózaton szétdobált ruháira, valamint széles szerszámövére, aminek legalább féltucatnyi tároló rekeszében lapultak a fentebb megnevezett jelkép darabjai.
Több, mint fél év telhetett el a Tarko-se felett lezajlott csata óta, amikor újabb csapás érte az amúgy sem túl rózsás állapotban lévő nautolant. Valami történhetett a galaxisban, valami rossz, valami természetellenes, aminek következtében megszűnt az Erővel való kapcsolata. Majdhogynem egész életében tudatosan használta, hozzá fordult megnyugvásért vagy tanácsért, amikor szorította a szükség. Hiánya emiatt csontig hatolt, mintha elvesztette volna valamelyik végtagját, amit egy új, kibernetikus darabbal pótoltak. A legegyszerűbb, hétköznapi cselekvéseket ismét meg kellett tanulnia, az olyan kifejezetten nagy precizitást igénylő feladatokról, mint amilyen a harc, nem is beszélve. Tudása természetesen nem szállt el, mindazonáltal megérzéseire immáron nem hallgathatott mérlegelés nélkül.
A délután további részét átaludta, ám előtte megkereste a főbérlőjét, egy Skinner névre hallgató csontos rodiait, akivel eltakarítatta produkciójának nyomait. Maga is megpróbálta többször is, de az ellenállhatatlan öklendezési kényszer az útjába állt. Kevés alkalommal találkozott természetes fénnyel, mire magához tért, már éjszaka volt odakint, a különböző színű neonok fénye azonban szinte nappali világosságot varázsolt az utcákra. Lezuhanyozott és felöltözött, ezt követően alkalmi munkahelye felé vette az irányt, ami történetesen az egy emelettel lejjebb lévő ivó, a Veszett Rancor. Testfelépítése miatt nem esett nehezére kidobói munkát találnia bármelyik helyi kricsmiben, meglehetősen kevesen mertek balhézni a jelenlétében. Nem ez tartozott a főként a profiljába, de kétségtelenül könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnt, ráadásul kellően beolvadt emiatt. Ugyan ki keresne egy jedit, holmi lepukkant cantinában az űrnek ezen a részén, miközben éppen részeges alakokat hajít ki a hátsó ajtón?
- Duplát. – szavai akár köszöntésként is értelmezhetőek a kiszolgálódroid irányába, rövidesen meg is érkezett elé az ismeretlen eredetű, kékszínű lötty, aminek köszönhetően nem egy agysejttel rövidült már meg. Sietősen lehúzta a pohár tartalmát, majd igyekezve megfeledkezni a torkában érzett égető érzésről, körbepillantott a teremben. A Csempészek Holdjának krémje fordult meg itt, rablókon keresztül, gyilkosokon át, minden elképzelhető söpredék. Tartani persze nem tartott senkitől, igencsak tetemes mennyiségű alkoholt kellett ahhoz elfogyasztania az illetőnek, hogy összetűzést kezdeményezzen a pult végében ücsörgő, zord kinézetű óriással. Méretes ökleinek egyetlen csapása is halálos végkimenetellel járhatott, azonban a biztonság kedvéért egy sugárvetőt is hordott a combjára erősített pisztolytáskában. A közeg azonban békésnek tűnt egyelőre, úgy vélte, nyugalmas éjszakája lesz.

Sóhajtok egyet, miközben kikapcsolom a kivetített képernyőt, és leengedem a karomat. Ez a twi'lek sem ő volt, és már órák óta várok az ivó ajtaját bámulva. Mintha valami féregre várnék, hogy kidugja végre a fejét, hogy pontot tegyek az ügy végére, de sajnos, én annyira nem vagyok benne biztos, hogy most itt van. Biztos, hogy szokott ide járni, de ez nem garantál semmit. Lehet, hogy nem jön ide napokig. Remélem, hogy megéri várni.
Meglehetősen agresszív hangnemben küldöm el a harmadik férfit az elmúlt néhány órában, aki megközelít, hogy kreditet ajánljon egy éjszakáért. A sisakom ugyan nem viselem, a vállamon pedig rózsaszín köpeny pihen, ami elfedi a vállaimon látható birodalmi szimbólumot, de mégis teljes páncélzatot viselek. Ha én látnék egy páncélost, rögtön arra gondolnék, hogy katona vagy zsoldos, nem arra, hogy prostituált, de talán azok is így öltöznek. Amilyen itt a közbiztonság, nem lenne teljesen indokolatlan.
Kijön egy újabb twi'lek , de nem is kell megnéznem az arcát a rendszerben, legalább fél méterrel alacsonyabb, mint a célpontom. És nő. Dühösen belesarkazok a falba, ami persze okoz némi kellemetlenséget, úgyhogy még dühösebben teszem fel a sisakot a fejemre, hogy néhány szóban leadjam a jelentést: bemegyek. Elvileg csak megfigyelnem kéne, néhány napon belül kapok erősítést, de akkor is tudnom kell, hogy egyáltalán itt van-e. Egyelőre nem látszok többnek egy sima zsoldosnál.
Viszonylag feltűnésmentesen sétálok be, de az első körülnézés nem hoz eredményt. Nem lassítok közben, tudom, hogy aki nem tűnik magabiztosnak egy ilyen helyen, azt megtalálja néhány keményfejű idióta. Ha nem venném le a sisakom, talán nem tennék, de kénytelen vagyok, mert fenn kell tartanom a látszatot azzal, hogy veszek egy italt a pultnál. Nem túl erőset, és nem tervezek másodikat, csak leülök az egyik sarokba, hogy folytassam a megfigyelést.
Gyorsan látom, hogy bizony, a titkosszolgálat vagy akár a rendőrség is másodpercek alatt találna itt érdekes dolgokat. Nincs persze bizonyítékom, de nagyon gyorsan látom, hogy ebben a kantinában virágzik a szervezetbűnözés, és az talán a legkevesebb, hogy helyet cserél itt néhány mázsa halálpálca vagy illegális fegyverzet. Ez egy olyan kis birodalom tartománya, ami több bolygón is átível. Ettől függetlenül nem tartok tőle, hogy a helyiek problémát fognak okozni, csak elkapom a jedit, azután egy szebb napon talán visszajövök egy sereggel.