Feron és Chaya - Nar Shaddaa

Chaya gyorsan rendelt egy szendvicset, elfogadván a nagylelkű felajánlást, és nagy étvággyal majszolni kezdte. Volt pénze bőven, ezért furcsa lelkiismeret furdalása volt, amiért meghívatta magát, de ez most szükséges volt az álca miatt. Munkája során – már ha a tevékenykedését lehetett munkának nevezni -, mindig kerülte mások lehúzását, és nem csak a jedik tanításai miatt. Gond nélkül hazudott bárkinek a szemébe, ha az érdekei úgy kívánták – márpedig általában úgy kívánták -, de ez a fajta ingyenélés nem okozott neki örömet. Ugyanakkor ilyen apróságokon nem akadhatott fenn, a szendvics pedig meglepően finom volt. Az utolsó falatokat nyűtte, amikor a férfi előállt egy „állásajánlattal”. Chaya sejtette, hogy tud majd neki segíteni, de arra álmában sem gondolt, hogy az első ember – ember! -, akivel szóba áll, megoldást nyújt majd a problémájára. Egészen felvillanyozta a helyzet pozitív alakulása, és hagyta, hogy ez az arcán is látszódjon. Mosolyogva takarította el az utolsó morzsákat, leporolta a kezét, és kuncogott egyet a férfi viccelődésén. Nyilvánvalóan viccelt, hiszen eddig nem adta semmi jelét annak, hogy nem az lenne, akinek mondja magát. A sötét jedik amúgy sem viccelődnek…
Jókedvűen kezet nyújtott:
- Elfogadom az ajánlatot! – közölte, majd gyorsan átfutott az agyán, hogy milyen néven kéne bemutatkoznia. Csak egy pillanatig hezitált. – Ayiana LeFay
A hazugság mellett döntött, mint mindig. Az őszinteség sebezhetővé tesz, ezért nagyon ritkán élt vele. Minden kapcsolata – aki még életben lehetett – ezen a néven ismerte, és elég kínos lett volna, ha valahol az álnevén szólítják. Végül is minek álnév egy egyszerű pilótának? Persze Chayanak azzal is számolnia kellett, hogy talán csak idő kérdése, és az erő visszatér mindkettejükbe. Akkor pedig vagy megszökik – abban elég jó volt –, vagy lesz egy igen kellemetlen beszélgetésük. Igen, ez komoly dilemma volt, de a nő úgy döntött, egyelőre félreteszi ezt a problémát, majd ráér akkor foglalkozni vele, ha aktuális lesz. Ki tudja, mi történik velünk még addig. Talán már el is felejtjük egymást. Erre a gondolatra kicsit elszontyolodott. Feldobta a lehetőség, hogy végre lesz egy társa – amolyan igazi társ -, és nem kell egyedül lennie minden gondjával. Igen, az jó lenne… elég jó lenne..
Lecsusszant a bárszékről, és a hátára lendítette jókora málháját.
- Nos akkor... Rendelkezzen velem, Kapitány!

- Hogy ez? Vadásszák a Jediket az igaz, de ha elég vadásznak vagdosod le a nem kellő végtagjait, akkor előbb utóbb tisztelnek, erre rátesz egy lapáttal, hogy én is vadásszá váltam. Valahogy meg kell élni… - széttárta a karját és körbenézett, mint aki azt várja, hogy a kocsma népe egyetértően rábólintson, esetleg poharukat emelve tisztelegjenek neki. Chaya is körbenézett, de sehol nem látott ilyen reakciót.
- Aha értem.. – felelte kissé szárazon, a férfi pedig folytatta, mintha a kis demonstrációja tökéletesen sikerült volna. Chaya érdeklődve figyelte.
- Mellesleg ez a megfélemlítés és feltűnés kétélű, igaz hogy veszélyes rám nézve, de távol tartja a piti próbálkozókat, akik nevet akarnak maguknak szerezni, csak gondold végig és rájössz, hogy amit csinálok nem olyan hülyeség, még ha annak is látszik… - Chaya úgy csinált, mint aki végiggondolja, aztán vállat vont, és egyetértését kifejezve bólintott. Tehát tényleg sokkal értelmesebb, mint amilyennek mutatja magát. Óvatosnak kell lennie.
- Talán igazad van – felelte végül, és beleszürcsölt az újabb brandybe. – Ahogy abban is, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb hely a számomra, de sajnos jelenleg elég korlátoltak a lehetőségeim. Már megszállnom sincs hol, szóval bármilyen megoldás érdekel – kihörpintette az utolsó kortyot, és visszalökte a poharat a pultos felé. – Köszönöm az italt.. de ha jótékonykodni akarsz, inkább valami ennivalót kérek, mert szomjas már nem vagyok, éhes viszont annál inkább.. – mosolyodott el kissé keserűen, mint aki nem beszél komolyan - igaz, tényleg éhes volt -, majd hozzátette  – de persze nekem az is megfelel, ha tudsz valakit, aki tapasztalt pilótát keres a hajójára..

- Talán egy kicsit mindkettő - felelte az idegen, miközben végigmérte a nőt. - Szóval most veszélyben vagyok? - kérdezte, miután végére ért a saját italának, és a poharát a pultra helyezte. A gesztusai és a mozdulatai csak megerősítették defektes jellemét, ugyanakkor Chaya - bármit is mondott neki - egyáltalán nem gondolta, hogy a fickó ostoba lett volna. A sok-sok hazug kapcsolatokkal átszőtt év alatt alaposan megtanulta, hogy mindig több van amögött, amit lát, és persze a jedik azt is jól megtanították neki, hogy soha ne becsülje le az ellenfelét - mégha jelen esetben nem is feltétlenül egy ellenséggel állt szemben. Ráadásul a férfi minden bizonnyal ugyanúgy, sőt valószínűleg alaposabban megkapta a jedikiképzést, mint Chaya, ezért nagyon óvatosnak kellett lennie. Elvégre elsőkézből tudta, hogy hiába a fennkölt eszmék, a jedik mégiscsak imádtak manipulálni. - És te vajon mit csinálsz egy ilyen helyen?
- Hogy mit keresek itt? - vágta rá Chaya - Amit mindenki… megélhetést - vonta meg a vállát, aztán rövid szünet után megpöckölgette lábával a szék mellé hajított, kitömött szövettáskáját, és folytatta. - A köztársaság pilótája voltam, de néhány hónapja a birodalmiak elcsíptek minket, és elkobozták a hajót, amin szolgáltam. A legénység nagy részét megpróbálták beszervezni a birodalmi flottába, de sokan elszöktünk… Persze a parancsnokaim nem voltak ilyen szerencsések... - horkantott kényszeredetten, aztán egy pillanatra elcsuklott a hangja, mintha most eszmélt volna rá, hogy talán túl sokat árult el magáról. Megköszörülte a torkát, és látszólag zavartan megpróbálta átterelni a témát a férfira. - Na és te? Én csak egy pilóta vagyok, valószínűleg senkit nem érdekel, hogy létezem - a pultra könyökölt, és közelebb hajolt, hogy halkabban folytassa. - A jediket viszont tudtommal vadássza a birodalom. Látom, élvezed a feltűnést és a megfélemlítést, de az a fénykard az oldaladon rád nézve sem éppen egy életbiztosítás - kihasználta az alkalmat, és alaposan megnézte magának a fegyvert.
Erről eszébe jutott mennyire süthet róla, hogy az a DC-17-es tulajdonképpen csak dísznek van az oldalán, egy olyan helyen, mint ez a lebuj, ami hemzseg a hétpróbás fenegyerekektől. Saját fénykardja biztonságban hevert a holmijai mélyére temetve, és Chaya úgy sejtette, jó darabig ott is fog maradni. Nem mintha ahhoz jobban értett volna, mint egy sugárvetőhöz...

Nem kellett sokáig várnia. Éppen befejezte a második italt, és eltolta magától az üres poharat, amikor egy fehérbe öltözött férfi sétált be a kocsmába. Még hogy sétált? Úgy vonult be, mintha egy coruscant-i parádé fő attrakciója lett volna. Fél arcát maszk rejtette, a szabad felén viszont látszott, hogy nem igen lehetett idősebb Chayanál. Rövid, szőkés haja és vibráló kék szeme volt. Lehet, hogy egykor jól nézett ki, Chaya megkockáztatta, hogy még maszkkal is egészen kellemes látványt nyújtott, de a fennhéjázása teljesen lerombolta az összképet. Oldalán úgy fityegett a fénykard, mintha csak világgá akarná kürtölni, hogy neki aztán nincs mitől félnie. Volt különbség a vagányság és a meggondolatlanság között, de Chaya régóta tudta, hogy ezzel mennyire kétségbeejtően sokan nem voltak tisztában.
Egyenesen a pulthoz pöffeszkedte magát - félre lökve két gamorreant az igazán ocsmány fajtából -, nem messze a nőtől, aki jól megnézte magának. Kapja csak meg, amit akar. Chaya ugyan nem érezte benne az erőt – remélte ez fordítva is így van -, de abban biztos volt, hogy a férfi nem csak ellopta azt a fegyvert. Az önbizalma nem tűnt alaptalannak, csak túlzottnak. Ezzel bajt hozhatott Chaya fejére, ugyanakkor a hanyagsága és a nagyképűsége befolyásolhatóvá tette, ami neki éppen kapóra jött volna.
Többet kell megtudnom róla – gondolta, és magában mosolyogva nyúlt a pohár brandyért, amit az ismeretlen küldött neki. Viszonozta a biccentést, és meghúzta az italt – szerencsére elég jól bírta az alkoholt. Ez is egy olyan képesség, amire az embernek szüksége lehet, ha információt akar kicsikarni az ivásra hajlamosakból...
Ismét kiürítette a poharát, lecsapta a pultra, és a férfi elé lökte. Nem ment oda hozzá, jobbnak látta, ha inkább érdekes marad, mint könnyen kapható. Ujjatlan, testhez álló felső, és egy egyszerűbb, laza nadrág volt rajta, ami a bokájánál összeszűkült. Egészen csinos, de nem túl feltűnő, nem tudta, milyen külsőre lesz szüksége. Egyelőre úgy tűnt, ez is megteszi majd.
- Nem tudom eldönteni, bátor vagy, vagy csak ostoba – szólt oda végül a férfinak..

Chaya búskomoran és kissé feszülten baktatott új társai után a Carnavroni bázis szürke folyosóin, vissza a lakókörletébe. Két hete történt, hogy a Dantooine-non találkozott Daerek-kel, a lázadók egy őrnagyával, aki magával vitte őt Carnavronra, hogy csatlakozhasson a csoporthoz. Nem mondhatni, hogy rosszul érezte magát, de éppen jónak sem lehetett nevezni a hangulatát. Mindenki nagyon kedves és befogadó volt vele, annak ellenére is, hogy csak nagy nehézségek árán tudtak belőle bármit is kihúzni. Talán épp emiatt, a szokatlan környezet miatt érezte magát kényelmetlenül.
A második éles bevetéséről tért vissza, ami elég izgalmasan hangzik, de valójában rémesen unalmas volt. Nem volt tapasztalata se közelharcban, de tolvajlásban, ráadásul még újoncnak számított, a ranglétra legaljára kényszerült, így másodpilótaként az akciót végig a pilótafülkében töltötte, tökéletes eseménytelenségre kárhoztatva. Mindenki parancsokat osztogatott neki, mintha nem tudná magától is, hogy mit kell csinálnia… Utólag belegondolva a „rémesen unalmas” egészen szelíd jelző volt.
- Chaya! – Daerek szólította az egyik oldalsó folyosóról, aki egyebek közt, ezt az akciót is vezette.  – Egy szóra! – intette magához, és kinyitotta a mellette lévő ajtót. Chaya odakullogott, és hagyta magát betessékelni. – Mi a gond? – kérdezte barátságosan, miközben hellyel kínálta a nőt. Meglepte a férfi érdeklődése, főleg az, hogy észrevette rajta, hogy baj van. Merthogy baj az volt. Fújt egyet, leült, és úgy döntött, nem kertel.
- Nem érzem itt jól magam.
- Nem tudsz beilleszkedni? – kérdezte Daerek, szemében őszinte érdeklődés csillant.
- Nem. Mindenki nagyon kedves, nem ez a baj – szögezte le gyorsan, mielőtt az őrnagy megszólalhatott volna. – Az a baj, hogy rosszul viselem ezt a katonásdit. Nem ehhez vagyok szokva. Nem szokásom panaszkodni, de én ezt nem akarom csinálni. Nem tudom csinálni.
- Értem – bólintott Daerek. Chayat őszintén meglepte a reakciója. Nem erre számított. – Hogyan tudnék segíteni?
- Engedj elmenni – vágta rá Chaya.
- Tessék?
- Tudom, hogy miért küzdötök, és nagyra értékelem, éppen ezért, segíteni szeretnék, de itt nem tudok.. Hadd csináljam azt, amihez a legjobban értek! – Daerek egy percig némán figyelte, láthatóan elgondolkodott, Chaya pedig folytatta az érvelést, hiszen addig kell ütni a vasat, amíg izzik. – Pilótákat bármikor tudtok szerezni, de információra nagyobb szükségetek van – tette szét a kezét, mintha éppen eligazítaná az újonc Daerek Obern őrnagyot. – Talán nem tudok majd olyan mélyre beszivárogni, mint régen, de lehetek a lázadók egyik figyelő szeme… bárhol a galaxisban. Nem az Erő miatt lettem kém…
- Nem is tudom… - hezitált Daerek. – Ez nem csak rajtam múlik Chaya. Alig két hete vagy itt, és máris le akarsz lépni. Ez elég furcsa lehet azoknak, akik nem ismernek. A fenébe, hiszen még én sem ismerlek..
- Elég, ha te megbízol bennem, Daerek..
Ennyi elég volt, ez a tökéletes végszó. Daerek okos, és jószívű, de persze nem lehetett biztos a sikerben, mert Daerek legyen akármilyen jótét lélek, attól még katona marad, akinek fontos a hierarchia. Chaya tudta, hogy meggyőzte a férfit, már csak az volt a kérdés, hogy Daerek képes-e ugyanezt elérni a felettesénél.
- Köszönöm, hogy meghallgattál – hajtott fejett Chaya, majd kisétált a szobából anélkül, hogy erre engedélyt kért volna. Daerek nem állította meg.


- Fogd ezt! – nyomott a nő kezébe egy ököl méretű fémgolyót Daerek. Két nap telt el a beszélgetésük óta, Chaya azóta várta, hogy az őrnagy újra megkeresse.
- Mi ez? – kérdezte, miközben átvette a szerkezetet.
- Ez egy kommunikációs szerkezet. Csak és kizárólag engem érsz el rajta, de engem bármikor. Mással nem beszélhetsz, világos? – Chaya bólintott. – Nagyon vigyázz rá, mert ha egyszer elmész innen, nem jöhetsz vissza.. legalábbis egy jó darabig biztosan nem.
- Ez nem újdonság Daerek..
- Nem tudnál egyszer az életben őrnagynak szólítani?
- Nem..
- Hahh.. – sóhajtott lemondóan a férfi, aztán megrázta a fejét, és inkább folytatta. – Ezzel a gombbal élesíteni tudod a gömb jeladóját, de azzal óvatosan, nincs rá garancia, hogy csak mi tudjuk befogni a jelet. És ne feledd, hogy a képességed többé nem tudod elrejteni. Vigyázz, hogy hova mész, és kikkel állsz szóba! – most Chaya sóhajtott fel türelmetlenül.
- Most akkor te vagy a kém, vagy én?
- Ne feleselj! – dorgálta meg a férfi. – Hajót nem tudok neked adni, de az első fuvart le tudom szervezni. Hova akarsz menni?



Így került Nar Shaddaa-ra, a fejvadászok, bérgyilkosok, tolvajok, csempészek és szerencsevadászok paradicsomába. Járt már itt többször is, és egyértelmű volt, hogy elsőként most is ide fog jönni. A Hutt űr a lezüllött törvényen kívüliek nyomortanyája volt, Nar Shaddaa pedig az univerzum söpredékének gócpontja. Itt mindent megtalált, aki tudta, hol kell keresnie.
Chaya pedig tudta, mit keres. Hajóra volt szüksége, de nem sajátra. Az túl feltűnő lett volna. El kellett szegődnie valaki mellé, de egyáltalán nem volt mindegy, kit választ. Megbízható, de semleges emberre volt szüksége, akit aztán észrevétlenül tud terelgetni. Egy poros, neonfényes lebujban telepedett le, ami közismerten kedvelt vendéglátója volt az átutazó, könnyed szórakozásra – vagy csak egy kis balhéra – vágyó pilótáknak. A hosszú, félkör ívű vörös fényben izzó pult egyik végén foglalt helyet, ahonnan jól belátta a helyiséget, majd rendelt magának némi italt – rögtön kettőt is, nehogy feltűnést keltsen -, aztán várt. Figyelt, és várt…