Zedihr Xalrich

Kedves Zed!

Nem tartottam a Miralukádtól és azt, hogy erre tényleg nem is volt okom, a lapod is igazolja. Szépen felépítetted és azt hiszem, hogy annak is érthető minden, aki eddig nem ismerte a fajodat.
Nagyon tetszett, ahogy írsz, amit írsz, tökéletesen visszaadtad azt a Zedet, akit felvázoltál nekem.
Így nem is tartanálak fel, hisz már várlak a játéktéren!

Foglalj avatárt, ha nem tetted, igényeld az elfogadott ET-ért járó 30 pontot és szabad előtted az út!

☛ Teljes név: Zedihr Xalrich
☛ Becenév: Zed
☛ Kor: 20
☛ Foglalkozás: Szürke jedi
☛ PB: Superbi Squalo - KHR
☛ Faj: Miraluka
☛ Erő-érzékeny: Igen
☛ Csoport: Semleges

Zedről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy egyszerű és könnyen átlátható a személyisége. Fajának különleges adottságai miatt eleve kicsit másképp működik az ő világnézete, mint az átlagembereké. Nincs kapcsolata az anyagi világgal, legfeljebb csak kapcsolati szempontból jelenhet meg nála a ragaszkodás fogalma. Egyáltalán nem tartozik a materialista személyek közé, a testi és a fizikai valóságot teljes mértékben elutasítja, és ignorálja. Ezt persze annak is köszönheti, hogy a testi adottságainak köszönhetően a világ egy részét teljesen másképp fogadja be, mint sokan mások. Ő mindig a belsőt nézi, valamint az emberek céljait, és személyiségjegyeit. Mivel nem érdeklik őt olyan dolgok, mint a vagyon, vagy a siker, így elég nehéz kibillenteni az alaposan felépített egyensúlyából. A különös nézetei ellenére azonban nem egy fabáburól beszélünk, neki is vannak érzelmei, és bizonyos szinten vágyai is, csupán sokkal tisztábbak, valamint komplikáltabbak, mint másoknak. Az akaratereje, és a tűrőképessége lenyűgöző, teljes mértékben az uralma alatt tartja az érzelmeit, a gondolatait, és a cselekedeteit. Bár a nyugodtabb, és békésebb körülményeket szereti, a harcot és a szenvedélyes dolgokat sem veti meg, valamint a mások által szórakoztatónak vélt dolgok felé is könnyedén nyit. Szereti megismerni mások szemével a világot, így nem tartozik a begyöpösödött konzervatív személyiségtípusok közé. A legfontosabb számára a szabadság, és ezt mind az elveire, mind az akaratára szokta érteni. Nagyon intelligens, és ennek köszönhetően nagyon kívánja a tudást, ha teheti fejleszti magát testileg-lelkileg, ahogy azt egy jeditől el is lehet várni. Misztikus és elvont tulajdonságai mellett viszont egész jó társaság, és meglehet benne találni a nyitottabb dolgokat is, csak mélyebbre kell ásni nála, mint azt az ember először hinné. Nehezen nyit idegenek felé, de a már meglévő kapcsolatait a végsőkig ápolja. Hűséges, és igazságos minden szituációban, azonban nem fél megmondani a saját véleményét ennek ellenére is.

Fajához mérten humanoid testfelépítéssel rendelkezik, csupán a szemüregének üresen tátongása különbözteti meg őt az emberi fajtól, a maga bizarr módján. Ezt persze nagy gyakorisággal egy fekete, vagy néha egyéb színű kendővel eltakarja, hiszen sokakat megbotránkoztathat a látvány. Ennek ellenére persze nem rendelkezik semmiféle hátránnyal, csupáncsak ő máshogyan látja a világot, mint ahogy az másoknak természetes. Száznyolcvan centiméter magas, hatvankilenc kilogramm tömegű, karcsú férfi. Bőre porcelán fehér, érintésre selymes, kellemes érzést kelthet. Ezüstfényben tündöklő hófehér haja már a derekát is túlnőtte, ám ha teheti, ezt inkább összekötve hordja, hogy ne zavarja a mindennapokban. Mozgása kifinomult, és elegáns, ahogyan azt a kardvívásáról is el lehet mondani. Általában kihúzott háttal jár, nagyritkán ha nem figyel rá, önkényesen megengedi magának a picit roggyasztott testtartást, ám ezt leginkább csak akkor, ha éppen valamin mélyen gondolkozik, vagy erősen koncentrál. Arca legtöbbször kifejezéstelen, ritkán lehet róla leolvasni róla bármiféle érzelmet, csak teljesen közeli baráti körben szokta magának megengedni, hogy lazábbra vegye a gyeplőt, és néha elengedjen mások felé egy kellemes mosolyt, vagy morcos szájfélrehúzást. Ruházatát a világos és a sötét színek egyaránt jellemzik, ám leggyakrabban a szürke, és ennek változatai jelennek meg rajta. Utazásai során szinte rendszeresen, kihagyás nélkül magára ölti a csuklyás köpenyét, mellyel előszeretettel elrejti arcát, valamint szemkötőjét. A köpeny alatt azonban a kényelemre törekszik, és igyekszik mindig olyan ruházatot választani, amely nem akadályozza a mozgásában, mégis melegben-hidegben és különösebb helyzetekben is egyaránt megfelelő.  Edzettségének köszönhetően egészen tehetségesnek mondható az ökölharcban is, persze nem ritka az sem, hogy nála sokkalta erősebb ellenfelekkel találkozik. Harcaiban leginkább a rugalmas elugrásokra, és az akrobatikus kitérésekre támaszkodik, a gyors és mozgékony harcban jeleskedik leginkább. Fegyvere egy duplapengéjű, fehér színben vibráló fénykard.  

Három és fél hónappal korábban. Mint egy vak ember, aki lépésről lépésre halad az utcán, a fehér botjával tapogatva az utat, úgy követtem én is ösztöneim lüktetését. Az Erő amire egészen eddig támaszkodtam, most nem jött a segítségemre, akármilyen erősen is hívtam. Ehhez hasonló dolog még soha nem történt meg velem, talán nem is kell elmondanom mennyire féltem. Féltem, hogy ez egy jel, hogy nem vagyok elég erős, hogy elérjem a céljaimat, melyeket nem is olyan rég tűztem ki magam elé. Talán azért szűnt meg előttem a világ, mert kivetett magából jelezve, hogy nem vagyok elég jó hozzá. A szívem szakadt meg, amikor ösztönösen segítségért nyúltam az Erőre támaszkodva, és semmi választ nem kaptam. Ez már a sok ezredik próbálkozásom volt, talán már a századik kört tettem meg a szobám falához támaszkodva, de sehol semmi. Nem éreztem magam ilyen magányosnak azóta, amióta a mesterem meghalt. Már oly sok személyt vett el tőlem a sors, miért kell most az Erőt is elvennie tőlem? Nem próbálkoztam elég erősen elérni a céljaimat, amelyekre felesküdtem? Miért? Mit kell tennem, hogy méltónak találjon az univerzum egy olyan feladatra, melyet én és a számomra fontos emberek választottunk ki saját magamnak. Persze kérdezhetem ezt akárhányszor, választ már úgysem kapok. Egyedül ülök a sötét szobában, a magány és a határtalan üresség peremén, válaszokra várva. De nem kaptam egyet sem.

Három hónappal korábban. A látásom, és az érzékeim elvesztése csak ideiglenes volt, pár héttel később újra érezni kezdtem a kapcsolatot az Erővel, azonban az eddigi képességeim mind elvesztek. Bár a sötétség eltűnt, a magány ugyanúgy szorosan a nyakam köré fonta éjsötét karmait, éreztetve mindenegyes levegővételemnél, hogy a múltam mindvégig kísérteni fog. Mennyi embert kellett elvesztenem azért, hogy most itt legyek? A számok könyvében nem tűnhet soknak, de egy átlagos személy szívében ez a kevés szám is többet ér, mint a saját élete. Egy egyszerű utcagyerekként kezdtem az életem, szülők és testvérek nélkül. Az első fontos személy az életemben egy másik fiú volt, akivel a közös nyomorúságon osztoztunk. Sokáig velem volt, ám az élet elvette tőlem. Ő volt az első. A második egy ifjúkori szerelem volt, ekkor már rám talált a mesterem, és felfogadott tanítványának. A szürke jedik útjára léptem, megtanultam az erőhasználat rejtelmeit, és a fénykardforgatás legkülönlegesebb mozdulatait, ám ez nekem nem volt elég. Fiatal voltam, és kellett valaki, akire támaszkodhatok, aki akkor is vigyáz rám, ha már nem bírom tovább. De őt is elvette tőlem az élet. Ő volt a második. Az utolsó fontos ember az életemben a mesterem volt, akinél senki más nem érthette meg volna jobban az érzéseimet. Ő is miraluka volt akárcsak én, és én ugyanazt az utat szántam magamnak, amelyen ő is járt. Ez persze egy cseppet sem volt könnyű, hiszen a Birodalom elhozta számunkra a káoszt, és minden erőhasználó élete egyik pillanatról a másikra maga lett a pokol. A mesterem is emiatt vesztette életét. Éppen egy sithlovag ellen harcolt, hogy megvédjen engem, azonban elbukott. Én eltudtam menekülni, de ő rajta felülkerekedett az erő sötét oldalának szolgája. Azóta is bánom, hogy nem tudtam megmenteni a szeretteimet, de ahogyan a mesterem is mondta, ennek oka van. Oka van annak, hogy élek. Tovább kell vinnem a szeretteim vágyait, és céljait, a saját életemmel. A gyerekkori barátom azt akarta, hogy éljek, és egyszer, majd ha eljutok a gazdagság és a nyugodt élet mezőire, mosolyogva gondoljak rá. A szerelmem azt akarta, hogy boldog legyek, még akkor is, ha ő már nem tud vigyázni rám. A mesterem pedig úgy akarta, hogy olyan helyen tanulhassak tovább, ahol a megfelelő feltételek mellett érhetem el az általam elérhető legmagasabb szintet. Megannyi cél, megannyi rám bízott életút.. nem adhatom fel egyiket sem. Hiszem, hogy képes leszek arra, hogy a szeretteim kívánságait teljesítem, és elhozok egy olyan világot, ahol mindannyian boldogan élhettek volna. Ennyivel tartozom nekik. Ha már nem tudtam őket megmenteni, ennyit meg kell tennem. Képesnek kell lennem rá.. vagyis.. tudom hogy képes vagyok rá.  (múltjának hosszabb kidolgozását majd visszaemlékezésekben, bővítményekben tervezem)