☛ Történet:
Myrkr. Dacára, hogy ez a bolygó már több száz éve lakott és a Régi Köztársaság határain belül van, a Köztársaság és a Birodalom mindig elkerülte. Az eredmény az, hogy a Myrkr ismeretlen majdnem mindegyik élőlénynek, de a csempészek és törvényszegők jól ismerik. A Jedik nem mentek a bolygóra, és ennek egy egyszerű oka volt. Az Ysalamirik. Kis, szőrös, szalamander szerű lények, akik képesek létrehozni egy buborékot, ahol leárnyékolják az Erőt. Sok Ysalamiri együtt képes létrehozni egy nagy területet, ahol egyáltalán nem lehet használni az Erőt. A bolygó dzsungelében meg annyi veszélyes élőlény él. Rengeteg csempész, vagy orvvadász járja a bolygókat, de egyik sem tölt el itt sok időt. Persze mindig visszajárnak új prédát, vagy üzletet keresvén, de hamar el is mennek. Amióta az eszemet tudom, ezen a bolygón élek. Gyermekkoromban tettek ki ide. Nem tudom ki, vagy mi, de erre a bolygóra tett ki. A ruhámban egy üzenet volt: "Nagy dolgokra vagy hivatott." Egy öregember talált meg engem. Egy faházban élt, a dzsungel közepén. Talán egész életebén itt élt. Annyira mélyen élt, hogy a csempészek, és az erőszaktevők sosem találtak rá. Sosem tett megjegyzéseket arra, hogy más vagyok. Persze, én mindig kérdezgettem a származásomat, tekintve arra, hogy ő ember. Hat éves koromtól kezdve botokkal kezdtünk edzeni. Mindenben jobb volt mint én. Sosem tudtam őt legyőzni a párbajban. Azt sem mondta el nekem, hol tanult meg így küzdeni. Tizenhárom éves koromra hatalmas változások estem át. Képes voltam meggyengíteni őt, és kis híján legyőzni is. Mikor tizenöt éves lettem elindultam sétálni kicsit a dzsungelben. Leültem egy sziklára és elgondolkoztam azon, hogy mégis, hogy kerülhettem ide. Ki ez az ember akivel már ennyi ideje élek, és nem mond el semmit magáról?
Merengésemet hangos hörgés törte meg. Gyorsan felpattantam és magam mögé néztem. Egy vornskr állt mögöttem. A vornskr egy szintén Erővel vadászó élőlény. Szerencsére ez egyedül volt, így még lehetett ellene esélyem. Felemeltem botomat és támadó állásba álltam. A vornskr befeszítette magát és már nekem akart ugrani. Olyan erősen szorítottam azt a botot mint még életemben soha. A vornskr nekem ugrott és ellökött. A bot kigurult a kezemből, elég távol tőlem. Hátrálni kezdtem a földön, míg nem egy fa tövében zsákutcára leltem. A vornskr vicsorított rám és ismét nekem ugrott. Abban a pillanatban azt hittem, hogy az életemnek vége. De olyan dolog történt amire soha nem számítottam. Amikor vornskr ugrott én felemeltem mindkét kezemet elé és csak arra gondoltam, hogy nem érhet így véget minden. Annyira akartam, hogy ne így. És akkor a vornskr elrepült. Több méterre tőlem. A vornskr annyira meglepődött, hogy egy ideig fel sem állt a földről. Én sem tudtam mi történt igazán. Használtam valamit, amiről fogalmam sem volt mi az. Fogtam az alkalmon, felpattantam és hazafelé szaladtam. A vornskr eltűnt. Legalább is én már nem láttam. Amikor hazaértem akkor a ház körül minden romokban volt. A ház ajtaja ki volt törve és egy vastag vér csík vezetett be. A ház falán látszott pár lézerpuska nyoma. Úgy tűnik banditák azok. Gyorsan leguggoltam az ajtóhoz és éppen, hogy de benéztem rajta. Két halott volt a földön. Mindkét halott a weequay fajba tartozott. Három bandita még élt. Kettő Aqualish fajba tartozó, és egy Rodian. Az ember aki egész végig velem volt, és tanított engem, csak állt ott. Amikor a Rodian a feje elé emelte a pisztolyát és már lőni akart, ő felé emelte a kezeit és kilökte őt az ajtón. Úgy mint én, azt a vornskr-t. Mindkét Aqualish felemelte lézerpuskáját, de az ember gyorsabb volt. Az egyiket nekivágta a hát falának ami úgy megrepedt, hogy majdnem kitört. A másik Aqualish a levegőbe emelte és kitörte a nyakát. A lassan magához térő Rodian, az udvaron feltápászkodott és futásnak indult volna, de az ember elkapta és magához húzta. Mélyen a szemébe nézett és neki is kitörte a nyakát. Én döbbentem álltam fel, ő pedig rám nézett. Már megindult volna felém, amikor a bokrokból egy lövés gördült el. A lézerpuska lövedéke átsuhant a hasán és a földre esett. A bokorból egy mesterlövész trandoshan lépett ki. Közelebb lépett hozzám és a fejemhez emelte a puskáját. Már a ravaszon volt az ujja amikor hirtelen a vornskr ráugrott a nyakára és ott helyben szét tépte. A vornskr vértől csöpögő szájával rám nézett majd folytatta a lakmározást. Én gyorsan odafutottam az emberhez és letérdeltem hozzá. Véres, remegő kézzel egy datacront adott a kezembe.
Ebben...benne van...az igazság...[/-mondta majd, belefulladt a saját vérébe, és elhallgatott.
Lecsuktam szemeit, és felálltam mellőle. Amikor megfordultam a vornskr a dzsungel mélyén lehetett már.
Nagy levegőt vettem és bementem a hullákkal teli házba. Volt ott egy lejátszó. Betettem a datacron üzenetet ami azonnal be is aktiválódott. A kezdő szöveg a "Revan incidens" volt. Az üzenet leírta a Revan nevezet ember egész életét. Egészen a mandaloriakkal vívott csatájától kezdve, a 300 éves börtönéig. Az órákat amiket eltöltöttem ennek a filmnek a nézésével, egy új képet kaptam a világról. Revan, aki megannyi mindent veszített el, nem adta fel és folytatta. Akkor én miért most állnék meg? Amikor még csak most kezdenek tisztulni a dolgok. Az egyetlen ami bennem volt, hogy el kell hagynom ezt a bolygót, bármi áron. Egy hatalmas hajó szállt át felettem akkor és ahogy hallottam, a dzsungel elején szállhatott le. Felkaptam egy pisztolyt a földről és elindultam a hang felé. Amikor odaértem a bokrokból figyeltem a leszállókat. Különös fehér páncél volt rajtuk. Pajzsgenerátorokat állítottak fel. A hajójuk nem repült el, szóval tábort akarnak verni. Ami érdekes volt, hogy mindegyik ugyanúfy nézett ki. Mint valamilyen klónok. Amikor hátrálni akartam a megfigyelésből, az egyik ilyen fehér páncélos katonának a puskáját éreztem a nyakamban.
Felemelt kézzel megfordulni, most azonnal. -Mondta érzelem mentes hangon.
A parancsának engedelmeskedvén azt tettem amit mond. Előre vitt a táborba, a hajó elé.
Letérdelni. Kezeket a tarkóra. -Mondta, szintén ugyanazon a hangszínen. Megmotozott és elvette az egyetlen fegyveremet, a lézerpisztolyt. A hajóról egy fekete ruhás ember lépett le. Valami magasabb rangú ember lehetett. Nem volt rajta páncél, csak egy sima ruha. Az arc kifejezéséből ítélve, eléggé meglepődött rajtam. Nem hiszem, hogy látott már hozzám hasonló fajba tartozó lényt. Nem csoda, én sem.
Hát, te még is miféle szerzet vagy? -Kérdezte gúnyosan.
Magam sem tudom, uram. -Feleltem neki, amin ő kicsit ideges lett. Azt hitte, hogy cinikusan mondom neki, de ez volt az igazság. A hajóról egy sötét ruhás, maszkos alak lépett le.
Egy pillanatra megtorpant amikor meglátott engem. Nem láttam a maszk mögé, de az biztos, hogy nem voltam számára egy hétköznapi látvány.
Nagyuram, "ezt" a bokrok között találtuk, ahogy éppen kémkedik utánunk. -Mondta majd ismét felém fordult.
Felelj hát, fiú. A lázadóknak kémkedsz? -Kérdezte arrogánsan.
Már éppen válaszoltam volna neki, hogy azt sem tudom kik azok a lázadók, de erre a személy akit nagyurának nevezett megakadályozta ezt.
Parancsnok! Azonnal értesítse az uralkodót, és küldje ezt a gyermeket Coruscantra!Értettem! Emberek, hallották a parancsot! A következő pillanatban két fehér páncélos ember megfogott a karjaimnál fogva és a hajóra vezettek engem. Nos, el akartam tűnni a bolygóról, úgy nézki ez sikerült is. A következő pillanatban a hajónak egy sötét kabinjába dobtak. A hajó azonnal felszállt, és a Coruscant nevezetű bolygóra tartott velem. Amikor megérkeztünk, a bolygóra akkor egy hatalmas kör alakú helyre vittek engem. Az emberek beszédéből azt vettem le, hogy ez valami szenátus lehet. Egy sötét csuklyás emberhez vittek engem. Valamilyen Sidious.
Amikor azt mondták nekem, hogy találtak egy túlélő Tiszta Vér Sith-et, akkor nem igazán akartam elhinni. -Mondta háttal nekem, rekedtes hangon.
Mondd csak, hogy sikerült túl élned? -Felém fordult és hangján érződött, hogy tényleg kíváncsi.
Egész életemben egy elzárkózott bolygón éltem. Semmit nem tudok arról, hogy mi folyik éppen. Nem tudok semmit arról, hogyan kerültem arra a bolygóra és miért csak én vagyok az egyetlen ebbe a fajba tartozó lény. - A Sidious nevű ember elmosolyodott csuklyája alatt és ismét megfordult.
Kivinni. Vigyék "oda", és nézessék meg vele a történelmét. -Ismét két fehér páncélos katona fogott meg és vitt ki. Most egy fekete szobába zártak ahol egy hatalmas, kéken világító monitor volt. Rengeteg időt töltöttem el azzal, hogy a történelmet tanultam a népemről. Hogyan haltunk, tértünk vissza, haltunk ki ismét. Amikor a régi időket befejeztem, akkor jöttek a klón háborúk. A köztársaság és a szeparatisták csatája. A háború Grievous Tábornok és Dooku Gróf halálával a köztársaságnak kedvezett. De a jedik elárulták a köztársaságot és a hős klónok mindegy szálig kivégezték őket. Na persze...Biztos, hogy SIdious tehet róla. a klónok páncélját átalakították, birodalmi rohamosztagosokká, új harci gépek lettek a régiekből, új hadihajók, egy szóval minden új és erősebb lett. Mindent megtudtam amit tudnom kellett. A régi köztársaság múltjától, a galaktikus birodalom jelenjéig. Sidious megint hivatott engem.
Remélem mindent megtudtál amit szerettél volna. -Majd gúnyos félmosolyt öltött fel.
Igen, nagyuram. Őseim nyomdokán, kész vagyok elfogadni a sötét oldalt.Jó...Nagyon jó! -Hangosan felnevetett majd az erővel áramokat küldött felém.
Annyira hirtelen értek az erővillámok, hogy rögtön lezuhantam a földre. Azt hittem, hogy abban a pillanatban meg fogok halni a fájdalomtól. Tudtam, hogy addig fog tartani amíg engedem. Az oldalamra fordultam, amikor azt éreztem, hogy nem bírom tovább. De Revanre gondoltam és ez erőt adott. Térdre rogyottam, véres szemekkel Sidiousra néztem, majd egyik lábamra támaszkodva megpróbáltam felállni. Ekkor Sidious minden erejét bevetve sokkolt az áramokkal. Annyira, hogy visszaestem. Hatalmasat ordítottam de megint megpróbáltam felállni. Ismét a térdemig bírtam. Az áramok még mindig futkostak a testemen de végül sikerült felállnom két lábra. Sidious annyira meglepődött ezen, és annyira bedühödött, hogy egy elme trükkel elvette az eszméletemet és elájultam. Valószínűleg amúgy is elájultam volna, ilyen körülmények után, de legalább nem mutatkoztam gyengének előtte.
Mikor magamhoz tértem egy sivatagos bolygón ébredtem fel. Elég sok Sith tanítvány volt körülöttem de én külön bánásmódot kaptam a származásom miatt, és a próba miatt amit Sidious ellen kibírtam.
Üdvözöllek titeket a Korribanon, tanítványok! A feladatok a többi tanítvány legyőzése lesz.Eligazítottak minket. Megkaptuk a magunk küldetéseit és feladatait. Több hétig tartottak a kiképzések de mindet sikerült megcsinálnom. Már csak én és még egy tanítvány maradtunk. A végső feladat az volt, hogy egy életre-halálra tartó párbajon gyilkoljam meg, vagy ő engem. Mind a ketten egy vibropengét kaptunk. Az erőt még egyikünk sem tudta igazán használni, csak kisebb erő lökésekre voltunk képesek. A párbaj nem tartott sokáig, ugyanis magasra felemelt pengével rontott felém, amit elég sokáig tart azonnal vágásra emelni. Így én egy könnyed mozdulattal hason szúrtam. Ő még vergődött a vérben és a homokban. A tanítónk közbe szólt.
Öld meg. -Hangzott el az érzelemmentes mondat tőle. Én a földön fekvőre pillantottam.
Utolsó szavaival még kegyelemért fohászkodott. Erősen megszorítottam a pengét és belé vágtam.
Szép volt, tanítvány. A hoszú és nehéz próbák után, teljes jogú Sith lovag lettél, gratulálok. -Mondta, majd átnyújtotta nekem a saját, lilán izzó fénykardomat. Mérhetetlenül boldog voltam. Családom hagyatéka végre beteljesedett akkor. És most, tíz évvel később, a Dromund Kaason lévő személyes szállásomon. Lord rangom van, birodalmi rohamosztagosoknak adok parancsokat és mindenki más is "nagyuramnak" szólít. Ha éppen nem kell csatatéren lennem, akkor minden időmet arra fogom tölteni, hogy megtudjam honnan származok. Miért pont a Myrkr bolygóra kerültem. Miért akartak elrejteni a világ elől? Talán, ha sikerül elpusztítani a lázadókat, és a birodalom javát szolgálnom, idővel választ kapok a kérdéseimre. Talán több datacront találok meg, amik a múltamra szolgálnak bizonyítékul. Akárhogy is. Én készen állok. Jöhet bármi, én és a sötét oldal várni fogjuk.
