Millow Frenn

Kedves Millow!

Úgy tűnik, ma tényleg szerencsém van, még egy csodálatos történet! Imádtam minden sort. Közben pedig felrémlett a fejemben a kérdés. Vajon ki a veszélyesebb? A vak hívő, aki semmit és senkit nem kérdőjelez meg? Vagy az, aki kezdi elveszíteni a hitét akár csak egy pillanatra is, hogy az ügy, amiért harcol, talán nem a jó út?
Nem vagy te Jedinek való, aki nyugton ül és várja, hogy hátha elkerüli a népet a vihar és a háború! A Birodalom tagjaként remélem, hogy sokáig a soraink között tudhatunk! Mindig szükség van egy inkvizítorra, aki érti a dolgát!


Szokásos körök, avatár foglalás, a 30 pont az elfogadott ET-ért és mehetsz is!

☛ Teljes név: Millow Frenn/Negyedik Nővér
☛ Becenév: Mil
☛ Kor: 24
☛ Foglalkozás: Birodalmi Inkvizítor
☛ PB: Maris Brood (The Force Unleashed karakter)
☛ Faj: Zabrak
☛ Erő-érzékeny: Igen
☛ Csoport: Birodalmi

Millow őszintén hisz a Galaktikus Birodalom elveiben, céljaiban, a rendben, amit teremtett a káosz után. Egykor naiv lelke megkeményedett, nem válogat már az eszközök között, legyenek azok bármilyen sötétek és kegyetlenek, ha a cél igazolja őt. Mivel úgy gondolja, hogy a Birodalom zavartalan működése a Galaxis összes lakójának érdeke, gyakorlatilag nincs semmi, amit nem hajlandó megtenni.
Sokak számára szadistának tűnik, de ez nem a teljes igazság. A humora tényleg gyakran fekete, gonoszkodó, sokszor mosolyog mások pusztulásán és szenvedésén, de csak akkor, ha úgy gondolja, hogy megérdemelték. Különösen a szerinte ironikus igazságtétel az, amit viccesnek talál, és amin őszintén nevet, bármilyen szörnyű. Azonban annak ellenére, hogy a sötét oldalt szolgálja, az értelmetlen erőszakot elutasítja, és ha szükséges szerinte ártatlanoknak szenvedést okozniuk, láthatóan rosszul érzi magát miatta (de megteszi).
Általában egyszerűnek tűnik a saját, néha fekete humorával, látszólagos nyíltságával, bizonyos személyek irányába mutatott tiszteletlenségével, de mélyen az elméjében gyakran folynak le elmélkedések a Birodalomról, a sötét oldalról és a jedikről, aminek eredményeképpen Millow újra és újra megerősíti magában, hogy ő jó, és az út, amin jár, a helyes út. A látszólag egyszerű szadizmuson és enyhén gyermekes személyiségen túl (amit, ha szükséges, teljesen háttérbe szorít) itt bújnak meg a lány sötét oldalbéli hatalmát tápláló katalizátorai, amik nem szűntek meg működni az Erő elködösülésével sem: sok gyűlölet és harag bújik meg itt a jedik, a Köztársaság és különböző bűnözők iránt, amit időről időre táplál emlékekkel és célzott meditációval. A harag mellett nagy adag félelmet is érezni lehet benne, ironikus módon fél például a fájdalomtól, a teljes csendtől és sötéttől, illetve szinte retteg Darth Vadertől.



Millown fiatal kora ellenére már nyomot hagyott a sötét oldal: a bőre fehérebb, mint amilyennek lennie kellene, a szeme pedig aranysárga vörös körvonallal. Ezek a változások még úgy sem rontottak a megjelenésén, hogy külön kiemeli őket fekete rúzzsal és vörös sminkkel, ahogyan a szarvait is vörösre festi. A haja fekete. Meglehetősen vékony alkata van, de nem gyenge fizikailag, a mozgáskoordinációja pedig kifinomult. A gesztusaiban egyszerre van benne a játékosság, bizonyos szintű kifinomultság és vadság.
Millow szinte mindig teljes inkvizítori páncélzatot hord, amihez általában egy fekete sisak is járul, beépített hangtorzítóval. Mindig olyan alkarvédőket hord, amik többfunkciós számítógépként működnek. A fénykardját többnyire a jobb oldalán viseli, hogy a jobb kezével mindig csak egy gyors mozdulat legyen előhúzni-



Mellow a fénykardvívás I., IV. és V. formáját sajátította el, főleg az utóbbit részesíti előnyben, abban a legjobb, ennek megfelelően a harcstílusa agresszív, kevésbé épül a precizitásra és az akrobatikára, mint az agresszív támadásra. Általában csak az egyik fénykardpengéjét aktiválja, de képzett az inkvizítori fénykard minden funkciójának használatában, a forgópengéket általában rögtönzött pajzsként használja. A fénykardvívás mellett ért különböző számítógépes rendszerek feltöréséhez is, de nem tartozik a legjobbak közé, a bonyolultabb rendszereket nem képes feltörni.

Nem érzem az Erőt, nem hallok mást a monoton zúgáson kívül, és nincs más fény velem a kezemben égő vörös fénykard nyugtalanító fénysugarán kívül. Már csak egy maradt az árulókból, a fegyvere pedig nem elég erős hozzá, hogy átüsse a páncélomat, mégis nyugtalan vagyok. Talán mondhatjuk, hogy félek is. A sötétség, a bizonytalanság, a csend mind azok közé a dolgok közé tartozik, amiket a legjobban gyűlölök a világon.
– Hol vagy? Te is tudod, már úgysincs hová futni. Csak add fel!– nem számítok rá, hogy feladná, ahhoz túl makacs, de ahhoz lehet elég hülye, hogy lőjön a nevetséges kis kábítópisztolyával, vagy legalább válaszoljon valami szellemeset. Ha az Erő kegyes hozzám, hagyja, hogy a következő szellemes megjegyzése közben vágjam le ennek a kis színésznőcskének a fejét. Miért nem maradt a filmeknél? Miért gondolta, hogy ő jobban tudja, mi kell a Galaxisnak, mint Palpatine császár? – Zárva van az ajtó. Senki nem jön. Az időhúzással csak engem idegesítesz. Előbb-utóbb úgyis megtalállak. Minél később, annál jobban fog fájni. – rohadt hangár. Rohadt corelliai szuka. Lehet le kéne vennem a sisakot, úgy kevésbé ijesztő a hangom, de nem fogom fejbe lövetni magam, akkor inkább keresek tovább.
Behunyom a szemem egy pillanatra, de az Erő csendes, ebben a hangárban pedig egy rancor is aludhat felőlem aztán, azt sem hallanám, olyan nagy. Egy ügyesebb kapitány beparkolhatna ide egy csillagrombolót. Vagy legalábbis a parancsnoki hídját. Az a Skywalker gyerek lehet megcsinálná, láttam a hírekben, hogy lerakott egy félbeszakadt szep csatahajót, benne a főkancellárral. Talán az egyetlen hasznos szolgálat, amit a jedik valaha tettek a Galaxisnak, vagy úgy általában bárkinek.
Sinya mester mindig mondta, hogy hálás lehetek érte, hogy jedi lehetek, annak tanulhatok. Gyermek voltam, egyetértettem vele, de az ég szerelmére! Elvették a családomat, nagyjából mindent megtiltottak, ami szórakoztató, és ha rajtuk múlt volna, átmeditálom az életet. Sinya mester  mindig mondta, hogy a jedik kerülik az erőszakot, mindig a diplomáciai megoldást választják, türelemmel állnak még az olyan kultúrákhoz is, amik másokat bántanak. Meditálni, követni az Erő akaratát, fenntartani a békét, és még többet meditálni. Ő most is azt mondaná, hogy meditáljak egy napot, aztán majd előkerül, akit el akarok kapni, ő mindenre ezt javasolta. Neki annyira nem jött be a saját tanácsa, hiába meditált, amikor Grievous apró darabokra vágta és kiszórta a világűrbe azokat a darabokat. Már ha akkor meditált, nem voltam ott. Az a primitív twi'lek szuka valószínű inkább kegyelemért sikoltva patkolt el.
– Hoznom kellett volna egy átkozott éjjellátót... – utálom a sötétet. Emlékszem arra a napra, amikor megutáltam, emlékezni fogok rá halálom pillanatáig. Tizenöt voltam, valami diplomáciai bohóckodásra mentünk, mert a trandóknál meg a wookieknál megint ment a balhé. Valamiért Yoda azt hitte, hogy jó ötlet egy harmincas twi'lek nőt és egy tizenéves zabrak kiscsajt küldeni kétméteres agresszív gyíkok és kétméteres agresszív majmok közötti ellenségeskedés lecsillapítására. Meglepő volt, hogy egy börtönben kötöttünk ki jó mélyen a föld alatt egy hétre, legalábbis a szenilis vén törpe számára. Nekem már akkor is volt annyi eszem, hogy tudjam, hogy leginkább egy hadsereg kellett volna, nem diplomaták.
Néhány napot voltam csak ott egyedül, de természetesen hosszabb időnek tűnt, és ez a meditálósdi nem segített, főleg, hogy egyszer-kétszer meg is vertek. Eléggé dühös voltam, amikor végül valahogy kikapartam egy csontot a föld alól, és kinyitottam vele a primitív zárat. A mesteremet is én engedtem ki, ő gondolom úgy képzelte, hogy ha meditál egy hónapot, az majd segít. Az idióta. Jó, a harcrészből ő is kivette a részét, de azon nagyon kiakadt, hogy én ki is nyírtam a trando őröket, mert hogy ez az egész csak egy félreértés, és hogy maguk az őrök nem tehettek róla, nem tudták. Komolyan? Nos, most már tudják. Sinya mesternek hirtelen már nem voltam olyan jó és kedves gyermek, azon az utolsón, akit egy kővel vertem agyon, pedig különösen kiakadt. De hát ha egyszer elvette a kardomat? Minek az ilyet élve hagyni? Jobb így a világnak.
Ezután volt egy csúnya beszélgetés a Tanáccsal. Részükről ez az idegesítő sztoikus üresség, fegyelmezés, részemről a kamaszokra jellemző hisztéria, kiakadás, sértődöttség. Lényeg a lényeg, kizártak a drágalátos Jedi Rendjükből. Szerintem kiléptem, mert még azelőtt hozzávágtam a kardomat Winduhoz, hogy bejelentette, nem tartanak alkalmasnak jedinek, és máshol kell megtalálnom az utamat. Áh, bánni fogom életem végéig azt a pillanatot... nem azért, mert kizártak, hanem mert nem kapcsoltam be azt a hülye kardot, mielőtt hozzávágtam Windu önelégült fejéhez. Bár úgyis elkapta, sok különbséget lehet nem jelentett volna.
– Jó, egyezzünk meg! Ha most előjössz, nem bántalak, csak letartóztatlak. Kapsz majd egy fair tárgyalást... – a blöffömet eléggé elrontja, hogy valami mozdul a látóterem peremén, én pedig rögvest félbevágom. Csak egy protokoll droid, de lehetett volna ez a színésznő is tőlem. Az a parancs, hogy öljem meg, nem fogom megszegni. Most már késő, akkor kellett volna gondolkoznia, amikor úgy döntött, hogy kampányolni kezd a Birodalom „gonoszsága” ellen, és elkezd szervezni egy ellenállási mozgalmat. Vajon hány katona és félrevezetett idióta halt meg egy hete abban a tűzharcba torkolló tüntetésben? Ötszáz? Ezer? Több? Megérdemel minden percet ebből. Minden elvesztett ártatlan életért egy évszázad szenvedést érdemelne. Ha van túlvilág, talán megkapja. Akkor talán lesz rá ideje, hogy átgondolja, megéri-e üres jogokért embereket a halálba küldeni.
Megforgatom néhányszor a csuklóm, hogy bevilágítsam az egyik konténer különböző sarkait. Emlékszem rá, hogy sokszor aludtam ilyen helyeken az első hetekben azután, hogy kikerültem a templomból. Persze, a jedik nagylelkűen adtak nekem néhány hónapra elég kreditet, meg még nagylelkűbben felajánlották az egyik árvaházat, ahol felnőhetek, de természetesen nem kértem azoknak az álszent férgeknek a szívességeiből. Ki tudja, talán bűnöző vagy valami hasonló lett volna belőlem, ha nem karol fel a mester, aki egy hideg éjszaka jött értem a konténerbe.
Amikor elkezdett tanítani, bevezetni az Erő igazi rejtelmeibe, felkészíteni rá, hogy majd jól szolgáljam a céljait, szinte nevethetnékem támadt, mennyire ostobák a jedik. Mennyi dolgot elhallgattak, vagy talán nem tudtak ők sem, mennyivel gyorsabban fejlődtem tovább alatta! És mennyivel boldogabbá váltam, hogy végre éltem. A legjobb talán az volt, hogy nem kezelt gyerekként. Nem akarta kijavítani minden hibámat, csak annyit mondott, hogy következményeik lesznek, és ennek megfelelően gondoljam át a döntéseimet. Érdekes módon, ő el tudta érni, amit a jedik nem, tényleg félredobtam a meggondolatlanságot, türelmetlenséget, sokkal analitikusabb, megfontoltabb személlyé váltam. Persze, még mindig szeretek különösen szemét személyeket feldarabolni, de megtanultam más fegyvereket használni. Félelem, kapzsiság, hiszékenység, még a kedvesség is bekerült a fegyvertáramba.
Sok dolgot tanultam Lady Carotól. Megtanított normálisan harcolni, kijavította azokat a hibákat, amiket a jedik a saját álszentségük miatt általában magukénak tudnak. A jedik megtanították, hogy a cél az ellenfél lefegyverzése. Lady Caro megtanította, hogy célozzak a fejükre. És megtanított bánni az Erővel, hogy ne féljek a sötét oldaltól, ami nem gonosz, hanem ismeretlen és szeszélyes, éppen ezért csak óvatosságot igényel a megszelídítése, olyan, mint a tűz. Megtanította, hogy kell feltörni a különböző informatikai berendezéseket, droidokat, kódokat, rendszereket. Tanított rá, hogy kegyetlen és határozott legyek, ha szükséges, megtanította a valódi filozófiát, amit minden erőhasználónak követnie kellene. Akkor gyűlöltem meg igazán azt a káoszt, amit a jedik és a Köztársaság hagyott maga körül. Akkor fogadtam el, hogy változás kell, és amikor az végül eljött, örömmel üdvözöltem a Birodalom születését. Merne csak most valaki blokádot vonni a Naboo köré! Még azelőtt felrobbanna, hogy kimondhatná: „pajzsokat felhúzni!” A Birodalom erős, racionális, nem hagynak jogokért meghalni ezreket. Nem is volt kérdés, amikor közölte velem, ki a mesterünk, hogy mi lesz a válaszom: szolgálom az Uralkodót.
Lady Caro meghalt egy titkos küldetésen a háború utolsó napjaiban, amit személyesen az Uralkodótól kapott. Azt mondják, az utolsó jedik egyike ölte meg. Remélem, hogy eljön a pillanat, amikor egy lyukat égetek annak a valakinek az arcába, ha nem tette meg eddig valaki más. Most, hogy az Erő elkezdett halványodni, a jedik már nem többek, mint néhány bolond egy letűnt rendszerből, úgyhogy nem lepődnék meg, ha egy sima katona végzett volna azóta az illetővel. Ha mégsem, akkor talán mégis megkapom az esélyemet, hogy harcoljak vele, mert most, hónapok óta először érzek valamit. Gyenge parázs a régi tűz mellett, de ott van.
Ez a vadászat nem méltó hozzám, a munkám az, hogy jediket öljek, ne idiótákat, akik azt hiszik, hogy egy holonetes nyilatkozat százezer aláírással megdönti a Birodalmat, mégis, ez visszahozott valamit. Nem látok jól ebben a sötétben, nem hallom, mégis biztos vagyok benne, hogy itt van. Érzem a félelmét, halványan, de határozottan érzem a rettegést. Nem tudok mást érzékelni most még, de ez a vékony szál felpezsdíti a vérem, érezteti velem újra, hogy ki vagyok: a Birodalom ügynöke, a Galaxis védelmezője, én vagyok a gyógyszer, ami megtisztítja a jediknek nevezett fertőzéstől ezt a világot. Része vagyok annak a hatalmas gépezetnek, ami egyszer és mindenkorra eltünteti a káoszt. És nemsokára újra része leszek az Erőnek, amit újra érzek több hónapos csend után.
Szinte szánakozva fordítom a fejem a mellettem lévő konténer felé, amiben felcsendül egy kommunikátor csengőhangja, de a mosolyom a sisak alatt kárörvendő. Csak nem a barátod az, drága? Belépek a konténerbe, közben megnyomva a kis fekete gombot a kardomon. Aktiválódik a második penge, a félkör körré válik, a halál kereke pedig gyorsuló sikoltásba kezd. Pajzsként tartom magam elé a körmarkolaton gyorsan forgó fénykardpengéket, miközben lassú léptekkel haladok a színésznő felé, aki hiába lövi felém az újabb és újabb lövedékeket. Nincs már hová futnia. Látom a félelmét, és most már érzem is, valódibban, mint valaha. Újra érzem az árulók félelmét.