Adria & Neutrostorm & Zedihr - Crevasse City

Egészen jól állok az idővel. Az ezredes négy napot adott, tehát még szűk két napom van arra, hogy rájöjjek, a fickó két kapura játszik-e a Birodalom besúgójaként. Hamis sötétséggel telt tekintetem a kereskedőre emelem, az ő szemeiben pedig látom a felismerést. Az összetéveszthetetlen aranyhímzésű feketekendő, mely az arcomat takarja, a rám jellemző fekete bőröltözet, bingó! Huncut egy Bith vagy te, hát persze, hogy hallottál már Neutrostormról. A kendőm alatt elmosolyodok, mely igéző pillantásomon tükröződik, s máris visszatérve az iménti szórakozottságomhoz, terelem figyelmem a nőre.
- Kettesben? – Emelem magasra a szemöldököm, majd célzóan körbepillantok, miközben finoman elengedem az ismeretlen kezét. Igen, tényleg nagyon meghitt és zárt körű a kis üzletelése, főleg így, hogy szerintem tíz bódéval odébb is hallani lehetett a hangját. Miután végzek ezzel a kis célzással, ismét a nő szemeibe nézek, afféle ne nézz már hülyének pillantással, mielőtt újra a kereskedőé lenne minden figyelmem. Látom én, hogy vívódik ott magában, hogy milyen szívesen kibökné, miféle áruról is van szó. Az ostoba gerinctelen. Egyszer még a pénzvágya lesz a veszte. Nem mintha ez nekem nem jönne kapóra. Csak úgy cikázik a tekintete köztem és a másik nő között. Tudom én, hogy felismert. Tudom én, hogy el akarja nekem adni, bármi is legyen az, ha többet fizetek érte. Ejnye bejnye.
- Hát, jól van. – Fújom ki nagy kegyesen a levegőt, s előveszem a kreditkártyám. Természetesen platinajelzésű Alderaan-i. A Birodalmi fennhatóságút magammal sem hoztam. Nem vagyok kezdő. – Azért én mégis csak megnézném a szóban forgó szállítmányt, mit szól? Talán nekem is megér valamicskét. – Nem kell ahhoz Sithnek lennem, hogy érezzem a növekvő feszültséget a levegőben. De bármi is történjen, megoldom. Egyelőre nem áll szándékomban a városra szabadítani egy hajónyi rohamosztagost. Le kell nyűgöznöm az ezredest, és azt egyedül kell tennem.

Alkudozás…a legtöbb esetben ki nem állhattam életem során, de néha napján azért már sült ki belőle jó is, mint például a nevelt lányom esetében. De mégis van egy olyan érzésem, hogy ma nem fog semmi jó kisülni belőle. A tervem első fele mondhatnánk úgy is, hogy a vártnál is jobban alakul, elvégre a Bith jól láthatóan nem örül a felhajtásnak, azonban egyelőre még nem is adja be a derekát.
Alapjában véve engem nem zavar a felhajtás és az sem, hogy a környéken lévők bamba szemekkel figyelnek minket, de jött egy nem várt fordulat is. Az ismeretlen nő érkezése nem ért annyira váratlanul, mint azt hinni lehetne, halottam a közeledését, azonban nem gondoltam volna, hogy ily botor lépést tesz, és rám teszi a kezét.
Ha most ingerlékeny lennék, akkor már régen kirántottam volna a másik tokból a pisztolyt és valószínűleg azelőtt holtan esne össze, hogy visszatehetném azt a helyére. De helyette inkább csak ráfordítom a tekintetem és kap egy amolyan „most tényleg ezt akarod” nézést. Így akarom felmérni őt, hogy vajon mennyire akar hősködni itt.
Furcsának tartom, hogy a Bith arca felé nyúl, de ahogy végül csak a vállát paskolja meg az önkéntelenül is egy csalfa mosolyt vált ki belőlem, hiába, nem csak nekem fűlik a fogam az arcához érni annak a csúfságnak.
- Dee..de iiigen a… – kezd bele a Bith a válaszba az újonnan megérkezett nőnek, azonban egy szúrós pillantással elhallgattatom. Jaj istenem, de rühellem az ilyesfajta embereket. Van egy olyan sejtésem, ha licitháborúba kezdenénk, akkor nem én kerülnék ki nyertesen.
- Nem, dehogy. Ez csupán egy egyszerű üzleti megbeszélés, amit kettesben szeretnénk folytatni. Szóval ha nem bánja.. – Jól láthatóan szeretném, ha gyorsan eltűnne, ennek ellenére mégsem próbáltam lerázni a kezét magamról. Nem igazan van ellenemre, ha egy csinos nő a kezét rajtam tartja, bár ennek az igazat megvallva nincs itt most se az ideje, se a helye.
Nem kerüli el a figyelmemet, hogy egyre több bámészkodó figyel minket, de az igazat megvallva remélem, hogy elkerülhetem a balhét. Ha túlságosan nagy bajba kerülök, akkor nem biztos, hogy élve visszajutok a hajómhoz, vagy Alderá-ban a siklóból kiszállva egy kedves rohamosztagos csapat fog várni engem.

Néha úgy bukkansz rá arra, amit akarsz, hogy nem is keresed. Legalábbis a mesterem mindig ezt mondogatta nekem, és soha nem fordult meg a fejemben, hogy bármely szavát megvétózzam. Amíg élt, a mondásai és a bölcseletei mindig igaznak bizonyultak, így tettekkel is elnyerte a tiszteletemet, és nem csak a rangja miatt néztem fel rá. Nagyon hiányzik, de nincs mit tenni, és legfőképpen nem szabad folyamatosan a múltba tekinteni, ahogyan most én teszem. Visszatérve a mesterem mondására, most is így cselekedtem, hiszen az utamat sosem előre meghatározott tervek, és célok szerint teszem meg, hanem mindig arra a bolygóra tévedek, ahova az erő hív, vagy a szerencsém visz. Most is egy egész olcsón megszerzett fuvart sikerült szereznem, ami mondjuk elég ritka a galaxisban. Talán sikerült éppen egy olyan ember hajójára kerülnöm, aki tudja mi az az önzetlenség, vagy pedig.. meglátta a fénykardomat és megijedt. Én viszont naivan hiszek még az erő világosságában, és reménykedek abban, hogy nem a veszélyérzete miatt kínált nekem kevesebb árat. Ha így lenne, kellemetlenül érezném magam, és kénytelen lennék ráfizetni az útiköltségemre. De talán tényleg nem erről van szó. Miután leszálltam a hajóról, megköszöntem az utat, és még szorosabbra vettem a köpenyem szorítását. Idegen területen vagyok, nem hiszem, hogy jól járnék, ha valaki meglátná, hogy milyen fajból való vagyok, valamint a fénykardomat sem szeretném mutogatni. Nem igazán szeretik mostanában az erőhasználókat, mert mindenki szerint csak bajt hoznak, vagy a nyakukra hozzák a birodalmiakat. Persze a szerencsém miért is ne.. egy behódolt bolygóra hozott, viszont akkor is remélem a legjobbakat. Egy ideig céltalanul álldogálok a kikötő egyik félreeső zugában, majd meglátok egy éppen induló járművet, amely a következő városba viszi az utasokat. Hamar fel is jutok rá, és csak később tudom meg, hogy a következő végállomásom Crevasse City. Nem nagyon ismertem ezt a bolygót, se a várost, de éppen ezért örülök, hogy idetévedtem, hiszen csak az ismeretlen helyeken találhatok olyan dolgokat, amik eddig ismeretlenek voltak számomra. Az érkezésem után a legjobb ötletnek azt tartottam, hogy egy fogadót keresve eltegyem magamat holnapra, de hirtelen egy fura érzés fogott el a piac irányába. Nem igazán tudtam, hogy az a hely a piac, de nagy tömegeket éreztem az irány felöl, bár ez cseppet sem fokozta a jókedvemet. Miralukaként elég kellemetlen olyan helyeken mászkálni, ahol több élőlény van, hiszen mi nem látjuk a környezetünket, hanem érzékeljük. Ha pedig sok személy vesz körül, akkor olyan érzés fog el, mintha a falak folyamatosan össze akarnának nyomni. Miralukaként minden szituáció, és helyzet teljesen másmilyen, mint más fajbelieknek. Persze megígértem a mesteremnek, hogy nem hagyom, hogy az adottságaimból adódó hátrányok visszatartsanak bármikor is, hiszen ő kellően felkészített az életben előfordulható kellemetlenségekre. Úgy döntöttem végül a kötelességemnek eleget teszek, és elkezdem követni az erő furcsa hullámait, melyek egyre inkább pulzáltak felém. Messziről már hamar meglehetett hallani egy hölgy hangját, - még a nagy tömeg ellenére is - aki elég szép mennyiségben megemelte a hangszínét. Egy kofa előtt állt, mellette egy másik lánnyal. A nő körül éreztem egyfajta kötődést az erőhöz, valamint hatalmas önbizalmat. A mellette álló személy is hasonló ambíciókkal teli állapotban volt, számomra szinte érthetetlen, hogy mi lehet az az áru, amiért mindketten ennyire izgatottak. De lehet, hogy nem is az áru által kiváltott érzésüket érzem, hanem inkább azt hogy élvezik ezt az egészet? Az árus körül is egyre jobban fodrozódott az erő, ami azt jelezte, minél többen nézik őt, annál jobban lesz zavarban. Erről az egészről csak azt tudom levonni, hogy a hangosabb nő direkt próbálja kiugrasztani az árust a bőréből, és hát meg kell hagyni, akkor egész jól teszi a dolgát. De sajnos nem szeretem a bajkeverőket, ezért ha szükségét látom, közbelépek. Azonban mivel a béke híve is vagyok, ezért egyelőre csak pár méterről figyelem az eseményeket, nem akarok olyan dologba belefolyni, ami még nélkülem is megoldódhat. Igyekszem csak a legvégső esetben cselekedni. Közben más kofák áruja felé fordulok, és úgy teszek mintha az árukat nézegetném, de persze ez egyáltalán nem csökkenti a megfigyelésem hatékonyságát.. kiélvezem a 360-fokos miraluka látás előnyeit. Hál istennek nem csak hátrányai vannak ennek a létnek..

Amikor négy hónappal ezelőtt elfogtak, nem tartott sokáig kiszedni belőlem, hogy ki a megbízom. Soha nem volt még rá példa, de azok ott tettek velem valamit, valami pokolit, nekem pedig alig telt órákba és dalolva köptem. Tehát tudták, ki a megbízóm, ki küldött a hajóra, hogy lopjam meg a Birodalmat.
Hamar kiderült, hogy a Sith úr stratégának sem utolsó. Nem rendezett nyilvános kivégzést, az éj leple alatt küldte az embereit az iparmágnás gazember nyakára, akik az utolsó lehetséges szemtanúig meg sem álltak. Így már senki nem tudta mi történt. Mindezt, az én nevem miatt. Na, ne az eredetire gondolj, az senkit nem érdekel. Neutrostorm. Ha napvilágra jött volna, ami történt, és én hetek, hónapok múlva mégis felbukkanok – élve – soha nem mosom le magamról, hogy összeálltam a Birodalommal. Akkor pedig semmit nem érnék ügynökként.
És ha már az ügynöklétnél tartunk, ma is dolgozom. A nyomkövető továbbra is a csuklómra erősített chipolvasó alatt díszeleg, a Birodalmi hajó, amivel jöttem pedig bolygó körüli pályán maradt, de ez mind mellékes. Szeretném kihasználni a kapott időt. Mivel kreditből nincs hiány, vásárolgattam ezt azt. Ha el akarom hitetni a Csillagrombolón a rohamosztagosokkal, hogy Sith vagyok, és jól akarom csinálni, nem olyan jellegű eszközökre lesz szükségem, amit a fedélzeten találhatok, vagy kiszedhetek valamiből.
A jól bevált vászonhátizsákom továbbra is megtartottam, lustán lóg a hátamra a vállaimról, én pedig az egyik bódé falának dőlve, igazán ráérősen majszolok egy almát és élvezem a kis műsort. Nem tudom, mi baja van ennek a nőnek, de kezdem sajnálni Bith uraságot. Olyan kis házikedvencnek való tekintete van. De most legalább megtanulja, hogy üzletelnek az életben.
Végül egy nagy szusszanással lököm el magam a bódé falától, lazán magam mögé dobom az almát – bár a hangok alapján sikerült eltalálnom valakit – és már sétálok is oda a duónkhoz. Hael bácsi azt mondta, ha egy mód van rá, ne kerüljek bajba, de ez az én értelmezésem szerint még messze áll a bajtól.
A nő mellé lépek, a kezem az ő kezére csúsztatom, kedvesen jelezve, hogy ugyan, tegye el azt a fegyvert.
- Hello, pajti. – Nyúlok, hogy megcsipkedjem a Bith arcát, de végül csak egy érdekesen kimért grimasszal paskolom meg a vállát. Ahhoz az archoz, ha lehet, nem nyúlnék. – Csak nem aukciót tartunk? Beszállhatok? – Teszem fel a kérdést szórakozottan, a szavaim mögött valahol mégis érezni a súlyt, a komorságot, és talán az irreálisan nagy önbizalmat is. Bár ez utóbbi nem meglepő.
- Feltételezem, valami fontoson vitatkozunk. – Fordulok a nő felé egy undorítóan kedves kis mosollyal.

Crevasse városa…bááh, Alderaani tartózkodásom alatt, talán ha pár hetet töltöttem itt régebben, de az is túl sok volt már. Mégis melyik elmeháborodott földtúró agyhalott baromnak jutott eszébe felfelé helyett lefelé építeni? Gondolom arra pályáznak, hogy ha véletlen jön egy kósza földrengés, akkor mindünket betemessen.
Na de mindegy, nem szabad a múltba visszarévedni, mert az csak túl sok fájdalmas emléket jutat eszembe, főleg Samart. A városba érkezésem oka eléggé egyszerű, a lázadóknál kell valami, ami csak az itteni feketepiacon található meg olcsón és hát jól tudják, nem vagyok errefelé ismeretlen.
Alig pár napja indultam el csupán és tegnap este érkeztem meg a hajóval Alderaan-ra azon belül is Aldera városába… na az tényleg nevezhető rendes városnak, nem is véletlen éltem ott négy évet. De ez… ennek még űrkikötője sincs, ezért is kellett komppal átrepülnöm Alderá-ból, ami jóval kockázatosabbá teszi ezt az egész utat.
A feketepiac ahova a mai nap látogatást teszek nagyjából a város közepén van, és ezt nem vízszintes, hanem inkább függőleges módon értem. Ide jómódú ember csak akkor tér be, ha vagy van testőrsége vagy egyszerűen megunta az életét. A piacot természetesen ocsmány Gamorreai őrők őrzik, bár ők is csak addig tőrödnek a közeledőkkel, amíg azok letesznek nekik pár kreditet „belépő” gyanánt. Hát igen, még nekünk kéne megköszönni, hogy idejöhetünk vásárolni. Hurrá!
Végül belépek a piacra, ahol rögtön megcsap ezernyi különböző szag, amely bár egy pillanatra megtorpanásra késztet, de végül belevágok és eltűnve a tömegben keresem azt az eladót, akihez jöttem. Kaptam róla egy holoképet, így nem okoz gondot megtalálni, hamarosan látom is már a Bith ronda képet… Ejj ez még a fajtájához képest is iszonyúan néz ki, arcán nem egy forradással ékesítve, bár szerény véleményem szerint ez talán inkább még javít is a kinézetén.
Hamar megszólítom és első szavaim között már ott is lesz az a kód, amiről csak ő és én tudja, hogy ez az előre lebeszélt jel, így hamarosan már az üzletről beszélünk. Természetesen az agyafúrt kis féreg rögvest átveréssel akarja kezdeni, elvégre az előre megállapodott hatszáz kredit helyett csak hétszázhúszért hajlandó eladni a szükséges hajtómű egységet. Jól tudom, hogy ilyenkor alkudozni kellene, azonban én nem teszem. Egyrészt mert se időm, se kedvem nincs hozzá, másrészt nincs is annyi nálam. Így hát mivel sejtésem szerint a női bájaimmal nem érnék el nála semmit, így egy másik módszer használok.
Szándékosan kezdek el vele hangosan kiabálni, még a kezem is rákerül a fegyveremre, mintha csak balhét akarnék, pedig valójában ez csak egy ügyes csel, amivel nyomást akarok gyakorolni a Bithre, remélvén, hogy eléggé leviszi az árat a számomra. Na persze ez a külső szemlélők számára nem olyan nyilvánvaló, mint azt hinnénk, elvégre elég jól alakítom a morcos vásárlót, hát hiába, még színésznőnek is tökéletes lennék egy holodrámában.