Natascha K'reuz aka Neutrostorm

☛ Teljes név: Natascha K'reuz
☛ Becenév: Ne...
☛ Kor: 27
☛ Foglalkozás: Különlgesügynök aka lótifuti
☛ PB: Katie Cassidy
☛ Faj: Ember
☛ Erő-érzékeny: Igen
☛ Csoport: Semlegesek

Mindent-vagy-semmit típusú lány vagyok. Lehunyom a szemem, és ugrok. Talán ez jellemez a leginkább.

Natascha intelligens, ravasz, és rendkívül manipulatív személy, aki büszke a fondorlatos jellemére. A modora gyakran ingadozó. Néha nyájas és udvarias, aztán hirtelen ördögi és erőszakos.
Ez a lány gondtalan, nyíltan veszi semmibe a szabályokat, félelem és a következményekkel való törődés nélkül. Tehetséges és képzett, de mindig is túl vakmerő és énközpontú volt ahhoz, hogy bármire is vigye.
Emberileg megosztó. Kétarcú, ha úgy tetszik. Végtelenül önző, kíméletlen, s örömmel kínozza meg az embert, noha a módszerei nem véresek; lassúak és tiszták. Tönkretesz egy csepp veríték nélkül, a veszély legapróbb jelére. Ugyanakkor szelid és szeretetteljes. Tűzbe tenné a kezét egy gyermekért, egy védtelen nőért. Ki tudja, talán ezzel próbálja ellensúlyozni azt, amit Neutrostormként tesz. Kissé olyan, mintha tartana a gyengéd oldalától. Mintha attól rettegne, hogy ha enged a jóságának, gyenge és kiszolgáltatott lesz. Azt pedig nem teheti meg ebben a cudar világban. Első szabály a túlélés, ő pedig ehhez alkalmazkodik.
A szarkazmus alatt talán ott egy kislány. De az a kislány nem olyan erős, mint a fekete ajkú nő. Az a kislány képtelen lenne túlélni.

A kiállása mondhatni királynői, ha már ő maga nem is az. A vonásai finomak, a ruhatára sötét. Megvan mindene, ami a fajára jellemző. Két szem, orr, végtagok, formás mellek. A szemei méregzöldek, a puha hajáról azonban aligha lehet nyilatkozni. Ha úgy tetszik barna, máskor meg szőke, de még kék is lehet. Igazán hangulatfüggő.

Theed manapság nem veszélytelen hely a magamfajták számára, de kockázat nélkül nincs üzlet, nem igaz? 15 héttel ezelőtt, aranyhímzésű, fekete kendővel takartam az arcom, ahogy Neutrostormként mindig. Csak a zöld szemek villantak meg, ahogy beléptem egy kikötői bár rejtett helységébe, s leültem valahol a félhomályban. Jó ideje nem tettem már ott tiszteletem, s mikor tettem sem keltettem nagy feltűnést.
Találkozóm volt. Valakivel, aki tudja, hogy én vagyok – voltam? – az egyetlen, aki elég mocskosul játszik ahhoz, hogy olyannal lehessen megbízni, amivel mást nem. Hamarosan egy büdös, csápos fazon foglalt helyet velem szemben. Mit gondolt? Hogy a szaga majd elrejti? Hogy nem fogom tudni, ki ő, csak mert ő sem ismeri Neutrostorm kilétét? Kedvesem...
Szavak nélkül csúsztatott elém egy chipet, melyet a csuklómra erősített készülékkel olvastam le. Koordináták, a megbízás leírása, és több pénz, mint amennyit el tudsz képzelni.
Majd fekete szemeivel az én zöldjeimbe nézett, s azt kérdeze, vállaom-e, én pedig azt feleltem, van az a pénz.

Hogy mi következett ezután? Életem legnagyobb baklövése. Egy vicc. De be kellene avatnom a részletekbe is, hogy értsd, ugye?
A fickó, akivel találkoztam egy iparmágnás volt, na meg egy korrupt gazember. Mint a chip alapján kiderült, a Birodalmi erők ritka ásványfajt pakoltak a fedélzetre az egyik frissen behódolt – behódoltatott – bolygón. Afféle energiaforrás, egy minireaktor. Hát ez kellett a látszólag birodalomszimpatizáns pacáknak, én pedig nem kérdeztem, csak rábólintottam. Miért ne. Na miért... te nagyon hülye.

Azt gondolhatod, nagyot mondok, de az én képességeimmel nem volt nehéz feljutni a Csillagromboló fedélzetére. Sok szélhámos van a galaxisban, de én igencsak kiemelkedő példányuk vagyok. Kis túlzással, de mondjuk azt, hogy az ásványt is relatív zökkenőmentesen megtaláltam. A fedélzeten kívül még volt hozzá tartályom is, de azzal a hátamon képtelenség lett volna a hajó gyomrába jutnom, így ki kellett löknöm. Maradt hát a puritán vászonhátizsák megoldás, ami kevésbé veszélytelen, dehát... Valamiből meg kell élni.
Az energiaforrás akkora lehetett, mint a fejem kétszer. Talán háromszor. Gyönyörű volt, talán a nyers szodalithez hasonlíthatnám. A fekete bőrkesztyűmben a táskámba gyömöszöltem, majd a hangár felé vettem az irányt. Kifelé már húzósabb volt. Egy darabon a szellőzőrendszert használtam, de kezdett enyhén szólva is forró lenni odabent a helyzet. Mintha csak ki akartak volna füstölni.
De tudod, mit? K---a jó vagyok. Egyes egyedül, egy Csillagromboló fedélzetén a hajó gyomrába jutottam, felpakoltam a szajrét és visszajutottam a hangárba. Igaz, utóbbit már kisebb káoszt hagyva magam után.
Ez a kis feltűnés már úgyis mindegy, csak érjem el a csarnokot, megfújok egy hajót és itt sem vagyok. Jó pilóta vagyok, senki nem fog kilőni. Na már most gondoltam ezt én. A kivitelezés már kevésbé volt... elegáns.

Egy V-19-es felé vettem az irányt. Éreztem a lézernyalábokat elsuhanni magam mellett, de eszem ágában sem volt hátranézni. Egészen addig, amíg el nem hasaltam... Fogalmam sincs miben. Mintha egy láthatatlan kéz kapta volna el a torkomat és vágott volna a hideg padlóhoz. Az ásvány kibukott a hátizsákból és az esésem lendületétől méterekre csúszott tőlem.
A rohamosztagosok körbevettek, de már senki nem lőtt. Ők is tudták, hogy vége a játéknak. Gondolták, legalábbis. Feltérdeltem, s tekintetem az ásványra emeltem, ahogy egy sötét alak közeledett távolabbról. Ha azt gondolták, ilyen könnyen adom magam, hát tévedtek. Kirántottam tokjából a fegyverem és az ásványba lőttem. Minireaktor, mi? Hát lássuk, most hogy húzol ki a csávából.
A számításaim persze nem jöttek be. Nem is értem, mit gondoltam. Hogy a robbanás majd lyukat fúr a hajó oldalába, én pedig bepattanok a legközelebbi gépbe és elrepülök a naplementébe? Robbanás persze volt, szép nagy. Csak épp lefelé. Azt még éreztem. Ahogy azt is, hogy több szintet zuhanok. A puffanást már nem, bár már abban sem vagyok biztos, hogy földet értem.

Napokkal később egy cellában ébredtem. Az első szavam a baszki volt, ahogy ráeszméltem, ezek vallatás után tuti kivégeznek.
- Neutrostorm. – Sétált a magas, sötét alak a cellám ajtajához, s egyenesen a szemeimbe nézett. Akkor még fogalmam sem volt, hogy övé az egész hajó. – Hallottam már rólad. – Hát persze, hogy ne hallott volna. Az én nevem nem holmi kisstílű zsebtolvajokkal emlegetik egy lapon. – De azt sosem gondoltam, hogy valójában egy senki vagy. – Halálfélelem ide, vagy oda, igen igen magasra szökött a szemöldököm. Nem mintha az lepett volna meg, hogy semmibe került kideríteniük Neutrostorm valódi kilétét. – Natascha K’reuz. Egy semmirekellő pilóta és egy gyári munkás egyetlen gyermeke a Coruscant szektorból. Remélem megérte betörni a hajómra. – Éreztem az utolsó szavain az erős célzást. Meghalok. Ám ellenben a férfival, talán ostoba módon, de tudtam, hogy így, vagy úgy, de ki fogok jutni.
- Meglátjuk. – Duruzsoltam felé...

És bizony megláttuk. Hetek teltek el a kivégzésemre várva, nem tudtam miért nem jönnek értem. Az egyetlen örömöm az volt, hogy a rohamosztagosok agyára mehetek, ők pedig valamiért nem bántanak. Végül a férfi újra eljött és kivégzés helyett magához vett, az Erőre hivatkozva. Erő, jó vicc.
A Csillagrombolón továbbra is fogoly voltam, de már nem kellett a cellámban ülnöm. Majd megkezdődött a kiképzésem – illetve átképzésem – s azt befejezve, újonnan a Birodalom szolgálatában állok. Nem mondom, hogy büszke vagyok rá, de még mindig jobb gerinctelenül, mint holtan, nem igaz? Nem vagyok jó, de nyilvánvalóan nem vagyok rossz sem. Egyszerűen csak nem vívok olyan csatát, amit – most még – nyilvánvalóan nem nyerhetek meg.