Millow & Luanda - Coruscant Szenátusi negyede

Valahányszor végignéztem éjszaka a Coruscanton, vegyes érzések fogtak el. Sok jelző eszembe jut róla: fejlett, otthonos, hangos, érdekes, tekintélyt parancsoló, de a szép valahogy nem szalad a nyelvemre. Az Alderaan szép, az Iridonia szép, talán még az űr is szép valakinek, de ez a város csak kő és fém egymásra dobált kupaca. Talán nem ronda, de nem is egy esztétikai orgazmus, a zaj és a levegő minősége pedig nem segít. De ez csak egy ártalmatlan társalgás.
– Annyira nem. Csak egy éve költöztünk ide véglegesen.– igazság szerint itt éltem mindig, nem akarom bonyolítani a háttértörténetem. Az Iridoniáról jöttem a küldöttséggel már eleve, pont. Ha ennél tovább csavarom, hajlamos leszek elfelejteni bizonyos részleteket.
– Nagyon... csinos.– kicsit hezitálok, ahogy megnézem a nőnél jóval idősebb humán férfit. Furcsa egy keresztházasság két különböző faj között már önmagában is, főleg korkülönbséggel, ma pedig nem igazán szeretik azokat a Coruscanton, akik nem emberek. Egy ilyen házasság politikailag egyáltalán nem előnyös, nem lesz belőle gyerek, szóval nem értem, miért kötötték. Jó, értem, a nő bizonyára csinos, a férfinek meg van pénze.
– Ugyan, miért hinné? Ahogy látom, most beszélget.

A nő megjegyzésére lágyan felnevetek, hiszen tényleg igaza van. A férfiakat nem a ruha fogja meg, hanem ami alatta van. Bár egy ilyen rendezvényen biztosan feltűnő egy csinosabb ruha. De sajnos a csinos nem egyenlő a kényelmessel. Megértően és kissé szánakozva nézek a nőre, hiszen tényleg sajnálom. Szerencsére a mi kultúránk mindig is előnyben részesítette a légiesebb, lágyabb, keveset takaró ruhadarabokat, így soha nem kellett úgy éreznem magam, mint akit becsomagoltak. A ruha témát végül is ejtjük, mindenki beletörődik a maga problémájába, eleget szidtuk a divatot.
A kilátás kerül terítékre és a nő provokatív megjegyzésére kissé somolyogva válaszolok. Tudom, hogy nem ez lett volna a kérdésének a célja, de most nem szeretnék belemenni még csak enyhén sem a politikába. Odabent szinte csak azt hallgattam órákon keresztül, most már inkább csak csodálnám azt, ami elénk tárul. Szerencsére a nő veszi a lapot és nem kezdi el tovább feszegetni a dolgokat a Jedi templommal kapcsolatban. Elvileg beszélni sem nagyon szabadna az épületről, pláne nem egy ilyen diplomáciai összejövetelen. Ezért örülök, amikor lezárjuk a témát, és csupán az építészeti örökségek kerülnek szóba.
- Igen, valóban nagyon szép. Ön régóta él itt? - teszek fel egy kissé személyesebb kérdést és remélem, hogy nem sértem meg vele a hölgyet. Végül ő is érdeklődik, és csak megrázom a fejem.
- Nem, én a férjemmel vagyok itt. Ő az, látja? Abban a kékben. - fordulok befelé az ajtó felé, és pillantom meg a férjemet, aki habár lelkesen beszélget valakivel, azért néha oldalra pillant. Engem keres, ez biztos.
- Azt hiszem hamarosan vissza kell mennem, mert azt hiszi megszöktem. - nevetek fel lágyan. Ha tudná a nő, hogy valóban ezt gondolja és ettől fél...

– Egészen biztos, hogy jobban járnánk. Érdekelni meg úgyis az érdekli őket, ami alatta van.– ha azt mondták volna, hogy választhatok ruhát, biztosan nem érezném úgy magam, mintha becsomagoltak volna, még mielőtt feladnak a galaktikus postán. Tényleg megőrülök ettől a ruhától, komolyan nem értem, hogy hogyan gondolta bárki, hogy ezt lehet viselni. Ahogy mondtam, tényleg nem ez az, amit a másik nem szeret a nőkben. És ha valóban lehet úgy felöltözni, biztosan nem sokan buknak a sokszor körbecsavart ruhákra.
– Több ezer év bizony sok különböző építészeti stílusnak ad életet. Ettől szép a Coruscant.– jól teszi, hogy kerüli ezt a témát, mert elvileg beszélni sem lenne szabad róla. El kell felejteni őket, túl sok hazugság és túl sok propaganda fedi a jediket hozzá, hogy őszintén elhihessék végre a Galaxis lakói, hogy nem az ő érdeküket szolgálták. Én biztosan megpróbáltam volna valahogy beszélni az igazságról, de megértem, hogy az uralkodó úgy döntött, hogy ezt a drasztikus megoldást válassza. Még mindig van egy kis jedi a gondolkodásomban. Ők is voltak olyan ostobák, hogy mindig a legigazságosabb megoldást keresték, még akkor is, amikor az egyértelműen elérhetetlen volt.
– Ön amúgy a rylothi szenátusi delegációhoz tartozik?

Gyakran folytatok ilyen női eszmecserét az ilyen helyszíneken, úgyhogy igazából cseppet sem zavar és egyáltalán nem tartom sznob dolognak azt, hogy azt ecseteljük, milyen kényelmetlenek a jól kinéző ruhák, és hogy a férjeink milyen gonoszak, hogy belekényszerítenek minket ilyesmibe. Természetesen segítek kicsit ízlésesebben megigazítani a nőn a ruháját, és egyet is értek abban, hogy elég furcsa divat ez, ami ilyen szoros ruhát követel meg a nőktől. A ruha szép, de szinte látszik rajta, hogy kényelmetlen a csavart dizájnjával.
- Lehet, hogy jobban járnánk, hogyha csak a pénzt kérnénk el a férjünktől, és mi magunk vásárolnánk ruhákat. - nevetem el magamat lágyan, majd le is sütöm kicsit a szememet és elszégyellem magam. Természetesen nekem nincs saját pénzem, rabszolga vagyok, nem kapok fizetést azért, amit csinálok. És azt hiszem, hogy nem is kérhetnék ilyet a férjemtől, hogy egyedül menjek vásárolni.
- Csak akkor természetesen benne van a kockázat, hogy nem tetszünk nekik és nem az ő elvárásukhoz mérten fogunk kinézni. - húzom el a számat játékosan. Hát ez nagy probléma, bizony. Már akinek. Némely nők, akik kicsit határozottabbak és függetlenek nem hagyják, hogy a férjük öltöztesse őket és bizony maguk járnak vásárolni. Néha irigylem ezeket a független nőket, de másrészről azt hiszem elvesznék az ezerféle divatüzlet, és divatmodell között. A kis kedélyes csevegés közben természetesen be is mutatkozunk, és igyekszem jelezni a nőnek, hogy ő rangban felettem áll. Fogalmam sincs kicsoda, de ebben biztos vagyok.
Ismét a kilátás felé fordulok, a nő megjegyzésére pedig én is a jedi templom felé nézek.
- Úgy sejtem, nem konkrétan az épület dizájnájval volt gondja... - jegyzem meg somolyogva a dolgot. Tudom, s érzem, hogy ezt egy provokatív kérdésnek szánta, de igyekszem viccel és egy semleges megjegyzéssel, válasz nélkül elütni a kérdés kíváncsiskodó élét.
- A várost ez teszi sokszínűvé, hogy különböző épületek vannak itt, melyeket lehet csodálni, vagy éppen megvetni. - kezdek beszélni az épületek kinézetéről, holott tisztában vagyok vele, hogy nem igazán ez a téma, amerre Millow akart elkanyarodni.

– Tényleg nem.– mosolygok, de nem igazán tudok sokat mondani arról, hogy milyen az, amikor belekényszerítenek valamilyen ruhába, amit utálsz hordani. Soha nem hordtam semmit, ami nem tette lehetővé a tökéletes mozgást. Elég ostoba volt, aki kitalálta, hogy viselj olyan ruhákat, amiben nem lehet mozogni. Ha valaki igazán csinos akar lenni, akkor miért nem hord csak simán színaranyból készült láncokat ruhaként?
– Hát, én biztosan megmondom a férjemnek, hogy legközelebb ilyet nem fog rám adni.– ha nem veszélyeztette volna a feladatom sikerét, megmondtam volna már ma is, de legközelebb már biztosan nem fogom hagyni, hogy így öltöztessenek fel. Ha pedig tényleg csak egy kis népszerűség múlna rajta, biztosan nem hagynám. Furcsa, hogy ez a nő ennyire engedelmes, bár tudom, hogy a twi'lek nők nem szoktak túlzottan domináns személyiségek lenni. Sinya mester, az az idióta nerftehén is csak egy dologban volt határozott egész ismeretségünk alatt, hogy jelenteni fogja majd, hogy hibáztam a küldetésünk alatt. Előtte soha nem volt hajlandó semmiben magabiztos és egyértelmű döntést hozni. Talán azt sem tudta eldönteni, hogy meditáljon vagy harcoljon, amikor szembekerült Grievousszel.
Kissé meghajtom a fejem én is a köszönésre, és egyelőre megjegyzem a beszélgetőpartnerem nevét. Tudom, hogy nem fogom örökre fejben tartani, a névmemóriám soha nem volt az igazi, de most legalább arra az időre, amíg itt vagyok, megpróbálom. Legalább addig, amíg azt játszom, hogy újra Millow Frenn vagyok, még azelőttről, hogy lemondtam arról a névről az újért cserébe. Jobban illik hozzám a Negyedik Nővér. Mindig vágytam testvérekre, és ez a név sokkal jobban szimbolizálja, hogy a Birodalomhoz tartozok.
– Tényleg szép. Különösen azóta, hogy eltakarították azt a Jedi Templomnak nevezett ocsmányságot.– az újabb provokatív kérdés közben odaállok a nő mellé, és megmarkolom a korlátot, abba az irányba nézve, ahol a Jedi Templom maradványai állnak. Kíváncsi vagyok, hogy mer-e nyilvános helyen beszélni a jedikről, megszegve a törvényeinket. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondol az átlagos nemes arról a rendről, ami kifelé olyan szép képet közölt. Szép arcok, békés emberek, gyönyörű kardok, amik az igazságot védik. Mind hazugság volt, de sokan még nem fogadták el, hogy a történelem túlhaladt rajtuk.

Való igaz, hogy nem értem és nem is igazán foglalkozok azzal, hogy a nő a sarokban telefonál. Igyekszem a pillantásommal a benti tömeget pásztázni és mikor meglátom a férjemet, gyorsan lesütöm a szememet és visszafordulok a város felé. Még mindig leköt a szépsége, órákig tudnék csak ülni és nézni a fényeket, hallgatni az éjszaka is nyüzsgő város hangjait. Erre persze nem sok lehetőségem van, pláne nem egy ilyen rendezvényen. Most éppen a hölgy zavar meg, hogy segítsek a ruhájával. Végigmérem a csinos ruhát és magamban megállapítom, hogy tényleg elég kényelmetlennek tűnik. De természetesen nekünk nőknek sajnos szenvednünk kell a szépségért, és azért, hogy megfelelően meg tudjunk jelenni egy ilyen bálon.
Lágy mozdulatokkal oldom ki kicsit a csatot, és érdeklődöm, hogy sikerült-e könnyíteni a szenvedésein? Amikor szembefordul velem, ismét végigfuttatom a ruháján a tekintetem. No nem mohón, vagy bunkón, egyszerűen mint nő a nőt vizslatom, érdekel a ruhája elölről is, de észreveheti, hogy mikor az arcához érek, lesütöm a szememet. Tudom, sejtem, hogy ő "valódi" nemes, nem csak egy díszfelség, így természetesen megfelelő modort és etikettet kell használnom vele szemben. Azt hiszem, hogy ennyiből is láthatja és érezheti rajtam, hogy zavarban vagyok és tényleg feljebb valónak érzem őt magamhoz mérten.
- Nem igazán vagyok otthon az iridoni divatban és öltözködésben, de ezek szerint Ön igen. Kellemes ízlésre vall a kedvesétől, hogy a legújabb divatirányzatot követve lepi meg Önt egy ilyen csodás ruhával. Persze a férfiak nem tudhatják, hogy milyen kínokat kell kiállnunk, hogy úgy nézzünk ki, ahogy elvárják tőlünk. - halkan kuncogok, ám nem fellengzős, vagy felvágós a hangom. Egyszerűen ez a véleményem és igyekszem lágyan és halkan megosztani gondolatomat a nővel.
- Hogy is szokták mondani? A szépségért szenvedni kell. De gyanítom, a férfiaknak sincs sokkal könnyebb dolguk. Az ő stylistjaik is tudnak merész ruhákat tervezni. - mosolyodom el és nyúlok a pezsgős poharam után, ami azonban már üresen áll az erkély korlátján.
- Sajnos nem tudom, hogy honnan van ez a ruha. Én is a férjemtől kaptam, többnyire ő szokott vásárolni, látatlanul. Én pedig felveszem, amit látni szeretne rajtam. - sütöm le a szemem és a tömeg felé pillantok, hátha ismét meglátom valahol, de egyelőre nem, így visszafordulok a nőhöz és a szemébe nézve mosolyodom el ismét. Látszik rajtam, hogy kicsit zavarban vagyok, nem tudom, hogy a "normális" feleségek mennyire engedelmeskednek az uruknak. A bemutatkozásra lágyan meghajtom a fejemet.
- Luanda Trell vagyok, örülök, hogy megismerhetem. - mutatkozom be én is, még mindig magázva a nőt. Fogalmam nincs, hogy ki ő, de az biztos, hogy sokkal (-sokkal) magasabb pozícióban van, mint én.
- Egy kis friss levegőre vágytam a zsúfolt tömeg után. Gyönyörű így a város, nem gondolja? - kezdek szóba elegyedni vele, persze csak ha hagyja. Az is lehet, hogy be szeretne menni a telefon után, vagy éppen a férjem viharzik ki hamarosan, perceken belül és vonszol be valami nemes elé bemutatni. Elfojtok egy kellemetlen nyögést és ismét a város látványára emelem a tekintetem. Tényleg gyönyörű.

Az érzékeim még mindig távol vannak attól, amit megszoktam, de azt hiszem, a szemem is elég hozzá, hogy megállapítsam egy pillantással, hogy ennek a csajnak valószínű fogalma sincs róla, ki vagyok, kivel beszéltem, és miről beszéltem. Sinya mester, az a jedi szuka ugyanebbe a fajba tartozott, úgyhogy valamennyire megértem a lekkuk mozgásából a hangulatot. Meg persze, az arca is hasonlít a mienkre.
– Köszönöm!– természetesen az udvarias hang csak az álcám része. Az én véleményem erről a ruháról, nem csak hogy szerintem furcsa, hanem borzalmasan ostobán tervezte meg valami idióta, aki valószínű droidokra szabta őket. Szívem szerint most helyben levenném, széttépném és az éjszakába szórnám a darabjait, de amellett, hogy nem kicsit lenne feltűnő, elég nagy pazarlás is lenne, mert nagyon drága lehetett. Persze, akkor sem kényelmes, ha egy csillagromboló árába került, és biztos, hogy többet nem veszem fel, de azért még el tudok képzelni egy jó használati módszert ennek a ruhának. Ráadjuk egy kihallgatottra, és úgy fog dalolni, hogy közben egy ampernyi áramot sem kell felhasználnunk a győzködésére. Amikor a csat végre meglazul, szinte úgy érzem, mintha újjászülettem volna.
– A tavalyi divat kényelmesebb volt, de a háború végével és a költségvetés megnövekedésével elszállt Iridonián a stylistok agya. A vőlegényemnek egy vagyonba került ez a ruha, születésnapomra lepett meg vele. Kedves tőle meg minden, de most szívesen ráadnám, csak hogy próbálja ki. A te ruhád viszont kényelmesebbnek tűnik. Coruscanti szabászat, ugye? Lehet elnézek oda.– mosolygok, és reményeim szerint a twi'leknek fogalma sincs az iridoniai divatról, vagy nem érdekli különösebben az egész öltözködéses téma, mert akkor nagyon gyorsan ki fog derülni, hogy fogalmam sincs, miről beszélek. Hogy is lenne, tizenhét évesen vettem fel életemben először szoknyát! Nem is bánom, a páncél kényelmesebb, biztonságosabb és praktikusabb, mint ezek a göncök. Talán még a jedik köpenye is, bár a könyvtárban mindig beakadtam vele az ajtóba meg lerántottam vele dolgokat az asztalról.
– Jaj, modortalan vagyok, még be sem mutatkoztam. Millow Frenn vagyok, örülök, hogy megismerhetlek!– azt hiszem, már hiába próbálnám azt a látszatot kelteni a lány szemében, hogy az etikett megtestesült mintapéldánya vagyok, már akkor elrontottam, amikor letegeztem. Igazából a cél az volt, hogy elhitessem, hogy egy fontos ember jegyese vagyok, nem az, hogy elhitessem, hogy megállom a helyem a Császári Palota báljain is. Most már igazából nincs is célom, csak elütni az időt, azután éjjel beszállni a taxiba és eltűnni erről a szörnyű helyről. Nehéz elhinni, hogy bárki élvezi ezt az undorító bájolgást és mértéktelen hazudozást.

Enyhén remegő kézzel szorítom a pezsgős poharat, amikor eszembe jut, hogy mi vár rám otthon. A fiú biztos megint kieszel valami ostobaságot, valami gonoszságot és gúnyt számomra. Örökös félelemben élek, hogy mikor szól, hogy szüksége van rám. De ma este talán nem... Ma estére a férjemnek van szüksége rám és talán nem enged el a Fiúval. A gondolatok, s az emlékek csak úgy sorjáznak az agyamban és egyre jobban érzem, s hallom is, hogy remeg a kezem, ahogy a jégkockák a poharam falának ütődnek. Lehet, hogy valami erősebbet kellene innom. De nem lehetek ittas, józannak kell maradnom a férjem oldalán, csak megjátszanom szabad, hogy kicsit többet ittam a kelleténél. Persze, ha ő azt kívánja. Vannak apró, titkos jeleink, melyekből már megértem, hogyha információt akar kicsikarni az egyik szenátor feleségéből, vagy éppen táncra invitálna. Igyekszem a népem szabályait és viselkedési formáit is megtartani,bár nem tudom, hány twi'lek vehetett részt ilyen előkelő partykon. Azt hiszem, inkább az emberek viselkedési formáit kellene elsajátítanom, és akkor megállnám a helyem bárki előtt.
Az erkélyen mozgás történik, és ijedten fordulok meg, hogy megnézzem, ki is érkezik. Egy gyönyörű, fiatal lány ép ki az erkélyre, és pár percig még fellélegezhetek. Hallom, hogy telefonál, gyors, rövid, s pergő hangon tudja le a telefont. Eközben én befelé nézek és meglátom a férjemet, ahogy pásztázza a tömeget. Halkan sóhajtok,vélhetőleg engem keres, de talán még van egy kis időm. Felkortyolom az utolsó kortypezsgőmet, amikor a fiatal nő odalép hozzám. Hangja kétségbe esett, és kérlelőn néz rám. Megdöbbenek, hogy egyáltalán megszólít, és visszaugrom a szerepembe, az előkelő feleség szerepébe.
- Természetesen... - biccentek, és lerakom a poharat az erkély szélére, majd odalépek a nő mögé és lágyan kijjebb eresztem a csatot.
- Gyönyörű ez a ruha, bár tényleg elég szorosnak tűnik. - jegyzem meg egy lágy mosollyal. Kicsit megigazítom a csatot, hogy ne nyomja annyira a nő hátát, végül ellépek tőle, jelezve, hogy készen vagyok.
- Így kényelmesebb? - teszem fel a kérdést, remélve, hogy segítettem a nő szenvedésén.

Lady Caro megtanított rá, hogy hogyan kell viselkedni az előkelő estélyeken, de meglehetősen kényelmetlenül érzem itt magam. A hosszú, szürke ruha, ami a bokámtól a nyakamig ér, és ötször is meg van csavarva a testem körül. Állítólag ez a divat az Iridonián most, úgyhogy ezt kell hordanom, ha hitelesen akarom csinálni ezt a szenátor segédjének jegyese dolgot. Nagyon kényelmetlen, talán a legrosszabb ruha, amit valaha felvettem. A társaság is unalmas, nagyon nehéz navigálni a sznobság tengerén, udvariaskodni érdemtelen senkikkel, és próbálni úgy követni azt a Czerka tisztségviselőt, hogy neki ne tűnjön fel.
Talán négy óra, talán öt is, amíg végre-valahára megáll, és elkezd beszélgetni azzal a szenátorral, aki veszélyesen kritikus mostanában. Találok egy csendes, nyugodt sarkot alig néhány méterre egy dísznövény mögött, és alibiből elkezdem az alkaromra erősített hordozható komputer érintőképernyőjének nyomkodását, mintha csak az árfolyamokat nézném. Valójában persze rögzítem a beszélgetést, hogy legyen bizonyíték az árulására egy bírósági tárgyaláson. Nem mintha egy áruló kapna ilyesfajta formaságokat, valószínű még ma éjjel meghal mindkettő. Ez a szenátor nem túl okos, ha a saját bolygóján akar milíciát felfegyverezni, apró darabokra lőnék őket, bármilyen fegyvereket venne nekik. Még jó szolgálatot is teszünk annak a bolygónak.
Amikor már eleget hallottam, kikapcsolom a gépet, és elindulok keresztül a tömegen, hogy megtegyem a jelentésemet. Ebben a ruhában, ebben a burjánzó ostobaságban már úgysem tudok rendesen levegőt venni, úgyhogy igazi felüdülés, amikor kilépek az erkélyre, a coruscanti éjszakába. Nem vagyok egyedül, de egy gyors pillantás után úgy döntök, hogy a lány nem veszélyes. Egy gombnyomással hívom a főinkvizítort, természetesen kép nélkül. A nyelvemre is vigyázok emellett a személy mellett, bárki lehet ellenség, aki figyelmezteti őket.
– Több, mint elég információnk van mindkettőről. Ha akarja, este beszélek velük... ne? … Értettem. – kicsit csalódottan nyomom ki a kommunikátort, mert reméltem, hogy én intézhetem el az árulókat. Mindig örömmel tölt el, amikor háborús uszítóknak mutathatom meg, mi a birodalmi igazságszolgáltatás, de ezt most megtagadták tőlem. Talán a testvéreim egyike kapta meg ezt a feladatot, talán valaki más. Érthető persze, nem akarják, hogy eltűnjek nyom nélkül erről az estélyről, de az ég szerelmére, meghalok, ha tovább szorít ez az átkozott ruha. Ráadásul hátul van a csat. Az iridoniai nők idióták, ha ilyet hordanak.
– Lazítsd meg a ruhámat... kérlek! – érzem, majdnem kiestem a szerepemből, amikor a twi'lekhez fordultam, de azt hiszem, nem olyan könnyű észrevenni, betudható a levegőhiánynak, a rosszullétnek, ami miatt sokan kijönnek az erkélyre. Talán tényleg rosszul leszek, ha sokáig rajtam marad még ez a ruha.

Egy újabb diplomácia értekezlet, amihez semmi közöm, és nem is érdekel. Sajnos azonban muszáj megjelennem, bár hál'isten csak az értekezlet utáni vacsorán és rendezvényen. Magára az értekezletre soha nem mehetek be, úgy gondolják, hogy az nem nőknek való, pláne nem egy szolga twi'leknek. Mert hogy csupán ez vagyok, egy bérbe vett díszfeleség. Néha elszomorít ez a tudat, de tudom, hogy a férjem nem így tekint rám. Természetesen elvárja a tiszteletet, az őszinteséget, mégsem kezel rabszolgaként. (No persze egyenrangúként sem, de ez nem is baj)
Az értekezlet ezennel véget ért, hamarosan lassan besiklunk az estébe, s az éjszakába. A Napok bíborvörösre festik az ég alját, és lassan felfénylik a főváros. Gyakran szoktam az ablakomon keresztül nézni, hogyan gyúlnak fel Coruscant fényei, hogyan tölti be a határtalan világosság a sötétséget, mely lassan leszáll a városra. Ezernyi reklámfény, autó fényszóró, s az épületek csodálatos megvilágításai töltik be, s teszik szemkápráztatóvá a látképet. A város látképe hasonlóan csodálatos, mint ezeknek a rendezvényeknek a belső képe. Megannyi lámpa, csillár, s csodálatos világítás tölti be a hatalmas termet, ahol mindenféle lény megtalálható birodalmi díszekben, gyönyörű ruhákban és öltözetekben. Én is a rendezvényhez öltöztem fel, lágy rózsaszín, s fehér hosszú ruha fedi a testemet. Most nem mutogatni akarom magam, sehol egy vágás, hogy kivillanjon a combom, vagy a hátam. Csupán a dekoltázsomnál van enyhe vágás a ruhán, de az is szolid és visszafogott. A hófehér ruhám lágyan, s egyszerűen omlik e a testemen, szinte egybeolvadva csont fehér színmű bőrömmel. A ruha alja lágy rózsaszínben játszik, harmonizálva csápjaim színével. Ékszert is csupán visszafogottan viselek, néhány fejdíszt, nyakláncot. A sminkem lágy, rózsaszínes, ajkaim ezüstös színben ragyognak. Ez most nem az a rendezvény, nem az az esemény, ahol mutogatni kell magunkat, s hatalmunkat. Ez egy komoly, sok információval ellátott rendezvény, csupa híres és befolyásos emberrel. A férjem sorban mutat be mindenkinek, és mindenkit lágy meghajlással és néhány kedves szóval, dicsérettel köszöntök. Azonban az est már előrehaladt,így most az erkélyt közelítem meg, kilépve felfrissít a lágy szellő, s habár kiráz a hideg, jól esik a fullasztó diplomáciai beszélgetések után. Egyelőre nincs kint senki az erkélyen, de sejtem, hogy a gazdám hamarosan utánam jön, s visszarángat a többiekhez, az embertömegbe. De most szükségem van erre a kis szünetre.
Lábaim előtt hever a város, ezernyi különböző fényben játszó épületeivel együtt. Kezemben megremeg a pezsgős pohár, ahogy sóhajtva vizslatom a város még most is mozgó forgatagát...

Tárgy: Re: Millow & Luanda - Coruscant Szenátusi negyede

» Luanda Trell
» Millow Frenn